BKSE - Gyöngyös Magyar Kupa 02.03.18:00 (BSzKK)
Granollers - BKSE
02.07. 20:45
|
2014.12.23. 17:55
Mindkét meccsen magyar győzelem. Ha nem is könnyen,de legyürtük Egyiptomot. Szigetszentmiklóson a B csapat egy góllal felülmúlta a VB résztvevő Szaúd Arábiát. Magyarország - Egyiptom 31:28 (13:15) (tudósítás itt) A mieink mind kezdtek, pontosabban Marci és Tibi kezdett a védekezésben és támadásra jött be a Bence és a Balázs. Marci bravúrjai kellettek, hogy ne ugorjanak el a vendégek. A védelem nem könnyítette meg a kapusunk dolgát, különösen a ketteseknél voltak nagy lyukak. Az így sokszor kiszolgáltatott Marci 29%-ra hozta a félidőt. (A felkeményedett magyar védelem mögött a már fáradtabb vendégek ellen Mikler 43%-ra teljesített) Gerdán Tibi közel 50 percig volt a védelem egyik hármasa. Nem volt könnyű dolga a gyors vendégek és a szellős kettes posztok mellett, de összességében megoldotta, jó benyomást tett. Bence lőtt három szép gólt, csinált egy hetest. Talán jobban zárhatott volna, de nem hiszem, hogy volt még ilyen agresszív védekezéssel dolga a pályafutása során. Balázst két gólja, hetese és gólpasszai dícsérik. A három irányító harmadolta a meccset és ebből Ő kapta a meglepően mozgékony és pimaszul agresszív egyiptomiakat amúgy frissiben. Elfogultság nélkül mondhatom, hogy többet tett a meccshez nagynevű partnereinél. Magyarország - Szaúd Arábia 31:30 (15:16) (tudósítás itt) Németh Balázs egy
gólt szerzett. Jobbára a jobblövő posztján játszott. Szokásához híven
hasznos mezőnyjátékot és jó védekezést mutatott be. |
2014.12.23. 12:47
Bár minden korosztályunk számára befejeződött a bajnokság őszi idénye, a válogatottaknak nincs pihenője. A serdülő válogatottjaink - kihasználva a bajnoki szünetet - már a héten gyakoroltak, de hamarosen ez vár az ifi- és a junior keret tagjaira, míg a felnőtt A és B keretre még egy-egy nemzetek közötti mérkőzés is vár Karácsony előtt. A Juhász István irányította B keret 23-án 11.00-kor Szigetszentmiklóson a szaúdiakkal méri össze az erejét. A B csapatot a mieink közül Németh Balázs erősíti. (A You Tube-on megtekinthető élőben) Szintén kedden kerül megrendezésre a Magyarország - Egyiptom barátságos összecsapás Pécsett. A találkozó 16.00-kor kezdődik és a DunaWorld csatorna élő, egyenes adásban közvetíti a meccset. Nekünk, füredieknek lesz miért külön is szorítanunk, hiszen Dusebajev kapitány négy füredit is bevethet ezen a meccsen. A Székely Marci, Bánhidi Bence, Szöllősi Balázs és Gerdán Tibi alkotta kvartett pályára lépéséért és jó játékáért is drukkolhatunk. Fiataljaink közül Győri Matyival jelent meg egy interjú az utánpótlással foglalkozó portálon. |
2014.12.20. 13:46
2014.12.17. 22:11
Esélyt sem adtak - A Füred idegenben oktatta a Mezőkövesdet Az első félidőben mindössze hét gólt engedélyezett ellenfelének a Balatonfüredi KSE, amely szerdán biztosan húzta be utolsó idei meccsét. MEZŐKÖVESDI KC–BALATONFÜREDI KSE 33–24 (7–18) Mezőkövesd, 500 néző. V: Hargitai, Markó MEZŐKÖVESD: Volarevic – Pálos 1, Lókodi 3, CUZIC 11 (5), Trivkovic 2, Dzono, Vasic. Csere: Holló, Sipos (kapusok), Szepesi, Terenyi 2, Radnic 1, Grünfelder 1, Pavlovics, Nahajenka 1, Purghaszem 2. Edző: Skaliczki László BALATONFÜRED: SZÉKELY – Iváncsik T. 2, LIGETVÁRI, Bánhidi, Gerdán, FALUVÉGI 5, KOVACSICS 2. Csere: Komendánt (kapus), Németh B. 1, Juhász K., Győri 2 (1), SZÖLLŐSI 7, Vilovszki 2, Vasvári, Gábori 2, GRIGORJEV 10. Edző: Csoknyai István Kiállítások: 6, ill. 8 perc Hétméteresek: 5/5, ill. 2/1 A legutóbb a Komlót simán kiütő (35:20) Balatonfüredi KSE utolsó 2014-es mérkőzésére készült. A Csoknyai-csapat a tabella negyedik, a hazai együttes a hetedik helyéről várta a találkozót. A BKSE október elején hazai pályán három góllal győzte le vetélytársát. A vendégek remekül kapták el a kezdést és a 13. percben már 7:1-re vezettek. Szigorúan védekezett a BKSE, amelynek köszönhetően a Mezőkövesd mindössze hét találatig jutott az első játékrészben. A 20. percben már tíz góllal elhúzott a Füred, amely tovább növelte előnyét, a szünetben végül 7:18-at mutatott az eredményjelző. Székely Márton kapus ezúttal is fantasztikus napot fogott ki. A második játékrészt aztán a hazaiak kezdték jobban, 35. perc: 10:19. Azonban a „feltámadás” nem tartott sokáig, nem sokkal később már ismét tíz gól volt a vendégek előnye, 15:25. A folytatásban mindenki megkapta a lehetőséget a balatonfüredi együttesből, amely még a vártnál is magabiztosabban gyűjtötte be a pontokat az év utolsó bajnoki találkozóján. Skaliczki László: – Ez szégyen, ilyen teljesítményre nincs magyarázat, ezt nem engedheti meg magának az együttes. Csoknyai István: – Az első félidőben nagyon koncentráltan kézilabdáztunk, és már ekkor eldöntöttük a találkozó sorsát. A szünet után pedig mindenkinek játéklehetőséget adtam, és így is simán és ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk. (Napló/Horváth Gábor és Nemzeti Sport online alapján) Jogos volt a mosoly hazafelé. (Iváncsik Tomi facebook oldaláról) Az első éles bevetés január 30-án Cegléden lesz. |
2014.12.17. 18:41
Utolsó idei mérkőzésén idegenben szerepel a Balatonfüredi KSE a férfi kézilabda NB I-ben. A Csoknyai-csapat ellenfele nagy harcban van a felsőházba kerülésért. Napló írása (Horváth Gábor) A balatonfürediek a tabella negyedik helyéről várják a hetedik Mezőkövesdi KC elleni összecsapást. A BKSE legutóbb, vasárnap könnyedén győzte le (35:20) a sereghajtó Komlót, a kövesdi meccs messze nem ígérkezik hasonló sétagaloppnak, hiszen a hazaiak nagy harcban állnak a felsőházba kerülésért. –- Jól reagáltunk a Komló halogató játékára, megfelelő tempót diktáltunk, ellenfelünk nem tudta tartani a lépést, s elfáradt –- utalt vissza a vasárnap meccsre Csoknyai István. A fürediek szakvezetője hozzátette: - örül a nagyarányú sikernek, annak különösen, hogy 35 gólt sikerült elérni. A kapusteljesítmény és a védekezés ugyanis rendre rendben volt az utóbbi időben, a támadójáték viszont akadozott. Igaz, utóbbit több sérülés is nehezítette. –- Ami a Mezőkövesdet illeti, Skaliczki Lászlóék bizonyára mindent megtesznek a győzelemért, ami nagyon fontos lenne nekik. Rapszodikusan teljesítenek, de legutóbb magabiztosan nyertek Balmazújvárosban -– mondta Csoknyai. A szakember hangsúlyozta, ők mindenképpen szeretnék folytatni a jó sorozatot. –- Az alapszakasz hátralévő részében nagyrészt olyan csapatokkal találkozunk, amelyek nagy harcban vannak a felsőházba kerülésért. Nem taktikázunk, mindenkit le akarunk győzni. Építenünk kell a csapatot, hiszen februárban gyilkos sorozat következik –- fogalmazott a balatonfürediek trénere. A BKSE keretének jó része az ünnepek alatt, illetve januárban sem pihen majd túl sokat, ugyanis a felnőtt, valamint a junior válogatottnak is bőven lesz programja. Ez sok füredi játékost érint, és mint junior szövetségi-kapitányt, Csoknyai Istvánt is. |
2014.12.16. 16:00
A Balatonfüredi KSE utánpótlás szakvezetése, György László
szakágvezető szakedző és Kárpáti Krisztián szakedző kiválasztó edzéseket
tartanak 2014. december 18-án, csütörtökön 17.00 és 19.00 óra között
Balatonfüreden a Lóczy Gimnázium csarnokában. (8230 Balatonfüred, Ady E.
u. 40)A kiválasztóra a 1998-2001 között született fiúkat várják. A BKSE utánpótlás csapatai az elmúlt időszakban minden korosztályban az élen, vagy a dobogón végeztek. Az itt nevelkedettek közül tizenketten már a felnőtt füredi keret tagjai. Közűlük Zdolik Bence, Bánhidi Bence és Bóka Bendegúz már bemutatkozhatott a Magyar Válogatottban és rajtuk kívül még hárman tagjai Dusebajev mester bővebb keretének. Esetleges kérdéseket a balatonfuredikc@gmail.com címre lehet küldeni, vagy a +36/20/937-3927-es telefonon lehet feltenni. |
2014.12.15. 09:04
Juniorjaink vereséggel, serdülőink győzelemmel köszöntek el a közönségtől az ősz utolsó meccsein. BKSE U23 - Százhalombatta 25:30 (13:14) Balatonfüred, 200 néző; v.:Bonifert, Oláh BKSE U23: Komendánt - Bujtár 2, Pordán 1, Törteli 3, Nemes 2, GYŐRI 6, LESTÁL 5. csere: Kiss (k), Deák, Vasvári, Bordács, Keresztes, Csépányi, NÉMETH 5, Gonzales 1, Kátai. edző: György László kiállítások: 6, ill. 8 perc hétméteresek: 7/4, ill. 3/2 Jól kezdtek a fürediek és a félidő közepére egy négygólos előnyt harcoltak ki. (13.p.: 8:4) Ekkor érthetetlenül megtorpantak és a vendégek öt perc alatt egalizáltak. (18.p.: 8:8) Ekkor újra összekapták magukat - 12:9, majd 13:10 - de ezzel a 24. percben lezártnak tekintették a félidőt. Nem így a vendégek, akik egy újabb 4:0-ás rohamukkal a szünetben már vezetni tudtak. Egy gyors egyenlítés után a vendégek már hárommal mentek. (35.p.: 14:17) Ekkor még gyorsan felzárkóztunk - 38.p.: 18:18 - de 20:20-ig (43.p.) csak üldöztük a vendégeket. Ekkor újra a battaiak robbantottak egy 4:0-al - 49. p.: 20:24 - és innentől kezdve már csak kétszer tudtunk 2-2 gólra zárkózni, de az egyenlítés elmaradt. Sajnos a végjáték is a vendégeké lett. Egy csapat sem bírja ki, hogy ellenfele háromszor is egy 4:0-ás rohamot csináljon ellene. Kétszer felálltunk belőle, a harmadik megpecsételte a sorsunkat. Tabella és statisztikák az MKSz adatbázisban BKSE II - Nemesvámos 32:28 (15:11) Balatonfüred, 200 néző; v.: Jancsó, Kovács BKSE II: SNEIDER - Burger 1, Vágner 4, Csillag 7, ORBÁN Á. 8, Vékony II. 6, Orbán B. 2/1. csere: Győri (k), Horváth M. (k), Horváth L. 3/2, Németh Cs., Takács, Gaál 1, Rohonczi, Encs. edző: Kárpáti Krisztián kiállítások: 8, ill. 4 perc hétméteresek: 4/3, ill. 5/3 Felforgatott handrendben álltak fel a fiatalok, mert a különböző válogatott összetartásra menők felmentést kaptak, csakúgy mint a kisebb nyavalyákkal bajlódók. Így igazi beállós és hármas védők nélkül álltunk ki. Ez csak addig látszott meg, amíg a fiaink össze nem rázódtak, illetve a vámosiaknak tartott a szuflájuk. 5:5 után vettük át a vezetést és már nem is adtuk ki a kezünkből. Kűzdöttek, akartak a gyerekek, de a szép megoldások mellett sok volt - ahogy a teniszben mondják - a ki nem kényszerített hibánk. Ezekkel rendre éltek a vendégek és rendre megpróbáltak visszakapaszkodni. A második játékrész első felében már állandósulni látszott egy hatgólos füredi előny, amikor 26:20 után szinte minden vámosi támadás góllal végződött. Még szerencse, hogy csak a védekezést adtuk fel és a támadást nem, így a végére azért maradt négy találat a javunkra. Sajnos - akárcsak az NB.I -ben - a bírók itt se segítették a gyors játékot. Tabella és statisztika az MKSz adatbázisban |
2014.12.14. 19:57
Székely Márton, Szöllősi Balázs, Bánhidi Bence és Gerdán Tibor meghívást kapott a Válogatottba. Karácsony előtt Pécsett előkészületi meccset játszik Dusebajev kapitány írányította Magyar Válogatott. A keretbe négy füredi kapott meghívást. Mindegyiküknek szívből gratulálunk, külön is az először velük tartó Gerdán Tibinek! |
2014.12.14. 13:46
Ez csúnya vérengzés volt Hiába lassította a játékot, sansza nem volt Füreden a sereghajtónak. A BKSE idei utolsó hazai meccsén gyenge játékkal is kivégezte a Komlót a kézilabda NB I-ben. A testvérek külön csatáját a fiatalabb nyerte. A fiatalok még ennél is jobban kitömték a komlói kaput. Napló tudósítása (Horváth Gábor) BKSE-Komló 35:20 (16:10) Balatonfüred, 500 néző. V.: Bócz, Wiedemann. Balatonfüredi KSE: SZÉKELY – IVÁNCSIK 5, Grigoriev 4, SZÖLLŐSI BALÁZS 6, Bánhidi 2, FALUVÉGI 4, Kovacsics 2. Csere: Komendánt (kapus), Ligetvári 3 (1), Gerdán, Győri 1, VILOVSKI 4, Gábori 1, Németh 2, Törteli 1. Edző: Csoknyai István. Komló: Granic – OSZLÁR 5, SEMIKOV 6, Radjenovic, Hadziomerovic 2, Nagy Z., Szögi. Csere: Selymes (kapus), Szöllősi Bence 4, Marcsek, Péter 1 (1), Laufer, Sebestyén 2. Edző: Ratko Djurkovic. Kiállítások: 6, ill. 6 perc. Hétméteresek: 4/1, ill. 4/1. A füredieknél ismét pályára léphetett a korábban a derekával bajlódó beállós, Uros Vilovski. Kis Ákos és a második számú kapus, Borbély Ádám Zdolik Bencéhez és Bóka Bendegúzhoz hasonlóan sérülés miatt nem játszhatott. Legutóbb a BKSE idegenben ütötte ki a sereghajtó Komlót, amelynek formája azonban az elmúlt hetekben nagyot változott. Legutóbbi három meccsén nem talált legyőzőre a Baranya megyei együttes. Az összecsapás testvérpárharcot is ígért, a füredieket erősítő Szöllősi Balázs bátyjával, Bencével nézhetett farkasszemet a pályán. Iváncsik Tamás góljával kezdődött a meccs, Semikov egyenlített. A Komlónak mindig volt válasza, s hiába fogta meg Semikov első két büntetőjét Székely, a nyolcadik percben egyenlő volt az állás, 2:2. Szőllősi Bence találatával a vendégek vezettek, Faluvégi nagy bombával egyenlített. 11 perc elteltével kezdett belemelegedni a Füred, ehhez kellett a pontosabb védekezés és Székely jó teljesítménye a kapuban, 6:3. A vendégek időt kértek, de a hazai lendület nem tört meg, 16. perc: 8:4. A 22. percben a BKSE 11:7-re vezetett, a Szöllősi-testvérek párharca 3:3-ra állt. Rohant a Füred, néha túlságosan is, a támadásban elkövetett hibák után betalált a Komló, amely feljött 12:9-re. Emberelőnyben növelte ötre a különbséget a hazai csapat, amely végül hatgólos előnnyel vonult pihenőre. A második félidő elején egyik csapat sem tudott betalálni, Bánhidi törte meg a csendet. Székely Márton továbbra is remek formát mutatott, de az együttes kissé bealudt. Az ukrán légiós, Semikov vezette vendégek 18:15-re zárkóztak, Csoknyai le is tette az időkérésjelző táblát a zsűriasztalra. Ez elég is volt, a Komló ellőtte puskaporát, s a Füred büntetett, Vilovski találatával a 45. percben 23:15-re módosult az állás. (fotó: Zwicker Tamás) A komlóiak azzal a kétes dicsőséggel büszkélkedhettek, hogy hosszú idő után az első olyan csapat voltak, amely gyengébben lőtte a hétmétereseket, mint a Füred. A vendégeknél Laufer kapu fölé helyezte a harmadik büntetőt. (Végül mindkét alakulat 4/1-es mutatóval zárt.) Tíz gólra nőtt a különbség, 25:15. A BKSE tízszer talált be zsinórban, miközben egy gólt sem kapott, Faluvégi volt eredményes, 20. perc: 28:15. Az utolsó tíz percben Csoknyai István mindenkinek szerepet adott. A tét már csak az volt, hogy mennyivel nyer a BKSE. Végül 15 találatos lett a különbség. A balatonfürediek pontatlan játékkal is magabiztosan gyűjtötték be a kötelező két pontot. Csoknyai István: - Nehezen vettük fel azt a tempót, amely hazai pályán elvárható tőlünk. A második félidőben aztán sikerült olyan teljesítményt nyújtanunk, amelyet terveztünk. Ratko Djurkovics: – Negyven percig tudtuk tartani a lépést a jó Füreddel, utána viszont kezdtünk fáradni, és nem azt játszottuk, amit megbeszéltünk. A meccs a Füred TV honlapján A fiataljaink is nagyon leamortizálták a betegségektől is tizedelt vendégeket. BKSE - Komló 45:21 (25:10) Balatonfüred 250 néző; v.: Antal, Antalné BKSE: Kiss - Déber4, Csillag 1, SZÖLLŐSI 2, Bordács 4, VIZI 9, DEÁK 6. csere: GYŐRI (k), ORBÁN B: 6, Horváth, Vékony II., Keresztes 4, Orbán Á. 3, Kis D., Máthé 1, Vágner 5. edző: György László A vég-, de a félidei eredményt látva kevesen fogják elhinni, hogy csak a 8. percben vezettek első alkalommal a fiaink. Sőt, csak a 11. percben volt elöször két gól az előnyünk. Aztán helyrebillent minden, az egyre fáradó vendégeken átszaladtak a gyerekek. A második játékrészben a fiatalabbak is belőhették magukat. A fiatalok holnap kettős meccsel búcsúznak a drukkerektől és az ősztől a Lóczyban. A juniorok a Százhalombattát fogadják 16.00-kor, míg a serdülők a megyeiben a nemesvámosiakat fogadják 18.00-kor. Várják a lelkes szurkolóikat! |
2014.12.13. 20:32
A Balatonfüredi KSE szombati mérkőzésének első ránézésre nincs nagy tétje, és nem is tűnik túl nehéznek. Második, alaposabb ránézésre azonban egyik állítás sem igaz. Napló cikke (Horváth Gábor) Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl. Visszafelé nézve, Szegeden nem volt esélyünk, a Csurgó ellen bravúros döntetlent értünk el, Tatabányán viszont nem szabadott volna kikapnunk - – foglalt össze Csoknyai István. A Balaton-partiak szakvezetője hozzátette: ennyi hiányzóval a fedélzeten még a papírformánál is nehezebb volt megvívni ezeket a csatákat. –Most már szerencsére túl vagyunk ezen a szakaszon és úgy tűnik, hogy fő célunk, a felsőházba kerülés nem forog veszélyben. Persze továbbra is oda kell figyelni, például a Komló ellen nagyon kell a két pont. A győzelem megszerzése csak kívülről tűnik egyszerűnek. Vendégünknek új edzője van, a megerősített csapat más játékot játszik, mint az ősz elején. Szerencsére sérültjeink szépen gyógyulnak, fontos, hogy Uros Vilovski ismét bevethető állapotban van - fogalmazott az edző. A két együttes október elején Komlón találkozott, s a fürediek 28:19-es, sima sikert arattak. Az újonc gyengén szerepelt az ősszel, első 11 meccsén alulmaradt, az elmúlt három fordulóban azonban két siker és egy döntetlen a mérlege. A komlóiak legyőzték a Ceglédet és a Balmazújvárost, valamint döntetlent játszottak a Mezőkövesddel. |
2014.12.12. 18:22
A Füred látványos meccsen maradt alul Az első félidőben jól tartotta magát a Balatonfüred KSE a Szeged otthonában a férfi kézilabda NB I-ben. Akadtak pozitívumok, például az, hogy a vendégek 17 éves játékosa hét gólt lőtt. Napló tudóstása (Horváth Gábor) Szeged–BKSE 38:26 (17:13) Szeged, ezer néző. V.: Dobrovits, Tájok. MOL-Pick Szeged: Wyszomirski – MINDEGIA 3, ANCSIN 7, Källman 1, Blazevic, Zubai 1, ROBLEDO 8. Csere: SIERRA 1 (kapus), Prodanovic 1, Balogh 3, Bombac 2, Vadkerti 2, Ilyés 2, Vranjes 2, Parrondo 4 (3), Fekete 1. Edző: Juan Carlos Pastor. Balatonfüredi KSE: SZÉKELY – Gábori, Grigoriev, SZÖLLŐSI 5, Bánhidi 3, FALUVÉGI 6, Kovacsics 2. Csere: Borbély (kapus), Ligetvári, Gerdán, GYŐRI 7 (1), Németh 2, Nemes 1, Törteli, Vasvári. Edző: Csoknyai István. Kiállítások: 4, ill. 8 perc. Hétméteresek: 7/3, ill. 2/1. Rossz előjelekkel készült a Füred a listavezető elleni összecsapásra, a vendégeknél a Bóka, Zdolik, Vilovski, Juhász összeállítású sérültlista a héten Kis Ákossal bővült. Az egyébként is fiatal keretbe ezúttal a mindössze 17 esztendős Győri, valamint Törteli, Nemes és Vasvári került fel az utánpótlásból. A házigazdák hagyományos akciójának keretében a kezdés előtt a közönség plüssfigurákat dobált a játéktérre, a kabalákat a klub jótékonysági célra használja fel. Székely védett rögtön hétméterest, ám a kipattanót értékesítette a Pick. Kovacsics, majd Faluvégi egyenlítését követően kétgólos előnyhöz jutottak a hazaiak, 4:2. Székely parádéja (a kapus ziccert és újabb büntetőt hárított) után a BKSE egyenlíteni tudott. Jól tartotta magát a Füred (13. perc: 5:5), miközben Székely Bombac hetesét is megfogta. A harcos vendégek nem hagyták magukat lerázni, a 17. percben Győri szép egyéni akció után egyenlített. Egy-egy góllal a hazaiak vezettek, egészen a 21. percig, Nemes találata után Szöllősi alakította 9:10-re az állást. Öt perccel a félidő vége előtt megint beleerősített (13:11) a Szeged, Csoknyai időkéréssel próbálta megtörni a hullámvölgyet. Balogh háromra növelte a hazai előnyt, de a vendégek szívósan küzdöttek (15:13). A végén vendégoldalon kimaradt a hetes, Győri hibázott, míg a Tisza-partiak belőtték a büntetőjüket, így négygólos előnnyel térhettek pihenőre. Fordulás után alaposan belehúztak a csapatok: öt perc alatt nyolc gól esett, egyenlő megoszlásban. A füredieknél Szöllősi és Faluvégi duplázott. A Pick lassan, de biztosan építette előnyét, amely a 41. percben már kilenc gólra nőtt, 28:19. Källman állította be nem sokkal később a tízgólos differenciát, a különbség hosszabb időre állandósult. A vendégek védekezése többször kihagyott, technikai hibák is becsúsztak, a hazaiak pedig felpörögtek. Mindezzel együtt a fiatal, olykor tehetségét megvillantó Füred helytállt a végül 12 gólos szegedi sikert hozó mérkőzésen. Csoknyai István: – Várható volt, most ez a reális különbség a két csapat között. Komoly leckét kaptunk egy Bajnokok Ligája csapattól, amely nagy tempót diktált. Nálunk kilenc utánpótlás játékos szerepelt, a hazaiaknál egy, ő is csak egy percet. Több pozitívum is akadt a játékunkban, de a hajráért kár, a végén több hiba is becsúszott. Serdülőink eközben Ajkán gyüjtötték be a két pontot Ajka - BKSE 11:33 (7:13) Kárpáti Krisztián sms-e: - 8 alapembert nélkülöztünk ezen a mérkőzésen, hogy a kevesebbet szereplők is bizonyítási lehetőséget kapjanak. Nos, ez az első félidő derekáig nem igazán sikerült, de utána koncentráltabb játékkal magabiztos győzelem született. A meccs azt igazolta, hogy sok és kemény munka vár még a fiúkra. Tabella és statisztika az MKSz adatbázisban |
2014.12.10. 17:42
Újabb sérültje van a lassan kizárólag junior és ifjúsági játékosokkal felálló balatonfüredi kézilabdacsapatnak. Az utánpótlás válogatottak szerdán a listavezető otthonában villanthatják meg oroszlánkörmeiket. Napló cikke (Horváth Gábor) Bóka Bendegúz, Zdolik Bence, Juhász Károly és Uros Vilovski után Kis Ákos is megsérült a Balatonfüredi KSE NB I-es kézilabdacsapatának keretében. A BKSE így kénytelen junior és ifjúsági játékosok sokaságával felállni a listavezető MOL-Pick Szeged otthonában, amely igencsak veszélyes terep. Az NB I jelenlegi legjobb csapatának vendégeként ugyanis nem nehéz komoly pofonba beleszaladni. A füredieknek persze nem ez a célja, a fiatalok ha nem is rutinosak, ügyesek, tehetségesek és utánpótlás válogatottak. Itt az újabb remek lehetőség, hogy megvillantsák oroszlánkörmeiket. Múlt vasárnap a Csurgó ellen ez részben sikerült, a tartalékos BKSE nagyot küzdve döntetlenre végzett hazai pályán a tabella másodikja ellen. – - Bravúrpontot szereztünk a Csurgó ellen. A fiatalok végig hittek magukban, nagyot harcoltak és az erőfeszítésnek meg is lett az eredménye –- tekintett vissza Csoknyai István. A Balatonfüredi KSE vezetőedzője megjegyezte: az alapszakasz legnehezebb mérkőzése előtt állnak, hiszen a legerősebb vetélytárs otthonában kell pályára lépniük. – - Nem könnyű a helyzetünk. A sérülések hátrányosan érintenek bennünket, de más szempontból nézve, a fiatalok ilyenkor megmutathatják, mit tudnak. A Szeged abszolút esélyese a mérkőzésnek, mi ezúttal is a védekezésünkben és a kapusteljesítményünkben bízhatunk leginkább, hiszen támadásban felforgatott lesz az összeállítás –- fogalmazott a szakember. A Szeged-–Balatonfüred meccs 17 órakor kezdődik. A mérkőzést online követhető az onlajnok.com oldalon |
2014.12.09. 20:21
A Balatonfüredi KSE utánpótlás szakvezetése, György László szakágvezető szakedző és Kárpáti Krisztián szakedző kiválasztó edzéseket tartanak 2014. december 18-án, csütörtökön 17.00 és 19.00 óra között Balatonfüreden a Lóczy Gimnázium csarnokában. (8230 Balatonfüred, Ady E. u. 40) A kiválasztóra a 1998-2001 között született fiúkat várják. A BKSE utánpótlás csapatai az elmúlt időszakban minden korosztályban az élen, vagy a dobogón végeztek. Az itt nevelkedettek közül tizenketten már a felnőtt füredi keret tagjai. Közűlük Zdolik Bence, Bánhidi Bence és Bóka Bendegúz már bemutatkozhatott a Magyar Válogatottban és rajtuk kívül még hárman tagjai Dusebajev mester bővebb keretének. Esetleges kérdéseket a balatonfuredikc@gmail.com címre lehet küldeni, vagy a +36/20/937-3927-es telefonon lehet feltenni. |
2014.12.09. 07:30
Ezer sebből vérezve álltunk ki erre az összecsapásra, mindössze három nappal a tatabányai rangadó után. Ellenfeleink ezzel szemben teljes kerettel és egy hete csak erre a presztizs csatára készülődtek. Bóka Bendegúz már régen nem állhat Csoknyai István rendelkezésére - a januárt talán már együtt kezdi a többiekkel -, Zdolik Bence a hardi meccs után dőlt ki - nagyon várjuk ügyében Hangodi professzor keddi vizsgálatát-, de Vilovski Uros dereka a pénteki edzésen roppant meg és Juhász Karcsiról szombaton derült ki, hogy nem javul a Tatabányán összeszedett sérülése. Az meg csak hab volt a tortán, hogy a Csurgóról kölcsönvett Kovacsics Péter nem szerepelhetett ezen a meccsen - ahogy náluk a mitőlünk kölcsönvett Nagy Dani. Ilyen előzmények után csak az örök optimisták reméltek pontot ezen a meccsen. Szerencsére ezek közé tartoztak a pályára lépők. Hősiesen védekeztek és ha nem is könnyen, de csak-csak begyötörték a labdákat a vendégek kapujába. Amikor aztán az erre a meccsre a magát felszívó Alex is kapott egy lélegzetét majd megszakító könyököst, hát még a legbátrabbak is elbizonytalanodhattak a nézőtéren. Meg is zavarodtunk egy picit a pályán. A második játékrész elején hat percig nem találtunk a csurgói kapuba. Elmentek néggyel a vendégek, de egyvalakik nem hitték el, hogy ezzel a meccs is elment: a játékosaink. Jöttek, küzdöttek és elkezdtek jönni a góljaink is. Hátul meg keményen harcolt mindenki és Székely Marci megfogott minden foghatót, még a foghatatlanok közül is párat. Ennek ellenére végig a vendégek vezettek. Sőt, egy buta kiállítás miatt a végére kettővel fordulhattak, de Szöllősi Balázs gyorsan egyre faragta a hátrányunkat. Hiába kérte ki az idejét Sótonyi László, hiába volt hátra csak másodpercekben mérhető idő, egy bátor elfutással Németh Balázs feltette a koronát a dicső küzdelemre. Pontot szereztünk az eddig pontokat csak Szegeden hagyó Csurgó ellenében. Most nem érdemes azon morfondírozni, hogy mi lett volna, ha a három kapufából csak egy befelé pattan, ha a két kimaradt hetesből az egyik mégis csak beakad, ha a három nagy ziccerünkből legalább az egyik nem marad ki. Ez a meccs így lett kerek, így lett egy szép élmény, így lett a pályára lépőknek dicsőség. Ez a Csapat, ezek a játékosok, ilyen mentalitással bátran nézhetnek szembe bármilyen ellenféllel.Köszönjük! |
2014.12.08. 09:12
Az akarat egy pontja. Nem okozott csalódást a derbi. A Balatonfüredi KSE és a Csurgói KK hatalmas csatában döntetlenre végzett egymással a férfi kézilabda NB I-ben. A sérülések sújtotta hazaiak nagy szívvel küzdöttek, öt másodperccel a vége előtt sikerült egyenlíteniük. BALATONFÜREDI KSE–CSURGÓI KK 21–21 (7–9) Balatonfüred, 700 néző. V: Herczeg, Südi BALATONFÜRED: SZÉKELY – IVÁNCSIK T. 4, Grigorjev 3 (1), Szöllősi B. 2, Bánhidi 2, Faluvégi 1, NÉMETH B. 3. Cs: Borbély (kapus), Gerdán, GYŐRI 4, Kis Á., Törteli, Ligetvári 1, Gábori 1. Edző: Csoknyai István CSURGÓ: MIJATOVICS – Gephardt 2, Szöllősi Sz., Herbert, Borsos 1, PUKHOUSKI 4, Nagy M. 2. Cs: Pallag (kapus), Cavor 1, GAZDAG 5 (3), Oláh G., Pordán 1, Lele 1 (1), Osztrusko 3, Ratajec 1, Megyeri. Edző: Sótonyi László Kiállítások: 14, ill. 14 perc Hétméteresek: 3/1, ill.4/4 Csoknyai István: – Óriási taktikai csata folyt. Az öt hiányzónk miatt sokat kellett dolgoznunk. Kiváló hajránknak, valamint Székely és a védelmünk nagyszerű teljesítményének köszönhetjük a nagyon értékes egy pontot. Sótonyi László: – Nagy csata volt és gratulálok a Fürednek az egy ponthoz. Köszönjük! (fotó Penovácz Károly) A Veol.hu élő közvetítése. A meccs megtekinthető a Füred TV oldalán A füredi meccsel egyidőben Győri, Nemes, Törteli, Németh Balázs és Faluvégi nélkül felálló U23-asaink - kiváló második félidőjükkel felzárkóztak, de - három góllal alulmaradtak a meccset "sportszerűen" a felnőtt meccs időpontjára szervező vecsésiekkel szemben. Vecsés - BKSE U23 22:19 (13:5) Vecsés, 100 néző. V.: Murvai-Buzogány, Szilvási. Balatonfüredi KSE U23: KOMENDÁNT - Lestál, Vasvári 1, Keresztes, Bordács 4, Gonzalez, Bujtár 2. Csere: Kiss (kapus), Deák 3, VIZI 6, Csépányi, Pordán 3, Kátai, Déber. Edző: György László. Kiállítások: 14, ill. 12 perc Hétméteresek: 2/1, ill. 4/2. Elképesztő gyengén kezdett a BKSE, számtalan ziccert, hetest elpuskázott, így a semmi extrát nem nyújtó Vecsés 12:2-re elhúzott. Alapos fejmosás után összeszedte magát a BKSE és a 45. percben ismét nyílt volt a meccs (19:18). Az utolsó percekben újabb balatoni hibák után a Vecsés bebiztosította sikerét. Fiataljaink közül Keresztes Péter és Nemes Richárd meghívást kapott az ifjúsági válogatottba. |
2014.12.07. 20:31
A harmadik veszprémi találkozón ponttal gazdagodtunk. Kárpáti Krisztián serdülői a Veszprémi Egyetem felnőttekből és juniorokból álló második csapatával mérkőztek. Egy izgalmas, jó és gólgazdag meccsen döntetlent értek el. Úgy tűnik a pénteki szalagavató erőt adott a fiúknak:-) Veszprémi Egyetem II - BKSE II 34:34 (18:17) A mérkőzésről Kárpáti Krisztián számol be: A tabella első helyén álló hazai csapat nagy erőket mozgósított, hogy megtartsák veretlenségüket a bajnokságban, de a mieink is feltüzelték magukat a szombat délelőtti találkozóra, így egy változatos, izgalmas és helyenként színvonalas küzdelmet láthattak a kilátogató nézők. A hazaiaknál a stabil védekezés és a rutinos támadás dominált, a Füred próbált fiatalos, lendületes iramot diktálni. A csapatok felváltva vezettek, de a félidőre egyik csapat sem tudott különösebb előnyt szerezni. A második félidő elején aztán meglépett 3 góllal a veszprémi csapat (23:20), majd egy 9 - 2-re megnyert 10 perc alatt, már nálunk volt az előny (25:29). Sajnos, az előny amilyen hamar megszereztük, olyan hamar el is adtuk, a hazaiak 2 perc alatt egyenlítettek. A végjátékban rendre döntetlent mutatott az eredményező, de Szöllősi 8. találatával mi vezettünk, majd labdát is szereztünk. A hazaiak kijöttek nyitott védekezésre és egy kissé elkapkodott támadás befejezéssel megadtuk a lehetőséget az egyetemi csapatnak a döntetlen megszerzésére, amivel sajnos éltek is. Az eredmény igazságos, a játék biztató, de egy pici rutinnal megnyerhető lett volna a mérkőzés.BKSE II: Győri, Sneider (kapusok), Orbán B., Takács 1, Gaál, Vékony B. 3, Rohonczi, Orbán Á. 3, Németh A. 4, Kis, MÁTHÉ 8, WÁGNER 7, Encs, Németh Cs, SZÖLLŐSI 8, Sárosi. |
2014.12.06. 12:12
Igazi presztízs találkozót vív vasárnap a Balatonfüredi KSE NB I-es kézilabdacsapata. Csoknyai István egykori csapattársa, s egyben füredi elődje ellen meccsel. Napló cikke (Horváth Gábor) A második helyen álló Csurgói KK-t fogadja vasárnap (18.00) a tabellán harmadik Balatonfüredi KSE a férfi kézilabda NB I-ben. Az összecsapás több szempontból is pikáns. A vendégeket az a Sótonyi László vezeti, aki évekig dolgozott a Balaton-partiakkal, tavaly bronzérmes lett a csapattal, épp a Csurgót legyőzve. A BKSE szeptember végén négy góllal (31:27) alulmaradt Csurgón, s most sincs könnyű helyzetben, hiszen egyik legjobbját, Zdolik Bencét sérülés miatt kénytelen nélkülözni. Bóka Bendegúz hosszú ideje nem bevethető, Kovacsics Péter pedig a két klub közötti megállapodás értelmében (a szélső a Csurgói KK játékosa, kölcsönben szerepel Füreden) nem léphet pályára. Az együttes baloldalán tehát jelenleg komoly lyuk tátong. (Nem csak ott, középen is hiányt szenevedhetünk, amennyiben Vilovski és Juhász derék- és hát bántalmai nem javulnak vasárnap estig. Ellenkező esetben már az egykor népszerű cseh TV sorozatra fogunk inkább hajazni: Kórház a város szélén...) –- Komoly sorozatban vagyunk –- utalt arra Csoknyai István, hogy együttesének a sikeresen vett nemzetközi párharc (a Füred a legjobb 16 közé jutott az EHF-kupában) mellett a magyar bajnokságban olyan csapatokkal kellett/kell ezekben a hetekben megharcolnia, mint a Gyöngyös, a Tatabánya, a Csurgó és a Szeged. Tatabányán szerdán egygólos vereséget szenvedett az alakulat. –- Kiválóan teljesítettünk, egyedül az első félidő végén volt egy tízperces rövidzárlatunk. A szünet után hatalmasat küzdöttünk, volt tartásunk, sajnos nem sikerült pontot szereznünk –- nyilatkozta a Naplónak a BKSE szakvezetője. Csoknyai kiemelte: a Csurgó ellen még nehezebb összecsapásra számít. –- Igazi presztízsharc lesz. Csurgón nagy változások voltak a nyáron, négy komoly légiós érkezett, akik a hazai játékosokkal kiegészülve remek erőt képviselnek. Só jó munkát végez velük. Nehéz ezt kimondani, de ennek a derbinek most a Csurgó a favoritja. A szakember megjegyezte: a Veszprém és a Szeged után a csurgóiaknak van a legjobb keretük. –- Természetesen mindent megteszünk azért, hogy meglepetést okozzunk -– tette hozzá. –- Nagyon várom már a meccset, amely igazi presztízs. Ilyen találkozókra van szükség ahhoz, hogy egy csapat fejlődjön –- válaszolta érdeklődésünkre Sótonyi László, aki a balatonfüredi évekkel kapcsolatban megjegyezte, szép időszak volt, egy jó munka a játékosokkal, aminek vége lett. Ez a profi világban természetes. Nincs benne extra bizonyítási vágy. –- Ugyanúgy készülünk, mint a többi vetélytárs ellen. Persze a füredi játékosokat nagyon jól ismerem, többen nálam lettek NB I-es, vagy válogatott kézlabdázók, nem hiszem, hogy tudnak újat mutatni. De ez fordítva is igaz. Nem számítok könnyű meccsre, a fürediek a bajnokságban és a nemzetközi kupában is dicséretreméltó teljesítményt nyújtanak. Mi is jó úton járunk, és mindenütt a győzelem a célunk. Maximális tisztelet a BKSE előtt, amely biztosan revansot akar venni a szeptemberi vereségért, de mi nem félünk senkitől –- fogalmazott a válogatott másodedzőjeként is dolgozó tréner. |
2014.12.05. 23:34
Hiába jöttek vissza kétszer is a meccsbe a második félidőben az ifistáink, ez kevés volt a veszprémi átok megtörésére. A meccs tétjének megfelelően idegesen kezdtek a csapatok, így csak a negyedik percben született az első találat, a hazaiaké. Pillanatokon belül fordítottak a fürediek, de a nyolcadik perc után három ziccert is kihagytak, így a tizenharmadikban már megint a hazaiak vezettek. Újra vendég percek következtek, sőt kettővel is vezetett a BKSE. (19.p.: 5:7) Nem tartott sokáig az előny, egalizáltak a vendéglátók, de a félidő végéig és a végén is, egy-egy góllal a vendégek vezettek. Amilyen gólszegényen indult a mérkőzés, úgy potyogtak a gólok a második játékrész elején. Fordítottak a hazaiak és a Füred szaladt az eredmény után. Hiába fogott meg két veszprémi hetest is Kiss, a kimaradt füredi ziccerek és a gyengébb védekezés miatt a tizenharmadik percben már hárommal vezettek a hazaiak. (19:16) Ekkor Déber szemfülességének köszönhetően háromszor is labdát szereztek a vendégek. Ebből kétszer Ő maga, egyszer meg passzából Győri volt eredményes és máris egyenlő volt az állás. Sajnos ezt a bravúrt nem követte szorgos aprómunka, a védekezés továbbra sem állt össze és a huszadik percben elmenni látszott a találkozó. (25:20) Ekkor hat perc után újra zörgött a veszprémi háló, sőt Győri és Deák eredményességével alig több, mint három perc alatt egy gólra jöttek fel a fürediek. Sajnos megint jött a megtorpanás, a figyelmetlenség a védekezésben, a pontatlanság a támadásban. Így az újabb hetesekkel és kiállításokkal megtámogatott hazaiak három góllal húzták be ezt a kiélezett meccset. Tudtuk, hogy Veszprémben nem elég kiegyensúlyozott meccset vívni. Hazai pályáján sokkal jobbnak kell lenni a Veszprémnél a sikerhez. Ezen felül a második félidei védőmunka is kevés egy rangadó megnyeréséhez. MKB-MVM Veszprém - BKSE 30:27 (11:12) Veszprém, 150 néző; v.: Kovács, Mándli BKSE: KISS - Vágner, Csillag 2, Keresztes 3, Bordács, GYŐRI 9/2, DEÁK 6. csere: Sneider(k), Szöllősi, Nemes 4, Déber 2, Vizi, Orbán B. 1. edző: György László kiállítások: 6, ill. 10 perc hétméteresek: 5/3, ill. 2/2 Tabella és statisztika az MKSz adatbázisban |
2014.12.05. 18:35
Gond nélkül abszolválták a serdülőink a bajnokijukat. Önmagában az eredményt látva nem derülne ki, hogy a sérült Horváth mellett a holnapi ifimeccs miatt Sneider, Kis Dani, Orbán Barna és a serdülő válogatottba meghívott Szöllősi sem állt rendelkezésre. Felépült viszont Németh Csongor a betegségéből, de Ő még nem volt teljesen terhelhető. Így Kárpáti Krisztián kipróbálhatta az eddig a pályán kevesebb időt tőltőket is. A félidőben szinte teljes sorcserét is végrehajtott. A gólgyártásban egyenlően teljesítettek a sorok, de a második játékrészben a védekezés egy picit felpuhult. BKSE - Várpalota 38:9 (19:2) Balatonfüred, 50 néző; v.: Fábián, Földesi BKSE: GYŐRI - Encs 4, Sárosi 3, Máthé 3, ORBÁN Á. 5, Vékony II. 5, Gaál 4. csere: Horváth M.(k), Sövegjártó 3, Rohonczi 3, Németh A. 2/1, TAKÁCS 4, Burger 1,Németh Cs. 1. edző: Kárpáti Krisztián Serdülőink legközelebb a Veszprémi Egyetem II. csapata ellen lépnek pályára a megyei bajnokságban. A pénteki ifi meccsen szereplők és a Lóczy pénteki szalagavatóján résztvevők miatt szombat délelőtt nem lesz egyszerű dolga Kárpáti Krisztiánnak. Holnap 15:30-kor a Március 15-i csarnokban ifi bajnoki. Remélem több füredi drukker naptárjában szerepel ez a meccs! |
2014.12.04. 19:19
MT Melsungen (GER); Eskilstuna Guif (SWE); RK Nexe (CRO) MT Melsungen A Melsungen a Bundesliga középmezőnyéhez tartozik, a 10. helyen áll. A csapat legjobbja Michael Allendorf, aki 104 góljával a bajnokság góllövőlistájának harmadik helyén található. A német kisváros Kassel mellett található, úgy nagyjából 1.000,-km-re Füredtől. Eskilstuna Guif A svéd Eskilstuna az előző körben a spanyol Bada Huescát ütötte ki, a svéd pontvadászatban a negyedik helyen tanyázik. A svéd város Stockholm közelében van. RK Nexe A horvát Nexe román ellenfélen, a Potaissa Turdán jutott túl a csoportkörbe jutásért. A SEHA-ligában a Veszprém 18 góllal győzte le a nekcsei csapatot, amely 10 meccs után a 7. helyről várja a folytatást a dél-kelet-európai sorozatban. Nekcse (Nasice) Szlavóniában van, Siklosón át kb. 240 km-re Füredtől. A meccseiket az eszéki csarnokban játsszák. Eszék kb. 15 km-rel van távolabb. A többi csoport: A-csoport: Hamburg (német), Haslum (norvég), Gorenje Velenje (szlovén), Pfadi Winterthur (svájci) B-csoport: Constanta (román), Granollers (spanyol), Szentpétervár (orosz), Holstebro (dán) C-csoport: Porto (portugál), Vojvodina (szerb), Füchse Berlin (német), Skjern (dán) |
2014.12.04. 11:09
Nem hozott pontot a nagy hajrá Hiába küzdött hatalmasat a Balatonfüredi KSE NB I-es férfi kézilabda együttese, nem tudott pontot szerezni Tatabányán. Paul az utolsó pillanatban átlövést védett. Napló tudósítása (B.Virág Rita) Tatabánya–-BKSE22:21 (16:11) Tatabánya, 500 néző. V.: Andorka, Hucker. Tatabánya: PAUL - Juhász Á. 1, Bodó 1, DIAZ 4, Musavi 3, Boskovic 2, HARSÁNYI 5 (2). Csere: Babasafari (kapus), MAZAK 3, Pásztor 2, Katzirz 1, Peric, Dénes, Bartók, Nagy Sz. Edző: Vladan Matic. Balatonfüredi KSE: SZÉKELY - KOVACSICS 3, FALUVÉGI 3, Szöllősi 2, Vilovski 1, Grigoriev 2, Iváncsik 5 (1). Csere: Borbély (kapus), BÁNHIDI 3, Németh B., Juhász 1, Győri, Kis, GERDÁN 1, Gábori. Edző: Csoknyai István. Kiállítások: 4, ill. 6 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 3/1. A feszült hangulatú összecsapás első tíz percében fej-fej mellett haladtak a csapatok, rendre a Tatabánya vezetett, de balatoniak újra és újra egyenlíteni tudtak (11. perc: 7:7). Aztán Kovacsics duplájával két góllal meglépett a Füred és persze Vladan Matic azonnal időt is kért (7:9). Bánhidi és Boskovic páros kiállítását követően a házigazda játszott meggyőzőbben és sorozatban négy gólt lőve fordított (11:9). Természetesen ekkor Csoknyai István érezte úgy, hogy rövid tanácskozásra invitálja fiait. Juhász K. azonnal szépített, ám ezt követően megállt a fürediek tudománya. A tatabányaiak újabb remek szériával 15:10-re alakították az állást, a kapuban pedig Paul bravúrt, bravúrra halmozott. Bánhidi törte meg a gólcsendet, de a félidő Diaz góljával zárult. Szünet után Mazak góljával már hatra hízott a különbség, majd Szöllősi fújt riadót és szépítő találatával elindult a BKSE fölfelé. Bánhidi remek megmozdulásaival, valamint Iváncsik ejtésével újra nyílt lett a találkozó (43. perc: 18:16). A hajrá kezdetén sem fogadott volna senki a hazaiak győzelmére (21:19). Öt percig egyik csapat sem talált be, aztán Vilovski egy gólra hozta fel övéit. Harsányi hetese és Iváncsik gólja után ugyan még adódott egy lehetőség a balatoniak előtt, de végül Paul megfogta Faluvégi utolsó pillanatban eleresztett lövését, így a Tatabánya otthon tartotta a két pontot. Vladan Matics: – Az első félidőben majdnem hibátlanul játszottunk. Aztán javult a Füred védekezése, ezért csökkent az előnyünk. Izgalmas végjátékban szereztünk két pontot. Csoknyai István: – Óriásit küzdöttünk és úgy érzem, a játék képe alapján egy pontot megérdemeltünk volna. Hat gólról sikerült visszakapaszkodnunk, ez mindenképp a csapat erejét mutatja. Képgaléria a Hétméteresen. |
2014.12.02. 18:57
Az EHF bravúr után a szorgos és kemény hétköznapok állnak csapataink előtt. Mi szurkolók még mindig a nagy nemzetközi siker bűvöletében élünk és a csütörtöki sorsolás esélyeit latolgatjuk, miközben holnap már bajnoki vár a fiúkra. Csoknyai mester már hétfő reggel a hétköznapok rutinjába terelte vissza fiai gondolatait. Szerdai vendéglátóinknak egy nappal több jut a felkészülésre, sőt már Pétervárott is tartalékolták az erejüket. Mi viszont egy nagy siker adrenalin fröccsével vagyunk gazdagabbak. Ezzel együtt egy nagyon nehéz meccs vár ránk. A Tatabánya majdnem megtréfált bennünket Füreden is és azóta csak erősödtek. Náluk mindenki bevetésre kész, míg nálunk Zdolik Bence hosszabb időre kidőlt. A pótlását a Hard ellen kiválóan megoldotta a vezetőedzőnk, de hosszabb távon ez nem lesz mindig ilyen könnyű. Ráadásul nem csak a tatabányaiak ellen kell készülnünk, hiszen vasárnap a Csurgó jön hozzánk egy igazi presztizs csatára. Aztán kétnap szünet és szerdán már Szegedre viszi a Csapatot a busz, hogy újabb két nap után a Komlót fogadjuk. Kemény másfél hét, de tavasszal hasonlóan kemény másfél hónap vár ránk. Élesben lehet most tesztelni magunkat. Fiataljainkra hasonlóan komoly megméretések várnak. György László juniorjai már vasárnap megszenvedték Zdolik Bence sérülését. Hiszen az EHF összecsapáson nagyobb szerepet kapó Faluvégi és Győri nem tarthatott velük Szentendrére. Még rosszabb lesz a helyzet Vecsésen, mert az NB.I./B-s találkozót a vendéglátók a Csurgó elleni rangadó időpontjára tették... Az így nagyobb szerepet kapó ifik sem tétlenkedéssel készülnek Vecsésre, hanem egy pénteki lokálderbivel. Az MKB-MVM Veszprém elleni ifi bajnoki nagy összecsapás lesz. Mint hallottuk, Veszprémben mindenkit mozgósítanak arra a meccsre. Jó lenne, ha mi füredi drukkerek is mozgósítanánk magunkat, mert a mi fiaink is nagyon készülnek. Elkéne nekik a buzdításunk! Kárpáti Krisztiánékra két könnyebb meccs vár az OSB-ben. Csütörtökön a Várpalotát fogadják, míg a jövő hét közepén Ajkára mennek. Mindezek közben a megyében az egyik legjobb gárda otthonába látogatnak. Szombaton Veszprémben, az egyetemi csarnokban a Veszprémi Egyetem juniorjai várnnak rájuk. Ráadásul a legjobb serdülőkre György László is számít az ifik, sőt a juniorok között is. Egy szó, mint száz: nem fogunk unatkozni! A Napló (B. Virág Rita) beharangozója. Sorsoltak a Magyar Kupában Párosítások: -Balatonfüredi KSE - Mezőkövesdi KC-Orosházi FKSE mérkőzések győztese -Pécsi VSE - Váci KSE -Csurgói KK - B.Braun Gyöngyös-Grundfos Tatabánya KC mérkőzések győztese -Mizse KC - Ceglédi KKSE-Sport36 Komló mérkőzések győztese A negyeddöntőben az azonos osztályú csapatok esetén oda-visszavágó mérkőzés, különböző osztályú csapatok esetén az alacsonyabb osztályú csapatot illeti meg a pályaválasztói jog. A sűrű februári (EHF és bajnoki) programba még be kell szuszakolni ezt a két meccset is... |
2014.12.02. 10:06
Hétfőn reggel adott interjút a DIGI TV-ben a Mester. A meccsen kívül a csoportkörről is beszél vezetőedzőnk. Ide kattintva tekinthető meg. |
2014.12.01. 13:21
A szombati diadal után vasárnap se maradunk kézilabda nélkül. BKSE II. - Vax KE Sárbogárd 28 - 20 (14 -11) A mérkőzést jól kezdtük, hiszen viszonylag hamar 6 gólos előnyre tettünk szert (8:2), és talán ennek köszönhetően, valamint a folyamatos mérkőzésterhelés hatására a mieink visszavettek a tempóból, így egyre döcögősebb lett a játék. A félidőre már csak 3 gól maradt a megszerzett előnyből. A második játékrész nem indult jól, az ellenfél felzárkózott 1 gólra (16:15), ekkor azonban Orbán Ákos irányításával ismét sikerült megnyugtató előnyt szerezni. A mérkőzés folyamán sajnos számtalan rossz lövés és kihagyott ziccer jellemezte a játékunkat, de a fiúk becsületére legyen mondva, hogy fogcsikorgatva bár, de a sorozatterhelés okozta fáradtságot és az ellenfelet is sikerült legyőzni. (Kárpáti Krisztián tudósítása)
Szentendre - BKSE U23 29:25 (14:11) Szentendre, 60 néző. V.: Herczeg, Südi. Balatonfüredi KSE U23: Komendánt – Lestál, Vasvári 2, Törteli, Pordán, Bujtár 4, Nemes 3. Csere: Kis (kapus), Deák 1, Vizi, Németh B. 3, Keresztes 3, Bordács 2, Gonzales 4, Kátai 3, Déber. Edző: György László. Kiállítások: 10, ill. 16 perc. |
2014.11.30. 06:04
Tessen kalapot venni minden füredi kézi barátnak és megemelni a fiúk előtt! Megérdemlik, mert akiknek ekkora szíve van, akik így hajtanak egymásért, a csapatért, a városért, azok előtt csak kalaplevéve tiszteleghetünk. BKSE – Alpa HC Hard 26:–18 (12:–8) A DIGISPORT közvetítése a meccsről. Képgaléria a Hétméteres oldalán A csoportkör időpontjai: R1: 14/15.02.2015 |
2014.11.29. 20:32
A nagy „"mészárlás" után - Romokból kell építkeznie a balatonfüredi kézilabdacsapatnak. Az osztrák Alpla HC Hard csapatát fogadja szombaton a kézilabda EHF-kupában a Balatonfüredi KSE. Csoknyai elmondta: az öt gól nagyon határesetnek számít. -– Ez a hátrány elvileg ledolgozható, de ebben a helyzetben alaposan csökkentek a variációs lehetőségeink. Bízom benne, hogy az együttes felszívja magát, összetesszük a vállunkat és harcolunk – nyilatkozta az edző. |
2014.11.27. 18:41
Kevesen voltak a serdülőink a visszavágáshoz. MKB-MVM Veszprém I. - BKSE 19:16 (8:8) Veszprém, 200 néző, v.: Mándli, Tóbiás BKSE: SNEIDER (17 védés) - Máthé 1, Kis D. 3, Orbán Á. 3/1, SZÖLLŐSI, Vékony I. 7/4,Orbán B. 2. csere: Vékony I., Németh A. 1. edző: Kárpáti Krisztián Nem múlt el tisztáldozat nélkül a megyei siker. Horváth lövő kezén elrepedt egy csont, így Ő csak videózhatott. Németh Csongor meg egy vírusfertőzéssel ma reggel került kórházba. Németh Alex már leült a padra, de még Ő se volt betegsége után 100%-os. Klasszikus jobbszélső nélkül kezdtük a játékot és ez mind a támadásban, mind a védekezésben hátráltatta a mieinket, miként a minőségi cserék hiánya is. Veszprém ellen, a csoport rangadóján bizony ez soknak bizonyult, de csak az utolsó percekben veszítettük el a mérkőzést. Nagyon idegesen kezdtek a csapatok. Jó védekezés mellett elkapkodott, elrontott, túlbonyolított támadások jellemezték a gól nélküli első öt percet. Később se higgadtak le a fiatalok, csak elkezdtek a gólok is - no ha nem is potyogni, de - születni. (12.p.: 2:3; ) Látható volt, hogy amelyik csapat előbb higgad le, azé lesz a meccs. Erre nem került sor az első játékrészben. A vendéglátók csak egyszer vezettek (18.p.:4:3) és csak egy utolsó pillanatos lövéssel mentették döntetlenre a játékot. A második játékrészt a veszprémiek kezdték megfontoltabban. Átvették a vezetést, sőt a 34. percben először volt kettő a két csapat között (11:9) Ettől kezdve a 46. percig csak egy gólokra sikerült felzárkózniuk a füredieknek, de végig a hazaiak vezettek. Ekkor nem csak az egyenlítés sikerült, hanem az ötvenedik percben átvettük a vezetést.(15:16) Azonban nem sikerült fordítani. Két perc múlva már ismét a hazaiaknak állt a zászló. Időtt kért Kárpáti Krisztián, de a ziccereket nem tudta a bedobni a gyerekei helyett. Előbb egy szép elfutás maradt kihasználatlanul, nem úgy az ellentámadás, majd a kapufán csattant egy 100%-os helyzet és az ellenfél törvényszerűen újra büntetett. Először vezettek a hazaiak hárommal és mikor? A legjobbkor, a lefújás előtt 30 másodperccel. Még szépíteni se maradt ideje a fiainknak. A mérkőzés előtt tudtuk, hogy csak közel 100%-al lehet valamit keresni a csoport legjobbjánál. Ehhez ma kevesen voltak a fürediek. (Mi is, a drukkerek.) Csak az akarat volt 100%-on, de ez most inkább begörcsölte őket, mintsem szárnyakat adott volna. Egy döntetlen szagú meccset vesztettünk el a végjátékban. A gólkülönbség messze nem tükrözi a látottakat. |
2014.11.27. 18:30
Szerdán Tatabányán játszanak az ifik, csütörtökön meg Veszprémben lesz az OSB csoport rangadója. Tatabányára utazó fiataljaink két ponttal előzik meg a riválisukat. Nem lesz könnyű összecsapás, hiszen a "bányászok" ifi csapata megegyezik az NB.I./B-ben szereplő U23-as gárdájukkal. Ne tévesszen meg senkit az U23-asok összecsapáson elért magabiztos győzelmünk, mert az akkori csapatunkból többen már nem szerepelhetnek az ifik bajnokiján. Ennek ellenére - mint mindenüvé - ide is győzni mennek György László tanítványai. Sajnos a második félidő kevés volt a pontokhoz, de egy pontra majdnem jók lettünk. Tatabánya - BKSE 27:26 (16:13) (részletek később) Talán még ennél is nagyobb rangadóra készülnek Kárpáti Krisztián fiai. OSB csoportunkban eddig egy vereséget szenvedtek a gyerekek, éppen a csütörtöki ellenféltől. Vagyis van miért visszavágni. Természetesen idegenben nem lesz könnyű. Éppen ezért lenne jó, ha Veszprémbe többen is elkisérnénk a srácokat. Megérdemlik a szurkolást! |
2014.11.26. 17:11
Első számú második címmel megjelent Zatkalik Dávid sportújságíró portrékönyve a kiváló kapusról, egykor a Füred kapuját is örző Fazekas Nándorról. A 224 oldalas, 139 fotóval illusztrált kötet gerincét Fazekas Nándor visszaemlékezései adják óvodás korától egészen napjainkig. A kiváló kapus mesél humoros, megható mozzanatokkal teli gyerek- és kamaszkoráról, a sport iránti vonzalmáról és a kézilabdával való megismerkedéséről. Feleleveníti élete egyik sorsfordító mozzanatát, amikor alig tizennyolc évesen elfogadta a Fotex Veszprém hívását, és Veszprémbe érkezett. Kettős játékengedéllyel pedig Balatonfüreden is szerepelt! Őszintén mesél a profi sport megpróbáltatásairól, a kitartó szorgalommal elért sikerekről. Visszatekint németországi légióskodására, illetve a címeres mezben megvívott emlékezetes mérkőzésekre, világeseményekre, külön kiemelve az athéni és a londoni olimpiát. Hangot ad lokálpatriotizmusának is: „Kecskemét a szülőhazám, de az otthonom már itt van.” Hosszasan elmélkedik az Európa-hírű veszprémi klub iránti feltétlen hűségéről, szeretetéről, a bakonyi szurkolókkal való különleges kapcsolatáról is Kiemelt terjedelemben és szívhez szólóan mesél családjáról – a szeretett nagyszülőkről, szülőkről, testvéréről, feleségéről, három kisfiáról –, s családtagjai is beszélnek Fazekas azon emberi oldaláról, amelyet eddig nem ismerhettek a szurkolók. Megszólalnak a könyvben a kiválóság egykori csapattársai, edzői, veszprémi és országosan (el)ismert újságírók, szakírók, külföldi világklasszisok, sportági vezetők, tisztelők. Hogy mire utal a cím? Fazekas felnőtt pályafutása az 1997/1998-as idénytől datálódik, melyet a Fotex Veszprém kölcsönjátékosaként Dunaújvárosban töltött. Tizenhét éves karrierjében emellett még egyetlen olyan idényt – a 2004/05-ös szezont a német Lübbeckénél – tud felidézni, amikor edzője első számú kapusként számolt vele. Tizenöt éven keresztül azonban vért, verejtéket izzadva kellett küzdenie, harcolnia, s bizonyítani, hogy érdemes a bizalomra. – Meggyőződésem, hogy Fazekas Nándor mind az eredményeivel (a Veszprém színeiben szerzett húsz aranyérmével, BL-ezüstérmével, amely máig a klub legnagyobb sikere, 219 válogatott fellépésével, két olimpiai negyedik helyezésével), mind személyiségével (szerénységével, közvetlenségével, a sportág iránti alázatával, szorgalmával) maximálisan rászolgált arra, hogy az életútja kötetbe kerüljön. Rendkívüli megtiszteltetés számomra, hogy mindezt én örökíthettem meg az utókornak – fogalmazott Zatkalik Dávid, a kötet szerzője. A kötet Füreden is megvásárolható az EHF visszavágó előtt. |
2014.11.23. 17:59
Nem sikerült a bravúr az EHF Kupa idengenbeli mérkőzésén. Nehéz visszavágó elé nézünk. Serdülőink eközben bravúros győzelmet arattak. anyaga a teljes meccsről. Bene Tamás sms tudósítása Voralbergből: 15.p.: 9:9; 28.p.: 13:12; félidő: 13:13; 40. p. 18:16 (Szöllősit kiütötték, szája felszakadt, de semmi szankció...); 45.p.: 20:17; 50.p.: 23:21; 55.p.: 25:23; 58.p.: 28:24; 60.p.: 31:26 Alpla HC Hard – Balatonfüredi KSE: 31-26 (13-13) Hard, 1400 néző. V: Laitinen, Korja (finnek) Hard: DOKNICS – B. Zsivkovics 2, Markezs 1 (1), SCHLINGER 7, Kozina 3, Zeiner 4 (3), WEBER 5. Csere: Mikanovic 1, Wüstner, M. Jochum, Vogelauer, Rigas, KNAUTH 5, Dicker, Herburger 3. Edző: Thomas Huemer Balatonfüred: Székely M. – Iváncsik T. 2 (1), Grigoriev 2, Szöllősi 3, VILOVSZKI 4, ZDOLIK 10, Kovacsics P. 1. Csere: Borbély Á. (kapus), Gerdán, Németh B., Juhász K., Győri, Bánhidi 3, Ligetvári, Gábori, Faluvégi 1. Edző: Csoknyai István Kiállítások: 14, ill. 14 perc (piros lap: Vilovski 59.p.) Hétméteresek: 5/4, ill. 3/1 Csapatunk edzője, Csoknyai István ezt nyilatkozta a meccs lefújása után: - Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, és harminc percig álltuk is a sarat. A második félidőben sok ziccert hibáztunk el, az osztrákok pedig lekontráztak bennünket. Az ötgólos hátrány soknak tűnik, de jó játékkal ledolgozható. Néhány játékosomtól sokkal többet várok a visszavágón. Sajnos a visszavágó hendikepes lesz. Vilit kipirosozták, Marci dereka kivan, Bazsi is nagy ütést kapott. Sajnos a végjátékot nem bírtuk. A csapat a meccs után indul haza. Vasárnap 10 felé érkeznek. Itt még az edzésen (Szabadi László töltötte fel a facebookra) Munkában a baloldali védelmünk. Jól láthatók a magyar zászlók és a Fanatics lobogója! A kiutazó és a kint dolgozó magyarok drukkolása fantasztikus volt. Köszönjük! Galéria a "sógorok" facebook oldalán. A meccs jegyzőkönyve az EHF honlapján lesz. A forduló eredményei az EHF honlapján lesznek elérhetők. --------------------------- Serdülőink Rácalmáson győztek a megyei bajnokságban a tabella éllovasa ellen! Rácalmás - BKSE II. 21:30 (15:15) Kárpáti Krisztián rövid beszámolója: - Férfias, kemény kűzdelem. A 2. félidőben jó kapusteljesítmény (Győri) és remek védekezés. Támadásban Orbán Á., Horváth L. Kis D. és Szöllősi jeleskedett. Az egész csapat egységesen és jól kűzdött és helyenként ügyesen is játszott. Nagy gratuláció jár a fiúknak!! Csütörtökön (nov. 20. 16.00) az OSB-ben Veszprémben játszanak a Március 15-e utcai csarnokban az MKB-MVM Veszprém I. ellen. A csoport rangadójára megérdemlik, hogy elkisérjük őket. |
2014.11.22. 19:26
Itthon tartották a pontokat a György tanítványok. BKSE U23 - Csurgó U23 24:21 (10:10) Balatonfüred, 300 néző, v.: Natkai, Szalay BKSE: Sneider (37lövés/13védés) - Bujtár, Pordán, TÖRTELI 5, Bordács 1, Vasvári 3, Deák 1. csere: Kátai, Keresztes 3, GONZALES 8/2, Lestál 1, Nemes 2. edző: György László kiállítások: 8, illetve 12 perc hétméteresek: 3/2, ill. 0 A meccsen hosszabb sérülés után újra kezdő volt Törteli Koppány és bemutatkozhatott Kátai Mihály is. 2:2-ig haladtak fej-fej mellett a csapatok, majd a vendégek robbantottak. 3:5-nél időt kért György László, de nem kapták össze magukat a fiai. A 20. percben már öttel vezetett Bencze József csapata. Már újra a füredi mester kezében volt a T betű, amikor elkezdtek játszani a fiúk és kihasználva a nyolc perces csurgói gólcsöndet a 28. percben utolérték a vendégeket. (9:9). Egy felesleges kiállítás miatt nem sikerült előnnyel fordulni a második félidőre. Sőt, az áthúzódó hátrány miatt újra a vendégek vezettek. A 35. percben sikerült 2:1 után újra füredieknek vezetni. A vendégek persze nem adták fel. Sorra kiegyenlítettek, egyszer még három gólos füredi előny után is. (44.p.: 17:14; 47.p.: 17:17) 18:18 után újra kikérte az idejét György László. Használt a tanácskozás, mert ezt követően már csak a vendéglátók vezettek és megérdemelten győztek. Sok hibával játszottak a hazaiak. A támadásban és a védekezésben elkövetett hibákat könyörtelenül büntették a vendégek. A füredieknél csak a harcosság dicsérhető, illetve Törteli erőtől duzzadó visszatérésének és Gonzales gólerősségének örülhettek a hazai drukkerek. A mérkőzés játékvezetői a hazaiakhoz hasonlóan sokat hibáztak, de ez nem befolyásolta a végeredményt. Közben Szöllősi Balázsék útban voltak Voralberg felé és azóta sikeresen meg is érkeztek. Iváncsik Tomi posztolta ki a képet az oldalára: szombat reggeli friss infó Bene Tomitól: -Itt minden rendben,szép a csarnok,jó a kiszolgálás,már csak egy jó meccset kell játszanunk. |
2014.11.21. 17:57
Kovacsics Péterrel készített interjút a online kézilabdás portál. Az interjút ide kattintva lehet elérni. |
2014.11.21. 08:48
Egy pillanatnyi kétely nélkül győztek a serdülők a Veszprém második csapata ellen. BKSE - MKB-MVM Veszprém II. 26:15 (15:4) Balatonfüred, 50 néző, Vezette: Dobovai, Felhő BKSE: GYŐRI - Encs, Máthé 1, ORBÁN Á: 7/1,SZÖLLŐSI 3, HORVÁTH L. 6, Orbán B.csere: Horváth M.(k), Kis 3, Vékony II. 1, Sövegjártó, Sárosi 1, Gaál, Takács 2/1, Vékony I. 1. edző: Kárpáti Krisztián. 5:0, 10:2, 15:4, kb. így lehet összefoglalni az első játékrészt. Szellemes támadások, precíz védekezés és jó kapus teljesítmény. Talán a gyors elfutásokat, a szélsők foglalkoztatását hiányolhatnánk, ha nagyon akarnánk hiányolnivalót keresni. A második játékrészben a kezdeti cserék ellenére semmi nem változott. Pillanatok alatt 18:4 lett. Aztán a gyerekeink a babot is húsnak hitték. Túlpörgették a támadásokat, elkönnyelmüsködték a lövéseket. Kezdetben csak nem nőtt a különbség, de aztán előbb emberhátrányból, majd egyenlő állásból is jöttek fel a vendégek. (18:8) Csak az ellenfélen múlott, hogy nem tudtak 10 alá kerülni. Lődöztünk a kihagyott helyzetek után gólokat is, de a védekezésünkre nem lehetett ráismerni. Természetesen egy serdülő meccsen 14 gólos vezetés után játéklehetőséget kell adni mindenkinek. Az is természetes, hogy lanyhul a figyelem és a fegyelem, de az öltözőben lesz pár keresetlen szava a fiai felé Kárpáti Krisztiánnak. |
2014.11.20. 19:04
Péntek kora reggel indul a Csapat. A keddi Gyöngyös elleni találkozó után egy közel kéthetes szünet következik a BKSE számára a bajnokságban. (Tatabányán játszanak legközelebb a Csoknyai fiúk, december 3-án.) Természetesen nem őszi vakációra készül a Csapat, hanem az eddigi nemzetközi szereplés talán legfontosabb két összecsapására az osztrák bajnok ellenében az EHF Kupában. Talán a legfontosabb, mert közel azonos eséllyel pályázhatunk a vetélytársainkkal együtt az EHF Kupa csoportkörébe jutásra. Ha ez sikerülne, akkor komolyan letennénk a névjegyünket a nemzetközi mezőnyben. De ne szaladjunk előre. Osztrák barátaink is erre készülnek. A vörös ördögök - Die roten Teufel, ahogyan magukat nevezik - pillanatnyilag átvették az osztrák tabella vezetését, de csak azért mert egy meccsel többet játszottak bécsi riválisaiknál. Formájukkal sincs baj, hiszen a legutóbbi öt meccsükből négyet megnyertek - köztük a bécsi rangadót is - és csak Leobenben hagytak el egy pontot. Ugyanakkor vendéglátóink nagy menetelés előtt állnak, hiszen az ellenünk lejátszandó két EHF Kupa összecsapás közben igazi lokálderbin fogadják a szomszédvár Bregenz csapatát, akiktől ebben a szezonban elszenvedett két vereségük egyikét "köszönhetik". (Eredményeik) Természetesen már Ők is propagálják a szombati összecsapást, még ha kissé furcsára is sikeredett a nevünk: "BalatonfA1redi KSE" :-) Reméljük a páros összecsapás végére lesz miért pontosan megtanulniuk. Ausztriába a csapatunkat nem csak a leglelkesebb füredi drukkerek kisérik majd el, hanem a is felveszi majd a helyszínen a meccset. Ráadásul, mint a honlapunk beszéljük meg oldalán is olvasható, a kint dolgozó honfitársaink is készülnek. Szeretnék jelenlétükkel megerősíteni a füredi tábort, amit előre is köszönünk! Természetesen Füreden sem maradunk kézilabda nélkül az EHF Kupa visszavágóig. Csütörtökön OSB meccs lesz az MKB II. ellen, majd pénteken NB.I./B-s összecsapás a csurgói juniorokkal. Jövő hét csütörtökön meg kéretik elkisérni Veszprémbe a serdülőket a csoport rangadójára, az MKB I. csapata ellen. |
2014.11.19. 09:17
Hátrányból álltak fel, hatalmas harcban nyertek a fürediek Fantasztikus hangulatú harcos mérkőzésen, igazi rangadón győzött a Balatonfüred KSE a kézilabda NB I-ben. A hazaiak komoly hátrányból álltak fel úgy, hogy legjobbjuk piros lapot kapott. Napló cikke; Horváth Gábor BKSE–-Gyöngyös 27:24 (14:17) Balatonfüred, 500 néző. V.: Kékes Cs., Kékes P. Balatonfüredi KSE: SZÉKELY -– IVÁNCSIK T. 4 (1), VILOVSKI 4, Ligetvári, GERDÁN 1, Zdolik 3. Kovacsics 1. Csere: SZÖLLŐSI 8 (2), Grigoriev 2, Bánhidi, Juhász, FALUVÉGI 3, Németh 1. Edző: Csoknyai István. Gyöngyös: Tamási – - Szalafai 2, MARCZINKÓ 5, Simon 1, Debreczeni 2, Hajdu 3, VARSANDÁN 5. Csere: HUDÁK (kapus), Iváncsik Á. 4 (3), Bakos, Koller, Sándor 2, Tóth, Nagy, dr. Czina. Edző: Gulyás István. Kiállítások: 8, ill. 4 perc. Hétméteresek: 5/3, ill. 3/3. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is kiélezett rangadónak ígérkezett a két alakulat összecsapása. Varsandán és Simon góljaira Grigoriev válaszolt kétszer is. A visszafogottabb első percek után alaposan belelendültek a csapatok, 5. perc: 2:4. A vendégek nyitott védekezésre és gyors ellentámadásokra építették a taktikájukat. A füredi jobbszélen Iváncsik Tamás öccsével, Ádámmal találta magát szembe. Vilovski a nyolcadik percben épp ezen a területen egyenlített a hatosról, 6:6. Szöllősi volt a motor. Véleményes piros lapja után volt miért izgulni. (fotó Penovácz Károly) Galéria a Veol.hu oldalon. Video itt. Egy-egy találattal a Gyöngyös vezetett. A 17. percben Marczinkó hatalmas gólt akasztott a bal felsőbe, 8:10. Gyorsan nőtt háromra a füredi hátrány, a hazaiak rengeteget hibáztak, Csoknyai 9:12-es állásnál kért időt. Iváncsik Ádám második hetesét is értékesítette, így négyre hízott a különbség. Szöllősi törte meg a hazai csendet, de a BKSE védekezése továbbra sem akart összeállni. Amit jól mutat, hogy a beállós Sándor Ákos átlövésből volt eredményes. A 25. percben 13:17-et mutatott az eredményjelző. a folytatásban kettőre zárkózhatott volna a Füred, de Hudák kivédte Iváncsik büntetőjét. Fordulás után Vilovski és Szöllősi hozta közelebb a hazaiakat. A 35. percben kiegyenlített a BKSE, majd Iváncsik már a hazaiakat juttata előnyhöz, pörgött a Füred, 19:18. A vendégek időt kértek. Hatalmasat változott a játék képe, Gulyás ismét időt kért, 21:18. A folytatásban nagy nehezen sikerült egyre zárkóznia a Gyöngyösnek, továbbra is nyílt volt a meccs. Székely szép védése után Faluvégi bombázott a kapuba, 45. perc: 24:21. A 49. percben kisebb kakaskodás kezdődött a pályán, miután Szöllősi hetesből fejbe lőtte Tamási kapust. A füredi átlövőt kiállították, s hiába kért elnézést, a fél gyöngyösi kispad nekirontott. A közjáték után a vendégek vették fel jobban ritmust, 25:23. Izgalmas percek következtek, egyik csapat sem tudott gólt lőni, óriási volt a küzdelem. Öt perccel a vége előtt eggyel vezetett a BKSE, 25:24. A hazaiak hosszú percekig eredménytelenek voltak, végül Faluvégi tett pontot a hullámvölgy végére, 58. perc: 26:24. Ligetvári két percet kapott, de Sándor ziccert hibázott. Eldőlt a meccs. Az edzők a küzdeni tudást dicsérték Csoknyai István: -– Az első félidőben a Gyöngyös majd minden támadása sikerült, ehhez szinte az összes játékosunk asszisztált. A szünetben sikerült rendezni a sorokat, hatalmas küzdeni tudásunkkal megfordítottuk a mérkőzést. Gulyás István: –- Gratulálok a csapatomnak a küzdeni tudásért és a helyenként mutatott jó játékért. Becsülettel veszítettünk. Úgy gondolom, a Balatonfüred minden segítséget megkapott. A meccs megtekinthető az oldalán. ---------------------------------------------------------------------------------------- Őrült egy meccs volt az ifiké (is) BKSE - Gyöngyös 26:18 (11:10) Balatönfüred, 200 nézö; v.: Ács, Tóbiás BKSE: Kiss - Déber, Csillag 1, Keresztes 4, Nemes 1, GYŐRI 10/7, Deák 3. csere: SNEIDER (k), HORVÁTH 3, Vágner 1, Orbán B., Kis D., Hajnal, Bordács, MÁTHÉ 3/1. edző: György László kiállítások: 12, ill. 16 perc hétméteresek: 8/8, ill. 4/3 Álomszerűen indult a meccs. Szép játékkal a 9. percben már 7:2 volt, amikor az álomból lassan rémálom lett. Szétesett a támadójáték és felpuhult a védekezés. Ha a csereként bejött Sneider nem véd jól, akkor még a sovány egygólos vezetés is veszélybe került volna. Szünetben az öltözőtől távol is jól lehetett érteni György mester szavait. Úgy látszott, hogy használt a beszéd, mert hat perc elteltével 16:10 volt az eredményjelzőn. És ekkor jött a rémálom ismét: újabb tizenkét perc és már csak 18:16. Szerencsére ekkor megemberelték magukat a fiúk és a végeredmény ismeretében még azt is hihetnénk, hogy sima volt a meccs. Ma, tulajdonképpen igazából csak a serdülő korúakat dicsérhetjük Győrin kívül. |
2014.11.18. 21:41
Csapatunk mezét - korlátozott számban - meg lehet vásárolni. A Csapat mezeinek utánrendelésénél lehetőség van a mezek megvásárlására. A Honlapon lévő e-mail címen/telefonon, vagy személyesen lehet megrendelni. A mez ára: 10.000,-Ft. |
2014.11.18. 12:11
A BKSE azt a csapatot fogadja kedden a kézilabda NB I-ben, amelyet szeptemberben időn túli szabaddobással győzött le. A vendégeknek visszavágni-, a füredieknek veszítenivalójuk van. Napló cikke, Horváth Gábor Mondhatjuk, hogy fontos összecsapás vár a Balatonfüredi KSE csapatára, amely kedden (18.00) a Gyöngyöst fogadja. A BKSE szeptemberben alaposan megtréfálta vetélytársát, a vendégek nagy csatában, Zdolik Bence időn túli szabaddobásával hozták el a két pontot a Heves megyeiek otthonából. A szezon előtt úgy volt, hogy mindkét együttes nagy harcban lesz a felsőházba kerülésért, ez aztán úgy módosult, hogy a Füred magabiztosan dobogós (jelenleg harmadik), míg a gyöngyösiek hullámzó teljesítménnyel a hatodik helyen állnak a tabellán. – Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, amelyet hazai pályán meg kell nyernünk – kezdte a felvezetést Csoknyai István. Keményen kell majd kedden is koncentrálni. (fotó: Penovácz Károly) A BKSE szakvezetője hangsúlyozta: a Gyöngyös sebzett vadként érkezik Füredre. Becsúszott nekik egy-két nem várt vereség, s ezeket a pontokat vissza akarják szerezni. – A két együttes hagyományosan, szinte mindig nagy csatát vív egymással, s valószínűleg ez most is így lesz. Biztos, vagyok benne, hogy jó mérkőzést láthatnak a kilátogató nézők. Mindenképpen szükségünk lesz a szurkolók támogatására és természetesen a koncentrált, jó teljesítményre a játékosoktól. Nagy értéke van a két pontnak, nem hibázhatunk – fogalmazott Csoknyai István, aki hozzátette: a következő két hétben három fontos találkozó vár csapatára. A Gyöngyös elleni bajnoki mérkőzés után a fürediek az EHF-kupában lépnek pályára. Ellenfelük az osztrák Alpa HC Hard lesz. Jó hír, hogy a korábban bokasérülést szenvedett beálló, Bánhidi Bence újra harcra kész, ahogyan a keret többi játékosa is egészséges. |
2014.11.17. 20:50
Nagy küzdelemben nem sikerült pontot szerezni a hazai pálya előnyét élvező Dabassal szemben. Dabas - BKSE 23:22 (11:11) Dabas, 200 néző; v.: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszky Balatonfüredi KSE U23: KOMENDÁNT – Deák 2, Vasvári 1, Győri 4 (2), Pordán 2, Nemes 3, Bujtár 1. Csere: Kiss (kapus), Törteli, Csépányi, Bordács, Németh B. 6, Keresztes, Gonzales 3, Déber, Vágner. Edző: György László. Kiállítások: 8, ill. 10 perc. Hétméteresek: 3/0, ill. 3/3. A fiatal Balatonfüred nem diktált nagy tempót, pedig megtehette volna a rutinos Dabas ellen. Az első félidőben nem is esett sok gól. Fordulás után nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak a balatoniak, három góllal el is léptek, ám a Dabas visszaküzdötte magát. A végjátékban bebiztosíthatta volna a győzelmet a Füred, de ki nem kényszerített hibák és több védekezésben elkövetett fegyelmezetlenség után egy megnyert meccset vesztett el. |
2014.11.15. 19:44
Biztos kézzel nyert a Füred Tizenháromgólos sikert aratva jutott tovább a kézilabda Magyar Kupában a Balatonfüredi KSE. A vendégek jól védekeztek és támadtak, az orosz légiós alaposan megszórta magát. Napló cikke; Horváth Gábor Szentendre-–BKSE 21:34 (9:19) Szentendre. V.: Bócz, Wiedemann. Balatonfüredi KSE: SZÉKELY -– Kovacsics 2, ZDOLIK 4, SZÖLLŐSI 6, VILOVSKI 4, GRIGORIEV 8, Iváncsik T. 1 (1). Csere: Borbély (kapus), GERDÁN, Németh 1, Juhász 2, VASVÁRI, LIGETVÁRI, Gábori 1, Faluvégi 3, Nemes 2. Edző: Csoknyai István. A Szentendrei KC gólszerzői: Sutka 8, Gulás 6, Forgács 2, Perényi 1, Józsa 1, Tata 2, Volker 1. Kiállítások: 6, ill. 2 perc. Hétméteresek: 3/1, ill. 3/1. Az NB I/B-s Szentendre otthonában kezdte meg az idei Magyar Kupa küzdelmeket az élvonalban szereplő Balatonfüredi KSE, amely rögtön letette névjegyét, 0:5. A vendégek a folytatásban sem hagyták abba a rohanást, amikor a Szentendre meglőtte a második gólját, a BKSE már tíznél járt. Ennek megfelelően gyorsan hízott a két csapat közötti különbség (3:13). Szünet után a hazaiak kicsit feljebb jöttek, ami azt jelentette, hogy újra tíz találaton belülre (14:23, 16:25) sikerült kerülniük, de a Csoknyai-csapat a végén megint elhúzott ás biztosan nyert. Csoknyai István: –- Próbáltunk 60 percig feszes tempót diktálni. Néha hibáztunk, de összességében jó teljesítményt nyújtottunk támadásban és védekezésben is. |
2014.11.12. 20:17
Az első kör utolsó meccsén is magabiztos füredi siker született az OSB-ben. BKSE - ETO-SZESE Győr 31: 18 (14:7) Balatonfüred, 50 néző; V.: Dobovai, Felhő BKSE: GYŐRI (26 lövés/15 védés) -Németh Cs. 1, KIS D. 4, Szöllősi 4, Orbán Á. 1/1, Vékony II. 4/2, ORBÁN B. 7/2. csere: Horváth M. (k.9 l./2 védés), Sárosi 1, Máthé 2/1, Encs, Csida 2, Rohonczi 2, Burger 3. edző: Kárpáti Krisztián kiállítások: 6, ill. 8 perc hétméteresek: 7/6, ill. 4/2 Egy percig sem forgott veszélyben a hazai siker. Nagy lendülettel kezdtek a hazaiak és a jó támadó munka kellően erélyes védekezéssel párosult és ha minden kötél szakadt, akkor ott volt a kapuban Győri Kristóf. Három apróbb megtorpanás volt: 4:0 után 5:3-ra jöttek fel a vendégek, majd 11:3 után 13:6-ra szépítettek és a második játékrészben 27:13-as vezetésnél 28:17-re "zárkóztak". Mindegyik rövidzárlatból hamar és eredményesen jöttek ki Kárpáti Krisztián tanítványai. Ez a legjobb megoldás? Félidőhöz érkezett a serdülő bajnokság. Csapatunk 8 győzelemmel és egy vereséggel a csoport második helyén áll. Játszottunk egy komoly meccset az MKB-MVM Veszprém első csapata ellen és nyolc, sajnos kevés sportértékkel bírót. A 8 győzelmünk közül négyet több, mint tízzel nyertük meg, hármat húsz gólnál is többel, egyszer meg negyvennyolc (!) góllal bizonyultak jobbnak a gyerekeink. A gólkülönbségük 310:171 lett. Ez nagyon szép bizonyítvány a gyerekeknek, akik megérdemlik a dicséretet. De! Ezen meccsek többsége még edzőmeccsnek sem volt megfelelő, hiszen edzésnek is csak az a jó, ahol megfelelő erőt kell kifejteni. Rossz ez a rendszer a csoportból kiemelkedő két csapatnak, hiszen ebben a bajnokságban nem fejlődhetnek, de éppen olyan rossz azoknak a gyerekeknek, akiket „agyonvernek” egy meccsen. Milyen érzéssel távozhattak Füredről az ajkaiak 52 kapott és 4 lőtt gól után? Miképp motiválhatók így a fiatalok? A kiemelkedők és a lemaradók egyaránt? Nem füredi (és veszprémi) probléma ez. Valamennyi OSB csoportban hasonló a helyzet. A 2010/2011-es bajnokságig a serdülő csapatok a felnőttek találkozóját megelőzően – az ifikhez hasonlatosan – az ellenfél korosztályos együtteseivel találkoztak. NB.I-es bajnokságot játszottak a drukkerek figyelmétől kisérve. A következő szezontól – nagyon helyesen – elindult az NB.I-es junior bajnokság és a serdülőket hat területi csoportba rendezték. Idén – szintén nagyon helyesen – a 23 év alattiak junior csapatként a felnőtt – NB.I/B-s, NB.II-es – bajnokságba lettek besorolva, de a serdülőknél nem állt vissza az NB.I-es bajnokság, megmaradt a területi szervezés. Ráadásul az eddigi hat csoport helyett idén már kilenc csoportba lettek szervezve a fiatalok és ezzel sajnos tovább gyengült az egyes csoportok ereje. Mi több, az U23-as csapatok mellett az egyesületek nem nevezhettek az NB.I/B-s (NB.II-es) junior bajnokságba csapatokat. Eddig az un. II. csapatok mellett – akik a juniorokból/ifikből álltak – a legjobb serdülők befértek az adott bajnokság junior ágán szereplő csapatba. Vagyis tehetségüknek megfelelő terhelést és játéklehetőséget kaptak. Idéntől ez a lehetőség is megszűnt. Így a legjobb serdülők az OSB rájátszásig (márciusig) a területi csoportjukban kb. két erős meccset játszhatnak. Természetesen a klubok próbálnak lehetőséget teremteni a fiataljaiknak. Egyes NB.I/B-s találkozók előtt – edzőmeccsként - összemérik erejüket a serdülőink az ellenfél juniorjaival. Mi indítottuk a gyerekeinket a megyei felnőtt bajnokságban. Itt legalább az NB.II-be feljutni kívánó felnőtt csapatok, illetve a hozzánk hasonlóan a fiataljaiknak terhelést akaró – NB.I/B-s, vagy NB.II-es juniorjaikat indító – csapatok ellen jó meccseket játszhatnak serdülőink. De miért a Kluboknak kell megtalálni ezt az utat? Miért nem a Szövetség gondol erre? Ugye simán vissza lehetett volna állítani az NB.I-es serdülő bajnokság 2011-ig működő rendszerét. De ugyanígy az NB.I/B-ben (NB.II-ben) induló U23-asok mellett is indulhatnának a serdülők az adott bajnoki osztályok junior mezőnyében. (Aztán legfeljebb egy OSB rájátszásban találkozhatnának a területi csoportokat megnyerő legjobbakkal.) Érdemes lenne erről a Ligában tömörülő egyesületeknek szót váltani. |
2014.11.12. 19:07
Elkezdi szereplését a Balatonfüredi KSE NB I-es kézilabdacsapata a Magyar Kupa idei szezonjában. A Csoknyai-együttes érdekes ellenféllel találkozik. Napló cikke, Horváth Gábor A Szentendrei KC jelenleg második az NB I/B nyugati csoportjában. A csapatban több régi ismerős is akad, elég csak Bendó Csaba, Doros Ákos, vagy Sutka Norbert nevét említeni. A rutinos rókák mellett a szentendreiek fiatal tehetségekkel is rendelkeznek, például a veszprémi nevelésű Gulás Mátét, és a Gyöngyösről visszajátszó Koller Tamást is a soraikban tudhatják. A SzKC régóta veretlen, a kupából legutóbb a Ferencváros ejtette ki. Ezzel együtt persze a vendég Balatonfüredi KSE az összecsapás esélyese. Csoknyai István csapata mind a bajnokságban, mind az EHF-kupában eredményes. Az NB I-ben a BKSE jelenleg a harmadik, nyolc győzelemmel és két vereséggel áll. Legutóbb az alakulat a PLER-t fektette könnyedén két vállra. A Szentendre–-Balatonfüredi KSE találkozó szerdán 18.30-kor kezdődik. |
2014.11.11. 19:26
Kiütötte ellenfelét a BKSE A fiatal PLER-nek nem volt esélye a Balatonfüredi KSE otthonában vasárnap a kézilabda NB I-ben. A hazaiak úgy nyertek kiütéssel, hogy a második félidőben nem játszottak jól. Az ifi is győzött, miként a megyei meccsen is füredi siker született. Napló cikke, Horváth Gábor BKSE–PLER 29:18 (16:6) Balatonfüred, 500 néző. V.: Heim, Kiss. Balatonfüredi KSE: SZÉKELY – IVÁNCSIK T. 5 (3), Vilovski 3, LIGETVÁRI 3, GERDÁN, Zdolik 4 (1), KOVACSICS 4. Csere: BORBÉLY (kapus), SZÖLLŐSI 4, Grigoriev 1, Faluvégi 2, Nemes 1, Juhász 1, Vasvári, Gábori, Németh 1. Edző: Csoknyai István. PLER Budapest: Váczi – Gyene 1, Leimeter 1, TÓTH P. 4, Kocsi 1, Rédai 3, Auth. Csere: Tóth M. (kapus), Kemény 2, Farkas, Sinkovits, Bohács 2, LAURENCZ 4 (1), Csontos. Edző: Hutvágner István. Kiállítások: 2, ill. 4 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 2/1. Kovacsics Péter jól és eredményesen kézilabdázott, a szélső négyszer volt eredményes (Fotó: Penovác Károly) Galéria a Veol.hu-n. A mérkőzés előtt a szurkolók és a pályán lévők egyperces néma felállással tisztelegtek a balatonfüredi kézilabda megalapítója, a pénteken, 89 éves korában elhunyt Glatz László emléke előtt. A fürediek válogatott beállósa, Bánhidi Bence bokasérülés miatt nem állt rendelkezésére. Helyére a még fiatalabb, 18 éves Nemes Richárd került a keretbe, aki Komló után hazai pályán is bemutatkozhatott. (Délután az ifik között hatot lőtt.) Majdnem három percet kellett várni az első gólra, Szöllősi Balázs volt a szerzője, majd Iváncsik Tamás hetesből duplázta a hazai előnyt. A PLER is meglőtte első találatát, de a hazaiak abszolút kézben tartották a meccset, könnyű gólokat lőttek, 10. perc: 6:2. Egy pillanatig úgy tűnt, a fővárosiak felzárkózhatnak, de nem így történt. Öt gólra nőtt a BKSE előnye, a hazaiak nem játszottak hibátlanul, de hatékonyan védekeztek és Székely Márton is jó teljesítményt nyújtott a kapuban. A 20. percben 10:4-et mutatott az eredményjelző. Még a szünet előtt tízre nőtt a különbség. Kovacsics rövid idő alatt négyre emelte góljai számát. A szünetben mindkét szakvezető változtatott csapatán. A játék azonban nem változott, a Füred dominált, 36. perc: 19:8. Borbély Székelyhez hasonlóan jól védett, támadásban viszont több technikai hiba is becsúszott. A félidő derekán Zdolik is megkezdte a gólgyártást, 48. perc: 24:12. A hajrára a PLER az erejével is elkészült, ennek ellenére a hazaiak koncentrációja már messze nem volt teljes, így az igazán nagyarányú kiütés végül elmaradt. Csoknyai István: – Az első 30 percben azt játszottuk, amit elterveztünk, a második félidőben viszont nem koncentráltunk eléggé. Hutvágner István: – Erősen tartalékos csapatom ma ennyire volt képes. A második félidővel elégedettebbek lehetünk. --------------------------------------------------------------------------------------- BKSE - PLER 24:22 (14:8) Balatonfüred, 300 néző; v.: Fábián, Földesi BKSE: KISS - Déber, Csillag 1, KERESZTES 8/3, NEMES 6, Győri 5/2, Deák 3. Csere: Vágner 1, Orbán B., Hajnal, Bordács, Vizi, Szöllősi. edző: György László kiállítások: 4, ill. 6 perc hétméteresek: 6/5, ill. 5/1 Az eredmény alakulása: 9.p.: 4:1; 12.p.: 5:4; 18.p.: 8:4; 27.p.: 14:6; 32.p.: 14:10; 36.p.: 17:11; 44.p.: 18:16; 49.p.: 21:16; 57.p.: 24:20. Jól kezdtek a fiatalok, de elég volt pár pontatlan támadás és szorosra zárkóztak a vendégek. Keresztes és Nemes vezetésével összekapták magukat a fürediek és a félidő zárása előtt már nyolc góllal vezettek. Azonban elég volt egy újabb kis kihagyás és megfelezte a hátrányát a PLER. Úgy tünt, hogy ez észhez tériti a hazaiakat, de 17:11 után úgy jöttek fel kettőre a vendégek, hogy közben heteseket védett Kiss. Vissza kellett hozni az alap csapatot és újra megnyugtató lett az előny. A győzelem végül nem forgott veszélyben, de egy magabiztos győzelem helyett szoros eredmény kerül a jegyzőkönyvekbe. Kár érte. ---------------------------------------------------------------------------------------- BKSE II. - Várpalotai Bányász II. 30:27 (18:16) Balatonfüred, 100 néző; v.: Horáth, Marton BKSE II.: Győri - Németh Cs. 1, Máthé 3, SZÖLLŐSI 7, Németh A. 1/1, Horváth L. 3, Szabó 2. Csere: SNEIDER (k), ORBÁN Á. 5/4, Encs, Sárosi 1, Nagy 1, Vékony II. 4, Vékony I. 1, Burger 1. edző: Kárpáti Krisztián kiállítások: 8, illetve 8 perc hétméteresek: 6/5, ill. 2/1 Az eredmény alakulása: 2.p.: 2:0; 5.p.: 2:3; 10.p.: 6:6; 15.p.: 8:11; 20.p.: 13:12; 26.p.: 16:13; 35.p.: 20:18; 45.p.: 21:21; 50.p.: 25:23; 56.p.: 29:25. Nagyon jó meccset láthattak, akik kijöttek az NB.I./B-s juniorokból álló palotai II. csapat és a serdülőkből álló füredi II. csapat megyei összecsapására. Külön öröm volt látni, hogy nemzetközi játékvezetők fújták a meccset. Így ez a találkozó kemény és dinamikus volt, de végig sportszerű. Horváth Péteréknek nem derogált a fiatalok meccsét dirigálni, sőt, még arra is figyeltek, hogy a "gyerekek" tanuljanak az ítéleteikből. Hazai vezetés után gyorsan fordítottak a vendégek, majd a félidő derekán már hárommal mentek. Újabb öt perc elteltével már a hazaiaknak állt a zászló. (kapust cseréltek és védekezést váltottak) A félidő végén két gólos előnnyel mehettek az öltözőbe a füredi serdülők. A második játékrész első felében mindössze három gólt tudtak lőni a hazaiak. Igaz, Sneider kapus remeklésének köszönhetően csak ötöt kaptak, de ezzel újra döntetlenre állt a találkozó. Ekkor jól jött a fejmosás, mert öt perc alatt sikerült egy 4:2-vel újra vezetni. A véghajrába megnyugtató előnnyel mehettek be a fürediek, de elég volt egy kis dekoncentráció és a palotaiak megfelezték a hátrányukat. Kemény meccsen győztek a hazaiak és erre a sikerre lehet építkezni. |
2014.11.09. 21:08
Támadásban Nino kezd beállóban – hangzott el a mérkőzés előtti utolsó taktikai értekezleten Talant Dusebajev szájából az utasítás, és a 19 éves balatonfüredi kézilabdázó elsőre nem is kapcsolt, hogy róla van szó. Ott, abban a teremben a magyar válogatott és az ő karrierjében is új szakasz kezdődött. Napló írása, Horváth Gábor Talant Dusebajev érkezésével új történet kezdődött a magyar férfi kézilabda-válogatott életében, hiszen a kirgiz származású, egykori orosz és spanyol válogatott játékos merőben eltérő stílust képvisel, mint elődje, Mocsai Lajos. Ezt többek között az is bizonyítja, hogy a szakember első meccsén mindjárt kezdőként szavazott bizalmat az általa csak Ninonak (spanyol szó, jelentése: gyermek) becézett Bánhidi Bencének, aki a maga 206 centiméterével és 122 kilójával különleges típusát képviseli a beállósoknak. – Amikor ez a mondat a portugálok elleni meccs előtt elhangzott, nagyon meglepődtem. Szerintem a többiek is – mesélte lapunknak a Balatonfüredi KSE játékosa. A 19 éves kézilabdázó karrierjének alakulása nyugodtan nevezhető fantasztikusnak, hiszen csak 14-15 esztendősen kezdte el a sportágat, jó ideig ráadásul átlövő volt. – Természetesen izgultam, hiszen tétmeccsen kellett bizonyítani, ráadásul új edzőnek – tért vissza élete első felnőtt válogatott találkozójára Bence, aki megjegyezte: igyekezett minden tőle telhetőt megtenni a pályán. – A portugálok megleptek minket, főként azzal, hogy visszaálltak hatosfalra. Úgy érzem, támadásban hoztam azt, amit kértek tőlem. Olykor bennragadtam védekezésben, amelynek a stílusa nekem nagyon új volt. Soha nem játszottam még ilyen rendszerben, de bízom benne, hogy fiatalként sikerül majd gyorsan elsajátítanom. Bence a Portugália elleni hazai siker (31:30) után az Ukrajnában fölényesen megnyert (33:20) Eb-selejtezőn is a kezdőcsapatban kapott helyett. A szakma elismerően szólt az újonc teljesítményéről, Dusebajev is gratulált az ifjúnak. A füredi játékos az Európa-híres szakemberrel kapcsolatban elmondta: szigorú, fegyelmezett edzőről van szó, akitől ezzel együtt a könnyedebb stílus sem áll távol. – Megkérdezte tőlem, hogy hívják a barátnőmet. Mondtam, hogy Nórinak. De ő csak a fejét rázta és kijavított: nem, úgy hívják, hogy konditerem – emlékezett vissza mosolyogva Bence, aki ezzel meg is fogadta, hogy komolyan veszi a vicces köntösbe csomagolt utasítást. Többet edz majd, fogynia nem kell, de lába és vázizomzata erősítésre szorul. – Az új játékrendszer a beállósokra épül és ez fekszik nekem. Szerintem ez a kézilabdázás jövője. Például ott vannak a Veszprém meccsei, a második félidőben alig születik gól átlövésből. Sulic és Nilsson is nagyon jó, a külföldön szereplők közül a spanyol Aguinagalde és a hozzám hasonló felépítésű horvát Vori játékát kedvelem. Példaképen nincs, inkább igyekszem mindenkitől ellesni ezt- azt. A győri származású, György László által Füredre csábított Bence az itteni időszakról elmondta, az első hónapok nehezek voltak, hiszen korábban heti háromszor edzett, kemény volt felvenni a profi ritmust. Most viszont már az ő világa is ez. A célja pedig az, hogy stabil válogatott legyen, klubszinten pedig a Bajnokok Ligájában szerepelhessen. Persze addig a BKSE céljai és sikerei sem szorulnak háttérbe. – Tavaly bravúros idényünk volt, de nyáron sokat változott a csapat, amit újra össze kell rakni. Szépen haladunk előre, szerintem a felsőházba jutással nem is lesz gond. Csoknyai Istvánt már korábbról ismertem, tudtam, mit szeretne látni a pályán. A beállós játék szerencsére nála is előtérben van. Örülök Vili (Uros Vilovski beállós – a szerk.) érkezésének is, jól megértjük egymást, sokat segít nekem. S hogy, mi lesz a folytatás? – Úgy érzem, a következő két év kiemeltem fontos pályafutásomban, rengeteget kell dolgoznom és fejlődnöm. A Szegeddel van szerződésem, ami 2016 nyarán lép életbe. Meglátjuk, mit hoz a jövő. A Balatonfüredi KSE a válogatott szünet után vasárnap folytatja bajnoki szereplését, 18 órakor a PLER KC-t fogadja. – Vissza kell zökkenni a régi kerékvágásba. Négy felnőtt és hat junior játékosunk volt távol, most a feladat az, hogy ismét összegyúrjuk az utóbbi napokban eltérő munkát végző játékosok állapotát, formáját. Utolsó meccsünkön lendületes, jó játékot produkáltunk, így nekünk kicsit rosszkor is jött a szünet. Mostani ellenfelünk egyre jobb, ez már nem az a PLER, amelyet az első fordulóban könnyedén legyőztünk. Ettől függetlenül természetesen hazai pályán a siker a célunk. A játékunk biztosan akadozni fog és nem lesz szép, de most a két pont megszerzése a legfontosabb – nyilatkozta a Naplónak Csoknyai István vezetőedző |
2014.11.08. 12:17
Juniorjaink magabiztosan és szépen játszottak a pénteki NB.I./B-s meccsükön, aminek biztos győzelem lett a jutalma. BKSE U23 - Budaörs-Tatabánya U23 29:21 (14:10) Balatonfüred, 300 néző; v.: Arnold, Kosztend BKSE: Komendant - Bujtár 2, Pordán 3, NÉMETH B. 5, NEMES 6, Vasvári 3, Deák. csere: Sneider (k), GYŐRI 6, GONZALES 3, Keresztes 1/1, Csépányi. edző: György László kiállítások: 8 perc + 1 kizárás; ill. 8 perc hétméteresek: 1/1, ill. 2/0 Igazi junior rangadóra készültünk a Tatabánya jól felkészített fiataljai ellen. A "bányászok" a budaörsiekkel fuzionálva szerepeltetik az U23-as gárdájukat. Ha egy picit továbbmennek, megvalósult volna Moldova György álomcsapata, a Váci utcai Bányász:-) A hazaiaknál elöször szerepelt spanyol balkezes fiataljuk, Huan Gonzales és a kapus Sneider Bence. A fürediek Németh Balázs vezérletével villámrajtot vettek és a 6. percben már 5:1 volt a táblán. Ekkor kicsit pontatlanná váltak a kapuralövéseik, így a vendégek a 12. percre 6:4-re zárkóztak. Újra Győriék jöttek (17.p.: 9:5), majd a vendégek kapaszkodtak (20.p.: 9:8). Öt perc kellett az újabb meggyőző hazai előnyhöz (25.p.: 14:10) Ezzel ki is alakult a félidő eredménye. A fürediek kivédekeztek két emberhátrányt és Komendánt Endre ziccer hárításával zárult a félidő. A második játékrész két rontott füredi támadással és tatabányai góllal indult. Aztán a 33. perc után begyújtották a hazaiak a rakétákat. A 42. percben már tíz volt közte (22:12), sőt ezt követően emberhátrányban, kínaiból még növelték is az előnyüket. A Füred ezután ráült az előnyére, csak a távolságot tartották. A fiatal vendégek az utolsó percig becsülettel kűzdöttek és a végén nyolcra faragták a hátrányukat. Ma a szebbik arcukat mutatták a füredi juniorok. Mindenki csípkedte magát. Aki rontott, az igyekezett javítani és hozzátenni a magáét a meccshez. Kellemes színfoltja volt a mérkőzésnek Gonzales bemutatkozása. |
2014.11.07. 20:18
2014.11.07. 14:51
Biztosan Bogláron is. Ifistáink nyolc góllal voltak jobbak az akadémistáknál. NEKA - BKSE 24:32 (12:14) ( jkv. itt) Kárpáti Krisztián értékelte a meccset: - Csapatunk jól kezdte a találkozót, hiszen a NEKA egy góljára hat találattal válaszoltunk. Kapuban Kiss Arnold remek napot fogott ki, így amikor a támadásaink nem sikerültek, a védelemben akkor is stabilak voltunk. A félidő derekára magára talált a hazai csapat és "csak" két gólos előnnyel térhetünk pihenőre. A félidőben sikerült rendet tenni a fejekben, a második játékrészt egy 9 - 0 rohammal kezdtük, mellyel sikerült eldönteni a találkozó kimenetelét. Kapunk, több mint 10 percig érintetlen marad, támadásban kreatívak voltunk. A hajrában a fiatalok is megvillanhattak, a győzelem nem forgott veszélyben, szép csapatmunkával sikerült elhozni az értékes két pontot. Jók: Kiss Arnold, Nemes Richárd, Győri Mátyás. |
2014.11.06. 20:40
Egy percig nem volt kérdéses a hazai siker. BKSE - Pápa 34:11 (17:5) Balatonfüred, 50 néző; v. Huszti, Tari BKSE: GYŐRI - Németh Cs. 3, Máthé, Németh A. 3/1, Sárosi 7, Horváth L. 3, ORBÁN B. 6. csere: HORVÁTH M.(k), Gaál 7/1, Vékony II., Vékony I. 1, Rohonci, Németh G. 1/1, Sövegjártó 1, Csida, Encs 2. edző: Kárpáti Krisztián kiállítások: 6, ill. 2 perc hétméteresek: 3/3, ill. 3/2 Három támadás, három füredi gól. Így kezdődött a találkozó, majd következett hat elkönnyelmüsködött támadás. Csak a pápai találatra jött ismét egy három támadás/három gólos válasz. Aztán 8:4 után 16:4 -ig robogtak a hazaiak. A tetemes félidei előny után teljes sorcserét hajtott végre Kárpáti Krisztián és a cseresor 23:5-ig nem adott lélegzetvételnyi időt sem a vendégeknek. Ekkor kicsit lankadt a figyelem, így a vendégek is eljutottak a gólokig. Szépen potyogtak a hazai találatok is, de volt pár bosszantó könnyelmüsködés is, ami most belefért, de egy élesebb meccsen bizony súlyos árat lehet érte fizetni. |
2014.11.04. 19:10
A vártnál könnyebben, három füredivel a soraiban győzött a Válogatott. Ezúttal mindhárom benevezett füredi a pályára léphetett. Örömünk akkor lett volna teljes, ha Szöllősi Balázs is ott lehetett volna köztük. (Külön kiváncsi lettem volna egy Nagy Kornél - Szöllősi páros játékra.) Válogatottunk villámrajtot vett és egy pillanatnyi megingástól eltekintve az egész meccset uralta a bántóan üres kievi csarnokban. A mieink közül Bánhidi újra bizonyított, lassan inkább azt kell eldönteni, hogy a szűk keret négy beállósából ki maradjon ki mellőle. Marci ma könnyebb feladatot kapott, hiszen Mikler jól védett és egy biztos magyar vezetésnél szállhatott be. Ugyanakkor nehezítette a helyzetét, hogy többször is kisérleti védelem állt előtte. Annak a kínainak a hárítása szép befejezése volt a meccsnek! Zdolik Bencének tíz perc jutott. Ezalatt ugyanannyit lőtt, mint a több bizalmat élvezők. Én szemmel láthatóan dinamikusabbnak éreztem a játékát a Bodóénál és Ilyésénél. Most lesz egy jó fél éve a Kapitánynak és segítőjének. Ebben a nehéz helyzetben hibátlanul hozták a két meccset. Az oroszok ellen már a játék szépségét is várhatjuk. Az utanpotlassport.hu anyaga Bánhidi Bencével. A Napló interjúja Bencével. Az NSO TV riportja. |
2014.11.02. 19:34
Harmadik mérkőzését is megnyerte a magyar férfi junior válogatott Ausztriában, a lengyelek ellen, így Csoknyai István csapata hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a tornát. Lengyelország – Magyarország 25-30 (12-17) Miklós, Borbély (kapusok), Hornyák 1, Leimeter, Juhász 6, Faluvégi 6, Kovacsics 2, Stranigg 4, Vasvári, Gyene 3, Fekete 1, Ligetvári, Szeitl 2, Győri 5, Nagy Sz. AUSZTRIA-SZERBIA 24-24 (14-12) A torna végeredménye: 1. Magyarország 6 p, 2. Ausztria 3 p, 3. Lengyelország 2 p, 4. Szerbia 1 p A tornán hat füredi vett részt: Ligetvári, Kovacsics, Faluvégi, Borbély, Győri és Vasvári. - Három nagyon jó mérkőzést játszottunk. Dicséretes volt a mutatott teljesítmény, a srácok maximális odafigyeléssel és jó hangulatban tették a dolgukat. Látszik, hogy ebben a szezonban már sokan az NB I-ben szerepelnek – nyilatkozta a Naplónak Csoknyai István szövetségi-kapitány, aki elmondta: - sérülések és a felnőtt válogatottba behívott fiatalok hiánya miatt kissé tartalékosan álltak fel. Ugyanakkor ők is próbáltak ki új fiatalokat, az ifista Győri Mátyás és Juhász Ádám egyaránt jól mutatkozott be. |
2014.11.02. 18:55
Nyolc gólos győzelemmel folytatta ausztriai felkészülési tornáját a magyar férfi junior válogatott. Csoknyai István együttese a házigazdákat múlta felül biztosan, így vasárnap az utolsó fordulóban Lengyelország ellen már egy döntetlennel is tornagyőztes lehet. Férfi U20-as felkészülési torna, Bécs 2. forduló: SZERBIA-LENGYELORSZÁG 27-33 (14-16) Ausztria – Magyarország 21-29 (13-15) Miklós, Borbély (kapusok), Hornyák 5, Leimeter 1, Juhász 5, Faluvégi 3, Kovacsics 3, Stranigg 3, Vasvári, Gyene 5, Fekete, Ligetvári, Szeitl 2, Győri 2, Nagy Sz. A torna állása: 1. Magyarország 4 p (56-46), 2. Lengyelország 2 p (57-52), 3. Ausztria 2 p (46-53), 4. Szerbia 0 p (52-60) A további program: November 2., vasárnap: 13:30 Lengyelország-Magyarország 15:30 Ausztria-Szerbia Eddigi eredmények: Magyarország – Szerbia 27-25 (13-14) Miklós, Borbély (kapusok), Hornyák 5, Leimeter, Juhász 3, Faluvégi 5, Kovacsics 2, Stranigg 1, Vasvári, Gyene 5, Fekete 1, Ligetvári, Szeitl 2, Győri 2, Nagy Sz. 1. Ausztria-Lengyelország 25-24 (13-13) |
2014.11.01. 22:01
Több novemberi meccsünk időpontja változik. Hosszas munkával sikerült egy olyan versenykiírást összehozni, ami novemberben majdnem ellehetetleníti a kupacsapatokat. Az EHF Kupa miatt már módosítani kellett a programunkon, de ekkor bejött a Magyar Kupa is. Mi még csak-csak jól jártunk, hiszen egy meccset vagyunk kénytelen játszani, de pld. a szintén EHF Kupa induló Orosházának a Mezőkövesd elleni két meccses Magyar Kupát is novemberben kell lejátszania. Így velük egyetértésben a kettőnk közötti - novemberre kiírt - bajnokit majd 2015 februárjában játszuk le. Az orosházi modosítással, viszont a Magyar Kupa meccsünk időpontja is modosul. A Gyöngyös elleni bajnoki meg az EHF Kupa időpontban lett volna, így a gyöngyösiek készséges beleegyezésével ez keddre jön előre. A bajnoki meccsekkel együtt mozognak az ifik meccsei is. Az új időpontok: November 12. (szerda) 18.30 Szentendre - BKSE Magyar Kupa találkozó November 13. nincs bajnoki! November 18. (kedd) 18.00 BKSE - Gyöngyös bajnoki, előtte 16.00 ifi bajnoki A novemberi füredi kézis program: 4. (kedd) 17.00 BKSE - Pápa OSB 6. (csütörtök) 16.00 NEKA I. - BKSE ifi bajnoki 7. (péntek) 16.00 BKSE U23 - Tatabánya U23 NB.I./B bajnoki (Lóczy) 9. (vasárnap) 14.00 BKSE II. - Várpalota II. megyei (L.) 9. (vasárnap) 16.00 BKSE - PLER ifi bajnoki (L.) 9. (vasárnap) 18.00 BKSE - PLER bajnoki 12. (szerda) 17.00 BKSE - SZESE OSB (L.) 12. (szerda) 18.30 Szentendre - BKSE MK. 15. (szombat) 18.00 Dabas - BKSE U23 18. (kedd) 16.00 BKSE - Gyöngyös ifi bajnoki 18. (kedd) 18.00 BKSE - Gyöngyös bajnoki 20. (csütörtök) BKSE - MKB II. OSB (L.) 21. (péntek) BKSE U23 - Csurgó U23 (L.) 22. (szombat) 18.00 Rácalmás - BKSE II megyei 22. (szombat) 18.00 Alpa HC Hard - BKSE EHF Kupa 26. (szerda) 16.00 Tatabánya - BKSE ifi bajnoki 27. (csütörtök) 16.00 MKB I. - BKSE OSB 29. (szombat) 16.00 BKSE - Alpa HC Hard EHF Kupa 30. (vasárnap) ? BKSE II. - Sárbogárd megyei (L.) 30. (vasárnap) 18.00 Szentendre - BKSE U23 |
2014.10.31. 09:20
Két játékosunk is bemutatkozott a Portugálok elleni tétmeccsen. Három füredi sorakozott fel a nemzeti himnuszhoz a Miskolci EB selejtezőn. Zdolik Bence ezúttal a kimaradók között volt. Nem tudom ki, hogy volt vele, nekem a második félidő döcögő támadójátékát látva bizony hiányzott. Éppúgy, mint a végén pályára nem lépő Szöllősi Balázs szemtelenül szellemes játéka is. Persze a Kapitányt is megértem, mert tétmeccsen, egy éles szituban bedobni egy újoncot nagy felelősség. Meg lehet vele égni és a fiatalt is égetni. Ugyanakkor van amikor tizenkilencre kell lapot kérni. Bánhidi Bence volt szerintem a meccs meglepetése. Mármint annak, aki nem követi a kézilabdát, - mint a meccs kommentátorának és szakértőjének - mert mi ezt a Bencét látjuk egyre többször. Most össze lehetett hasonlítani a rutinos beállókat vele, az újonccal. Én egyedül azt nem értem, hogy miért nem védekezetették. Marci nem vallott szégyent, de aki ismeri a koncentrálás közben csibész mosolyú Marcinkat, az láthatta, hogy most az a csibész mosoly elmaradt. És ugyan melyikünk állt volna izgalom nélkül a kapuba, főleg egy olyan szituban, amikor egy nem szenzációsan védő elsőszámú hálóőrt kell váltani. Ismerve Őt, ezzel a meccsel felavatta magát és Kievben már látjuk azt a mosolyt! Gratulálunk a bemutatkozóknak és várjuk a kievi debütálását Bazsinak és Zdolik Bence góljait! |
2014.10.30. 09:42
A Szentendre csapatával sorsoltak össze minket. Kedden tartották a Magyar Kupa sorsolását. Mi az NB.I./B-s Szentendrét kaptuk ellenfélül. A továbbjutás egy mérkőzésen, Szentendrén dől el. A meccs 2014 . szerdán 18:30 kerül megrendezésre Szentendrén a Móricz Zsigmond Gimnáziumban (2000. Szentendre, Kálvária u. 16.). A további párosítás: Mizse KC - Százhalombattai KE Csurgói KK - Kőnig-Trade Balmazújváros Váci KSE - SBS Eger Eszterházy SZSE Orosházi FKSE - Mezőkövesdi KC Tatai AC - Pécs VSE Ceglédi KKSE - Sport36 Komló Tatabánya KC - B.Braun Gyöngyös Az EHF Kupában Ausztriában november 22.-én szombaton 19.00 órakor játszunk, míg a visszavágó egy hét múlva 16.00-kor lesz. A meccset a tervek szerint élőben közvetíti a Digi TV. |
2014.10.28. 14:15
Négy füredivel a keretében kezdte meg munkáját Miskolcon Talant Dusebajev. A szerdai portugálok- és a vasárnapi ukránok elleni EB selejtezőre hétfőn kezdte meg az együttes munkáját a Magyar Válogatott 18 fős kerete, benne Székely Marcival, Szöllősi Bazsival és a két Bencével, Zdolikkal és Bánhidivel. (kéziszövetség.hu) Zdolik Bence már szerepelt tétmeccsen, a többiek most debütálhatnak. Várjuk a meccseket és drukkolunk! NSO TV a felkészülésről 2014. 10. 29. (szerda) 20.30 Magyarország - Portugália (m1) 2014. 11. 2. (vasárnap) 17.00 Ukrajna - Magyarország (sport 1) |
2014.10.27. 16:36
A szünetben még vezettek juniorjaink, de a végén a hazaiak örülhettek. Hasonlóan izgalmas meccset vívtak a serdülőink is a megyében, de nekik sikerült győzni. Tata - BKSE U23 24:23 (11:12) Tata, 170 néző; v.: Bócz, Wiedemann Balatonfüredi KSE U23: Komendánt –- Lestál 3, FALUVÉGI 5, GYŐRI 7, Nemes 2, Pordán, Bujtár 3. Csere: Kiss (kapus), Vasvári, Németh B., Vizi, Csépányi, Keresztes 3, Csillag, Déber Vágner. Edző: György László. Kiállítások: 10, ill. 8 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 3/2. A végig kiegyenlített, szoros mérkőzésen az utolsó percekben több lehetőség is adódott a vendégek előtt a győzelem megszerzésére, azonban hat olyan elemi hibát vétettek, ami a vereségüket eredményezte. Ősi Boys - BKSE II 34:35 (15:19) Várpalota, v.: Ács, Tóbiás BKSE: HORVÁTH M. (kapus), HORVÁTH L. 8, VÉKONY B. II. - NÉMETH A. 6 - 6, SÁROSI - ENCS 5 - 5, Orbán B. 2, Gaál - Vékony B. II. - Redling - Németh 1 - 1 - 1 -1, Koncz (kapus), Nagy, Csida, Rohonczi. (jkv.) A feljutásra pályázó hazai csapat hamar tudtunkra adta, hogy győzelmi szándékkal léptek pályára, hiszen magukhoz ragadták a kezdeményezést és a félidő közepére 5 gólos előnyt szereztek! Időkérés után, védekezést váltottunk, mely láthatóan megzavarta az Ősi csapatát, a mieink viszont egyre nagyobb kedvvel játszottak, így egy 11 - 2 -re megnyert szakasszal átvettük a mérkőzés irányítását. A második játékrészben a hazaiak ismét nagy elszántsággal vetették magukat játékba, így a 40. percben már ismét ők vezettek (26:24). Ekkor Horváth Laci percei következtek és irányításával megkezdtük a felzárkózást, majd a végjátékba úgy érkeztünk, hogy ismét nálunk volt az előny, igaz mindig csak 1 - 1 góllal. Az utolsó percekben felváltva potyogtak a gólok, mindkét csapat inkább a támadójátékot helyezte előnybe, a kilátogató szurkolók kimondottan élvezetes mérkőzést láthattak. Nálunk Németh Alex és Horváth László az utolsó percekben eredményesen fejezte be akcióinkat, míg a másik oldalon Nagy András a 12. gólját is meglőtte. Az utolsó pillanatokban Horváth Marci védésével megszereztük a 2 pontot, melyet egy, a fiatalok számára igen értékes mérkőzésen értünk el. (A mérkőzésről Kárpáti Krisztián tudósított) |
2014.10.25. 19:57
Szép győzelem szülinapra Egy pillnatnyi esélyt se adtak a csapataink az ellenfeleknek a pénteki fordulóban. Napló cikke (hg,ki) BKSE - Balmazújváros 37:21 (20:10) Balatonfüred, 600 néző. V.: Bán, Szloska. Balatonfüredi KSE: SZÉKELY –- Iváncsik 2 (1), Grigoriev 4, Szöllősi 2, Vilovski 3, Zdolik 4 (1), KOVACSICS 4. Csere: Borbély (kapus), BÁNHIDI 5, GERDÁN, Németh 1, Juhász 2, GYŐRI 6 (3), Vasvári, Gábori 2 (1), Faluvégi 2. Edző: Csoknyai István. Balmazújváros: Oláh Z. -– Dioris 1, Oláh T. 2, Salamon, István 1, BALI 5, Temesvári 2. Csere: Knezevic (kapus), Mekaru 6 (4), Nagy M., Füleki 1, Kovacech, Horátczki 2, Hajdu T., Heinczinger 1. Edző: Füzesi Ferenc. Kiállítások: 6, illetve 4 perc. Hétméteresek: 7/6, illetve 6/5. A mérkőzés éppen Csoknyai István ötvenedik születésnapjára esett, ami egy plusz ok volt arra, hogy az együttes megmutassa, mit tud, és egy magabiztos győzelemmel, két bajnoki ponttal ünnepelje mesterét. Balmazújvárosi góllal indult a találkozó, amelyre aztán öttel válaszoltak a hazaiak. Ekkor még közelebb tudtak férkőzni a vendégek (5:3), de a Füred lassan és biztosan ellépett vetélytársától, 20. perc: 12:6. Ezt követően, mint a jégkorongban, teljes sorcserét hajtott végre Csoknyai István. A padról felállók pedig folytatták a gólgyártást. Ma nem volt ellenszere. (Penovácz Károly galériája a Veol.hu oldalon) Bánhidi harmadik találatával tízre nőtt a két együttes közötti különbség és alakult ki a félidő eredménye. A második játékrész elején még egy lapáttal rátettek a hazaiak és tíz perc alatt 15-re növelték az előnyt, ekkor 27:12-es állást mutatott az eredményjelző. A fiatal Győri harmadik találata volt a 30. füredi gól a 47. percben. A vendégek dicséretére legyen mondva, hogy amint kijöttek a hazai szorításból, azonnal megpróbálták gólra váltani a helyzeteiket. Ez azonban kevés volt tőlük a mai találkozón. Matyi meghálálta a bizalmat! A hazaiak közül mindenki dicsérhető ezen az összecsapáson. Egy edzőnek adható legszebb ajándék született a születésnapra. Mi is gratulálunk Mester! Csoknyai István: –- Az EHF-kupa visszavágón felvett lendületet 60 percig tartottuk a Balmazújváros ellen is. Örülök, hogy minden pályára lépő hozzátett a mérkőzéshez. Füzesi Ferenc: -– Nehéz ilyenkor bármit is mondani, a támadójátékunk szürkesége eldöntötte a találkozót. A mérkőzés összefoglalója a Telesportban. (01.28-tól 02.25 ig) felvételén az egész mérkőzés Az ifik megelőlegezték a felnőtt meccs eredményét és játékát. BKSE - Balmazújváros 35:18 (21:8) Balatonfüred, 300 néző; v.: Réger, Vandróczki BKSE: KISS - Déber 3, CSILLAG 5, Keresztes 3/1, Nemes 4, Győri 2, DEÁK 5. csere: HORVÁTH M. (k), Horváth L., Orbán B.1, Kis 1, Hajnal 1/1, VÁGNER 4, Szöllősi 2, Németh A. 1/1, Vizi 3. edző: György László kiállítások 14, ill. 12 perc büntetők: 3/3, ill. 3/3 Villámrajtot vettek a fiatalok. (10.p.: 7:1) Aztán 8:4 nél időt kért György László és újra sinen voltak a hazaiak. A 20.percben volt elöször tíz közte. (15:5) Öt perc gólcsönd után újra elkezdtek termelni a fiúk és máskor végeredménynek is beillő gólaránnyal vonulhattak pihenőre. A második játékrészben a még fiatalabbak és a kisebb sérülésből visszatérők kaptak több lehetőséget. Ez visszafogta a gólkülönbség nagyobb arányú növekedését, de a fiatalabbak élesben mutathatták meg a tudásukat. Jó volt ilyen számú közönség előtt látni az utánpótlásunkat. ---------------------------------- A vasárnapi megyei meccs után több, mint egy hétig nem lépnek pályára csapataink. Addig se maradunk szurkolni való nélkül, hiszen a Magyar Válogatott - négy füredivel a szűk keretben - két tétmeccsen lép pályára: okt. 29-én, szerdán 20.30 órakor a Portugálok ellen (m1) és november 2-án, vasárnap 17.00 órakor Ukrajna ellenében (sport 1) A mieink közül legközelebb a serdülők játszanak, nov. 4-én Pápán; majd az ifik Bogláron 6-án és az első hazai meccs a tatabányai juniorok ellen lesz az NB.I./b-ben november 7-én a Lóczyban. A Csoknyai legényég pedig vasárnap, 9-én a PLER-t fogadja. |
2014.10.24. 21:51
Az asztrahányi siker után újra bajnoki meccset játszik a BKSE. Pénteken az újonc Balmazújváros látogat Füredre, hogy megnehezítse az EHF Kupában bravúrosan továbbjutó mieink dolgát. Az újoncokkal több régi ismerős tér vissza Füredre. Salamon Ádám és Heinczinger Zsolt Füred szülöttje, itt vett elöször kézilabdát a kezébe és a Füred színeiben érték el első sikereiket. Ők játszhatnak bárhol, a mi fiaink, akikért szorítunk és drukkolunk nekik, talán az egy pénteki meccs kivételével. Hasonlóképpen ismerjük Mateo Diorist is, aki elöször nálunk játszott magyar földön. Ádámék tavaly harcolták ki - magabiztosan - a feljutást és rögtön egy szép meglepetést okoztak a második fordulóban a Gyöngyös legyőzésével. Azóta csak egy újabb - pontos - sikerük született, de semelyik meccsükön se vallottak szégyent. Így nagy hibát követ el aki lebecsüli őket, kiváltképp, hogy a volt fürediek kettőzött erővel készülhetnek ellenünk. A mieinknek a hosszú orosz út után elöször regenerálódni kellett. Az első hazai edzésen még kicsit Oroszországban voltak a gondolatok, de ez természetes is ilyen siker után. Csoknyai mester majd ráirányítja a figyelmet az Újvárosiakra. - Hazai pályán a Balmazújváros ellen mindenképpen szeretnénk begyűjteni a két pontot. A céljaink, vagyis a felsőházi rájátszás érdekében az ilyen meccseken nem hullajthatunk pontokat - nyilatkozta a Naplónak Csoknai István Az ifik 16 órakor kezdenek, míg a nagyok - szokásosan - 18 -kor. |
2014.10.23. 11:01
Serdülőink biztos sikert értek el a hétközi meccsen Szentgotthárdon. Szentgotthard - BKSE 16:39 (6:21) Szentgotthard, v.: Fancsali, Hegyi ( jkv itt) Kárpáti Krisztiánt kérdeztük a meccsről: - Végig uralta csapatunk a mérkőzést, nagy volt a két társaság közötti fizikális és tudáskülönbség, amit a mieink jól használtak ki. A BKSE csapatából mindenki játéklehetőséghez jutott, amivel a játékosok nagy része élt is. |
2014.10.22. 21:14
Az osztrák bajnok lesz a következő riválisunk az EHF Kupában. Az osztrák bajnok idén selejtezőt játszott a BL-ben és onnan került az EHF Kupa harmadik selejtező körébe. Rutinos nemzetközi szereplő, hatszor indultak a Challange Kupában, utoljára 2008-ban finalisták voltak. A KEK-ben egyszer szerepeltek, az EHF Kupában háromszor indultak. A BL selejtezőből - ahol összesen négyszer szerepeltek - 2003-ban jutottak be a csoportkörbe. A bajnoki címüket ünneplő voralbergi "Vörös ördögök". Jelenleg másodikak az osztrák ligában. Hat délszláv erősiti a keretüket. Az osztrák bajnok és a magyar bronzérmes közötti első találkozó idegenben lesz a nov. 22-én 19.00-kor, a visszavágó egy hét múlva Balatonfüreden a nov. 29-én 16.00-kor. Csarnokuk a Bodeni tó partján található. (További képek a Csarnok honlapján) A csapatról az EHF honlapján és a saját honlapjukon lehet megtudni többet. A EHF Kupa harmadik körének párosítása az EHF honlapján. anyaga a továbbjutásról. A magyarok közül az Orosháza a dán Skjern Handbold együttesét, míg a tatabánya az orosz St. Petersburg HC csapatát kapta ellenfélként. ------------------------------ Az eredetileg november 5-re kiírt Cegléd elleni bajnokinkat a Szövetség - kérésünket elfogadva, mivel a meccset megelőző héten edzőnk és játékosaink zöme a különféle válogatottakban szerepel - 2015 január 30-ra, péntekre halasztotta. Az ifik 16.00-kor, a felnőttek 18.00-kor játszanak. Ugyancsak februárra tettük át a másik EHF csapat, az Orosháza elleni, eredetileg nov. 13-ra kiírt meccset. Az EHF Kupa miatt módosul a Gyöngyös ellen nov. 22-re kiírt bajnoki. Ezt nov. 18-án kedden játszuk le. |
2014.10.21. 12:31
Csúnya vereségbe szaladt bele a junior gárda az NB.I./B hétvégi fordulójában, ellenben szép győzelmet arattak a serdülők a megyében a Lóczy csarnok kettős meccsén. BKSE U23 - Alba Regia 23:30 (12:11) Balatonfüred, Lóczy csarnok, 250 néző; v.: Budai-Bock, Varga BKSE: Komendánt - Déber 1, Pordán 3, Nemes 3, KERESZTES 5/4, Győri 7/4, Lestál 3. csere: Kiss(k), Vasvári 1, Csépányi, Vágner. edző: György László kiállítások: 4, illetve 12 perc. hétméteresek: 11/8, illetve 2/1 A tavalyihoz képest egy megújult, erősödött Fehérvár látogatott el egy, a mai meccsre "elvékonyodott" füredi junior csapathoz. Nálunk többen kisebb/nagyobb sérülés miatt nem álltak a csapat rendelkezésére, míg a visszajátszók Asztrahányban voltak EHF Kupa meccsen. Ez persze nem magyarázat a csúnya vereségre, csak háttér. Füredi vezetés után sorra maradtak ki a hazaiak jobbnál jobb helyzetei, még büntetőt is hibáztak Győriék. Természetes, hogy ezzel éltek a Csóka Balázs irányította vendégek. Az 5. percben már két góllal vezettek (2:4) és nem használt György mester időkérése sem. Csak futottak az eredmény és az ellenfél után a hazaiak. A 22. percig kellet várni az egyenlítésre (9:9) és a 28.-ig a vezetésre (11:10) Ezt az előnyt sikerült a félidő lefújásáig megőrizni. Nem nyugtatta meg a hazaiakat az előny. Úgy kezdték a második felvonást, mint az elsőt, így a 35. percben már újra a vendégek vezettek. (14:15) Ekkor még sikerült egyenlíteni, de utólag kiderült ez volt a végső fellángolása a hazaiaknak. Tizenhat percen keresztül csak három büntetőnek köszönhetően született hazai találat, míg a vendégek nyolcszor voltak eredményesek. (18:23) Elrontottunk mindent, amit el lehetett rontani a támadások során, mindeközben a védekezésben is sűrün adódtak rövidzárlatok és sajnos hiányoztak a kapus bravúrok is. A véghajrára hat gól előnnyel érkeztek a vendégek. (55.p.: 20:26). Erre a különbségre még egyet rá tudtak tenni a végére a meccset teljesen megérdemelten megnyerő fehérváriak. A második félidei játékunk maga volt a teljes KO. Tanulni jöttünk az NB.I./B-be, hát ebből a meccsből van is mit valamennyi pályán lévőnek. A juniorok után a serdülők léptek pályára a megyei felnőtt bajnokságban a tapolcaiak ellen és okoztak egy kis örömet a kitartó drukkereknek. BKSE - Tapolca 35:19 (16:11) Balatonfüred, Lóczy csarnok 50 néző; v.:Blaskó, Dobovai BKSE: Győri - NÉMETH CS. 4, Burger 2,KIS 4, NÉMETH A. 6, Vékony I. 3, ORBÁN B. 5. csere: HORVÁTH (k), Gaál 4, Sárosi 3, Vékony II., Máthé, Sövegjártó, Csida, NAGY 4, Redling. edző: Kárpáti Krisztián. kiállítások: 10, illetve 4 perc. hétméteresek: 0, illetve 0 0:1- ről indult a találkozó, de max., ha ekkor fújták volna le a meccset, akkor születhetett volna vendég siker. Serdülőink változatos felállásban, gyors és ötletes játékkal győztek. Amint fáradtak a tapolcai "öregek", úgy lett egyre nyomasztóbb a hazai fölény. Ennek ellenére nem volt sétagalopp, mert kemény test-test elleni kűzdelemre kényszerítették a vendégek a mieinket, így a győzelem még értékesebb. A megyei bajnokság tabellája, jegyzőkönyvei itt érhetők el. |
2014.10.19. 21:04
Buta, rosszindulatú kommentek is megjelentek azzal kapcsolatban, amikor kiderült, hogy hét, balatonfüredi kézilabdázó is bekerült a portugálok elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda válogatottba. Napló jegyzete; Donát Tamás Ez persze nem azt jelenti, hogy a tóparti város csapatában játszók közül egyszerre mindenki a pályán lesz. Bár nagyon nincs messze a valóságtól, hogy három-négy év múlva ez így lesz. Ugyanis: tetszik, nem tetszik Balatonfüreden kézilabdázik a legtöbb tehetséges, fiatal 18-22 éves fiatal játékos. S ha már ez így van, Sótonyi László, a címeres mezes gárda új edzője megmutatja egykori, füredi tanítványait főnökének, a most kinevezett szövetségi kapitánynak, Talant Dusebajevnek. Többek között ez is a feladata a csurgóiak mesterének. Gyakorló magyar edzőként nála jobban senki sem tudja, hogy milyen képességek rejlenek ezekben a gyerekekben. Hiszen évekig ő dolgozott velük, hogy először elsőosztályú, majd később felnőtt válogatottak lehessenek. Most itt az alkalom, hogy erről a lengyel Kielce trénere is meggyőződhessen. Az ő paraxisában is használhatók-e hosszútávon a füredi gyerekek? A válasz egyértelmű igen lesz. Bár van még ebből a korosztályból néhány ügyes srác más csapatokban. De olyan nincs, amelyik azonnal csapategységet is alkothat, ha bizalmat kap a nagy generáció váltás után, ami hamarosan eljön. De a legfontosabbról ne feledkezzünk el, mert akkor lennénk nagyon igazságtalanok. A füredi "hetekkel" a legtöbbet a klub utánpótlás igazgatója, György László fáradozott, hogy idáig eljussanak. Neki jár a legnagyobb köszönet azért, hogy korosztályos bajnokcsapatából most már többen is a felnőtt válogatott ajtaján is dörömbölhetnek. |
2014.10.19. 20:12
Dicsőséges orosz hadjárat D. Astrakhan - BKSE 20:25 (9:14) Asztrahány, 2000 néző. V: Pavicsevics, Razsnatovics (montenegróiak) Dinamo Astrakhan: Simanszkij – USZTYIN 4, Poljakov 2, Vasziljev, Kantemirov 2, Usztyinov, Parsutyin. Cs: KRIOSIN (kapus), Piscsuhin, Gyemcsenkov 3, Szemjonov 6 (5), Celiscsev 1, Gunyko 2. Edző: Alekszej Cseljakov
Kétgólos hátrányból várta a visszavágót a Balatonfüred KSE, amely hosszú utazást követően érkezett meg a csaknem háromezer kilométerre fekvő Asztrahány városába. A Balaton-partiak nem nyújtottak jó teljesítményt a párharc első meccsén, idegenben viszont sikerült javítaniuk. A BKSE magabiztosan irányította a találkozót. A második félidő közepén ugyan egyszer felzárkózott a Dinamo (15:16), de a vendégek tudtak váltani (16:22) és nem adtak esélyt ellenfelüknek. A füredieknél számos jó egyéni teljesítmény akadt. Székely és Borbély is remekül védett, Szöllősi Balázs pedig 11 gólig jutott. A statisztika is sok mindent elárul. Alekszej Cseljakov: – Már az első meccs után megmondtam, hogy nincs vége a párharcnak, a Balatonfüred nagyon jó, veszélyes csapat. Játékosaim ezt sajnos nem hitték el, ráadásul rengeteg hibával játszottak. Csoknyai István: – Óriási küzdöttünk, igazi csapatként funkcionáltunk. Hatékonyan védekeztünk és végre a helyzeteinket is jól értékesítettük. Jó étvágyat fiúk! Megérdemlitek. (fotó: Iváncsik Tamás facebook oldaláról) Az EHF honlapja A lehetséges ellenfelek: Alpla HC Hard (AUT) |
2014.10.19. 18:26
Hosszú, majdnem négynapos orosz túrára indult el pénteken hajnalban a balatonfürediek kézilabdacsapata. A cél a Kaszpi-tenger melletti Asztrahány, no meg a továbbjutás. Napló cikke; Horváth Gábor Az EHF-kupában lép pályára vasárnap az NB I-es Balatonfüredi KSE. Az előző idény bronzérmese a párharc első mérkőzésén hazai pályán vereséget szenvedett a Dinamo Asztrahány csapatától. Az oroszok 23:21 arányban nyertek a Balaton Szabadidő Központban. –- Az első mérkőzésen jó kapusteljesítményt nyújtottunk, a védekezésünk elfogadható volt, támadásban azonban szerényebben teljesítettünk a vártnál -– emlékezett vissza a múlt heti összecsapásra Csoknyai István, a Balaton-parti alakulat vezetőedzője. –- Rengeteg, legalább két mérkőzésre elegendő helyzetünk, lehetőségünk volt, ám ezeket rendkívül rossz százalékban használtuk ki. Most hátrányból kell felállnunk, s ez csak úgy lehetséges, ha javítunk a támadójátékon. A szakember elmondta: a vetélytárs nem okozott különösebb meglepetést, talán csak annyiban, hogy kapusaik sokkal jobban teljesítettek a vártnál. –- Egy dinamikus, gyors csapatról van szó. Az oroszok nagyobb ritmust diktáltak, mint amit mi a hazai meccseken megszoktunk, s talán ez okozta a sok hibát. A védőfaluk magas és erős, a visszavágón sem lesz könnyebb dolgunk ellenük. Pozitív, hogy egész héten csak erre a találkozóra készülhettünk, rengeteget videóztunk. Bízom benne, hogy sokkal jobb teljesítményre leszünk képesek, mint hazai pályán - – fogalmazott Csoknyai, hozzátéve, akkor sem lennének megnyugodva, ha múlt héten nyertek volna. Az első találkozón a fürediek közül Székely Márton kapus emelkedett ki teljesítményével. A védekezésben Gerdán Tibor volt dicsérhető, és Uros Vilovski is jól játszott. Utóbbi négyszer talált a hálóba. Az átlövők/irányítók ezúttal visszafogottabbak voltak, a visszavágón Zdolik Bence, Szöllősi Balázs és Alexei Grigoriev gólerős teljesítményére különösen szükség lehet a fordításhoz és a továbbjutás kivívásához. A Dinamo Asztrahány–-Balatonfüredi KSE EHF-mérkőzés magyar idő szerint vasárnap 16 órakor kezdődik. Négynapos (tor)túra vár a csapatra A fürediek Bécsből indulva moszkvai átszállással vették célba ma a Kaszpi-tenger közeli, a Volga deltájában elhelyezkedő Asztrahány városát. Csoknyai István a szombat délelőtti taktikai értekezlet után a másnapi meccs időpontjában vezényel edzést. Vasárnap délelőtt taktikai tréning lesz. A találkozó helyi idő szerint 18, magyar idő szerint 16 órakor kezdődik. A BKSE hétfőn érkezik haza, ugyanúgy Moszkván keresztül, de nem Bécs, hanem Budapest lesz a repülő célállomása. |
2014.10.17. 09:32
Dusebajev kapitány bő keretébe hét füredi kapott meghívást. Székely, Zdolik, Szöllősi és Bánhidi már nem elöször kap meghívást a Válogatottba. Most rajtuk kívül még három füredi fiatalt érte ez a megtiszteltetés: Faluvégi Rudolfot, Gerdán Tíbort és az ebben az idényben kölcsönben nálunk szereplő Kovacsics Pétert. Ők hárman most egy szép út kezdetén állnak. Az, hogy meddig jutnak el rajta már csak rajtuk, kitartásukon, akaratukon és alázatukon múlik. Marci és Zdolik Bence már előrébb tart. Nekik már a szűkebb keretben a helyük, sőt! Balázsnak is itt az idő, hogy éljen a lehetőséggel, hiszen Lékai Máté sajnos még nem épült fel teljesen. Bánhidi Bence is előrébb léphet. Valamennyiüknek szívből gratulálunk! |
2014.10.16. 19:29
Nem okozott különösebb megpróbáltatást a serdőlőinknek az Éles Kézisuli. BKSE - Éles Kézisuli 29:15 (15:6) Balatonfüred, 100 néző; v.: Dobovai, Tóbiás BKSE: Győri - Németh Cs. 1, Kis D. 3, NÉMETH A. 1, SZÖLLŐSI 4, Vékony I. 1, ORBÁN B. 6/1. csere: Horváth M. (k), HORVÁTH L. 3, Máthé 3, Gaál 2, Sárosi 2, Vékony II. 1, Rohonczi 2, Encs 1, Burger. edző: Kárpáti Krisztián. kiállítások: 8, ill 2 perc hétméteresek: 1/1, ill. 3/1 Az MKB egy és kettő után a harmadik Éles csapattal találkoztunk. Ezúttal a volt világválogatott nevét viselő, Török Lajos irányította Kézisulit. Tíz perc alatt egy gyors 6:2-vel idítottak a Kárpáti tanítványok. Ekkor fogyott el elöször Török Lajos türelme. Ha csapata nem is javult fel, de a hazaiakat elaltatta a magabiztos vezetésük, így közel tíz percig azonos számban estek a gólok(10:6). Aztán egy 6:0-al zárták le a félidőt a fürediek. A második játékrész négy kihagyott hazai helyzettel indult, melyre egy kihagyott hetessel válaszoltak a vendégek. Később négy füredi találat után (19:6) fogyott el a cérna a vendégek edzőjénél. Most ez se segített mert 23:9-ig kitartott a füredi lendület. Ekkor - sok csere után - felpuhult a hazaiak védekezése és bizony kellettek az emberhátrányból is lőtt gólok a különbség tartásához. A helyzet nem változott a meccs végéig. Jöttek a füredi találatok, de a kevésbé koncentráló védekezés mellett volt egy kis sikerélménye a vendégeknek is. Vasárnap kettős mérkőzéssel - NB.I/B és megyei - folytatódnak a kézis napok a Lóczy csarnokában. |
2014.10.16. 19:22
Magabiztosan tartotta itthon a két pontot a György legénység. BKSE – Csurgó 33:26 (16:8) Balatonfüred, 250 néző, v.: Felhő, Öcsi BKSE: KISS – Déber 5, Csillag 3, KIS D. 3, GYŐRI M. 6/2, KERESZTES 5/2, DEÁK 4. csere: Győri K. (k), Nemes 5, Vágner, Orbán B. 2, Vékony B., Szöllősi, Orbán Á. edző: György László Kiállítások: 12, ill. 12 perc Hétméteresek: 5/5, ill. 5/4 Állórajtot vettek az ifistáink, hiszen a 9. percben már 7:1 volt, miközben 4:1-nél már kikérte az első idejét Perger mester. Egy kis megtorpanás és füredi időkérés után újra beindultak Győriék és a 24. percben már tíz volt közte. (15:5) Talán túlzottan is magabiztossá tette a fiúkat a nagy fölény, így a félidőben „csak” nyolcgólos előnnyel mehettek pihenőre. A második játékrészben mindkét csapat csak a támadásokra koncentrált, így aztán számolatlanul potyogtak a találatok. (43.p.: 25:17) A mindvégig indiszponáltan vezető Öcsi bíró ekkor úgy érezte, hogy főszereplővé kell előlépnie. Kiállította, majd újabb két perccel sújtotta Győrit, aki ezzel összeszedte a harmadik kiállítását, így kivált a mérkőzésből. Szerencsére a fiainkat nem zavarta meg a közjáték és Keresztes, valamint Deák vezetésével tartani tudták a tetemes előnyt. |
2014.10.15. 17:56
Vasárnap két csapatunk lépett pályára, de pontot nem sikerült szerezni. A megyei felnőttben (is) szereplő serdülőink Martonvásáron szenvedtek vereséget. (adatok a bajnokságról itt érhetők el.) Az NB.I./B-ben a mezőnyt vezető váciak vendégei voltak a juniorjaink és belefutottak egy nagyobb vereségbe. Vác - BKSE U23 39:26 (19:14) Vác, 200 néző. V.: Janáky, Temesi. Balatonfüredi KSE U23: Komendánt –- Lestál 3, Vasvári 1, Nemes 5, Keresztes, Pordán 1, Déber. Csere: Kiss (kapu), Deák, FALUVÉGI 9, GYŐRI 7, Csépányi, Pető, Németh, Gerdán, Vágner. Edző: György László. Kiállítások: 8, ill. 6 perc. Hétméteresek: 6/5, ill. 4/3. Jól kezdett a Balatonfüred, a 8. percben már két góllal is vezetett. Aztán nem várt rövidzárlat következett a vendégek játékában és gyorsan öt gólos hátrányba kerültek. A szünet után ismét lendületbe jött a balatoni csapat (23:20, 38. perc), ám megint akadozni kezdett a támadójáték és a Vác egy 7:0-ás sorozattal eldöntötte a két pont sorsát. |
2014.10.12. 20:03
Hazai pályán szenvedett vereséget a Füred az EHF Kupa második fordulója első meccsén. BKSE – Dinamo Astrakhan 21: 23 (11:10) Balatonfüred, 600 néző; vezette: Bounouara, Sami (fra) Balatonfüredi KSE: SZÉKELY – Iváncsik 3/1, Grigorev 1, Szöllősi 5, Bánhidi, Zdolik 2, Kovacsics 3. csere: Faluvégi 3, VILOVSKI 4, GERDÁN, Juhász, Ligetvári, Győri, Németh, Gábori. edző: Csoknyai István Dinamo Astrakhan: Shymanski – Ustin 2, PREDYBAYLOV 5, Tselischev, POLYAKOV 4, DEMCHENKOV 5, Ustinov 2. csere:Krioshin (k), Maksutov (k), Kantemirov 1/1, Semenov Y. 2/1, Semenov E., Vasilyev, Pischcukhin 2. edző: Pcheliakov, Aleksei kiállítások: 6, ill. 4 perc büntetők: 4/1, ill. 3/2 Az EHF Kupa második körébe három magyar csapat jutott: a Füred és a Tatabánya erőnyerőként, az Orosháza a moldáv bajnok legyőzésével. A „bányászok” Luxemburgban meccselnek kétszer, az orosháziaknak belga ellenfél jutott, míg a füredieknek a Kaszpi tengeri nagyváros reprezentánsa. Az oroszok – változatos neveken – régi motorosok a nemzetközi mezőnyben, a BL-ben is indultak és egyszer finalisták is voltak az EHF Kupa mezőnyében. Jelenleg egy zömében orosz fiatalokból álló csapatuk van, mindössze három idegenlégióssal. Az első fordulóban az izlandi Haukaron jutottak túl. Az összecsapásnak nincs egyértelmű esélyese. Két eredménytelen füredi támadás után a vendégek szerezték meg a vezetést. A hazaiak előtt a 7. percben csillant meg először a vezetés lehetősége, de Iváncsik hetest rontott. Egy perc múlva lett meg a vezetés Kovacsics találatával (8.p.: 3:2). Egy gólokkal vezetett a Füred, de körülményesek és lassúak voltak a támadások és a kimaradt helyzeteket büntették a vendégek. A 12. percben átvették a vezetést is, sőt már kettővel mentek (4:6). Ekkor Faluvégi góljainak köszönhetően nem szakadt le a hazai csapat (16.p.: 6:7) Kovacsics találatával egyenlítettünk, sőt ekkor kipirosozták a vendégek kapusát. (Az előreívelt labdát a fürediek szélsője a levegőben úszva kapta el, amikor leütközte a hatoson kívül a hálóőr. Peti még estében bedobta a labdát, nagy gól és piros lap a szabálytalankodónak.) Az emberelőny nem nyugtatta meg a hazaiakat. Kimaradt két ziccer és az orosz időkérés után újra csak a vendégek vezettek. (19.p.: 7:8) Szerencsére Kovacsics egyenlített, majd Vilovski két találatával először ment kettővel a balatoni csapat. (23.p.: 10:8) Újra csak kimaradtak a füredi helyzetek és hiába védett minden védhetőt Székely a hat perc hazai góltalanságot nem hagyta kihasználatlanul a vendégcsapat (29.p.: 10:10) Szerencsére Iváncsik büntetőjével a szünetre előnnyel mehettek pihenni a hazaiak. A balatonfüredi kézilabdázók túl sok hibát követtek el, amelyet a vendégek ki is használtak. (fotó: Stíger Ádám) A második játékrész vendég büntetővel és egyenlítéssel kezdődött. Iváncsik harmadik találatával ismét a hazaiak vezettek, de az oroszok szorosan tapadtak. Sorra maradtak ki a hazai helyzetek, csak Székelynek köszönhetően maradt a vezetés (35.p.: 13:12) Szöllősi harmadik találatával sikerült a 38. percben újra kettővel vezetni. Ki is kérték a második idejüket a vendégek. Ennek ellenére Faluvégi találatával már három volt közte. (39.p. 15:12) Azonban újra kimaradtak a helyzetek és jöttek az orosz gólok. Szerencsére egy büntetőt kihagytak. (41.p.: 15:14) Vilovski nyugodott meg (16:14), de Csoknyai mesternek ez kevés volt és Ő is időt kért és Vili újra betalált. (44.p.: 17:14) Sajnos megint jöttek a könnyelműségek elöl és a vendégek rögtön büntettek. Megint csak Székely védései tartották a hazai előnyt, de gólok nélkül az a 49. percre elolvadt. (17:17) Mindenki nagyon akarta a góllövést, de a kapkodás nem vezetett sehová, még egy újabb büntető is kimaradt és újra csak a vendégek vezettek, sőt az 53. percben már kettővel. (17:19) Jött is a füredi időkérés, hiszen 17:14-ről fordítottak az oroszok! Nyolc perc után tört meg a hazai gólcsend, de közben a vendégek is termeltek. (55.p.: 19:21) A jobbnál is jobb helyzetek maradtak ki a hazaiaknál, így már hárommal is mentek a Kaszpi tenger mellékiek (57.p.: 19:22) Csak zárkózni tudtak a hazaiak, de a vége előtt két perccel egy füredi kiállítással eldőlni látszott a meccs. A vendégek taktikusan kikérték a harmadik idejüket, majd nyugodtan labdázgattak a góljukig. (20:23) Zdolik második találata csak a visszavágóra tartotta életben a reményt. Ennyi helyzetet nem lehet kihagyni. Nem lehet háromgólos előnyről felállni hagyni az ellenfelet. Nem lehet ennyire nem koncentrálni. Sajnos túl sok lett a nem lehet ahhoz, hogy akár hazai pályán is siker születhessen. Van mit tanulnia sokaknak ebből a meccsből. Csoknyai István: – Viszonylag jól védekeztünk, de támadásban sokat hibáztunk, ziccerek sokaságát és hétmétereseket hagytunk ki. De nem adjuk fel a küzdelmet. Pcheliakov, Aleksei: – Nagyon örülünk a győzelemnek, de nincs lefutva a párharc, mert a Balatonfüred nagyon jó csapat, bármire képes lehet Asztrahanyban is. |
2014.10.11. 19:50
Orosz vetélytársat fogad szombaton kora este az EHF-kupában a Balatonfüredi KSE NB I-es kézilabdacsapata. Napló cikke; szerző: Horváth Gábor Érdekes összecsapást rendeznek szombaton 18 órakor a Balaton Szabadidő Központban. A magyar élvonal tavalyi bronzérmese az orosz Dinamo Asztrahány csapatával néz farkasszemet. Mindkét keret fiatal, a hazaiaknál többen most mutatkozhatnak be először nemzetközi porondon. A Balatonfüredi KSE szerdán is pályára lépett, hazai környezetben három góllal győzte le a Mezőkövesdet. Iváncsik Tamás rutinjával sokat segíthet a fiataloknak. (Fotó: Penovác Károly) – 45-50 percig jól működött a felépített taktika, az volt a kérdés, hogy milyen arányban nyerünk. A hajrában azonban fegyelmezetlenek voltunk, sokat hibáztunk – emlékezett vissza Csoknyai István vezetőedző. A BKSE trénere kiemelte, ilyen végjátékot az EHF-kupában nem engedhet meg magának a csapat. – Minden egyes gólnak fontos szerepe lesz a párharcban. Ellenfelünk egyébként extrát nem nyújt, a tipikus orosz kézilabdát képviseli. Magas, masszív védőfallal, rengeteg futással és helyezkedéssel, kontrákra építve játszanak. Ha sikerül felállt fal elleni támadásra kényszeríteni őket, abból mi jöhetünk ki jól. Szerintem az Asztrahány hasonló játékerőt képvisel, mint mi, 50-50 százalékra tippelem az esélyeket. Úgy gondolom, hogy a továbbjutás sorsa a visszavágón dől majd el. Kevés időnk volt a felkészülésre, viszont Bóka Bendegúzon kívül végre mindenki egészségesen várja az összecsapást – fogalmazott Csoknyai. |
2014.10.10. 17:05
A félidő után indult a henger Fehérvárott. Alba Regia - BKSE 11:35 (8:13) Sz.fehérvár, v.: Molnár, Pál BKSE: HORVÁTH M. (kapus), Orbán B. 1, GÁL 4, SÁROSI 2, Horváth L. 2, VÉKONY B. II. 6, Orbán Á. 9, Németh A. 2, ROHONCZI 4, Máthé, Kis 1, Németh Cs., Encs 1, Sövegjártó 1, Szöllősi 2. Kiállítás: 2 perc ill. 0 perc 7 méteres: 3/2 ill. 2/2 A mérkőzést négy szép támadással és jó védekezéssel kezdtük (4 - 0) , majd talán túlságosan is könnyedére vettük a figurát, a szívós hazai csapat 7 - 5 -re szépített. A támadásaink ebben a szakaszban körülményesek voltak és a lövéseink is pontatlanok voltak. A félidőben egy kisebb fejmosás sokat segített, hiszen a második játékrészre egy más szellemű csapat jött ki a pályára. Önmagáért beszél, hogy ezt a félidőt 22 - 3-ra nyerte csapatunk. Összességében magabiztos BKSE győzelem született, hullámzó teljesítmény mellett. Sajnos Győri Kristóf agyrázkódás miatt nem léphetett pályára, míg Máthé Dominik bokasérülést szenvedett a mérkőzés folyamán. (Kárpáti Krisztián tudósított) |
2014.10.09. 19:01
Az izlandi Haukar ellen összesítésben egy góllal jobbnak bizonyult Dinamo Astrakhan lesz szombaton az ellenfelünk az EHF Kupában. Tapasztalt nemzetközi kupainduló ellen kell az idei EHF Kupa második körében játszanunk. A sok néven szereplő és most az eredeti nevéhez visszatérő Kaszpi tenger melléki csapat három év szünet után tért vissza a nemzetközi szintérre. Velünk ellentétben már az első körben játszottak az izlandi reprezentáns ellen és összesítésben egy góllal bizonyultak jobbnak. Érdekesség, hogy mindkét csapat idegenben győzött, de ez az oroszoknak ez két góllal sikerült, míg az izlandiaknak a visszavágón csak eggyel. Haukar - Dinamo Astrakhan 27 : 29 (13 : 14) Dinamo Astrakhan - Haukar 25 : 26 (12 : 12) A Dinamo - különféle neveken - 17-szer indult már a nemzetközi mezőnyben. Legtöbbször - 12 alkalommal - az EHF Kupában, de kétszer a kupagyőztesek és kétszer a bajnokok között is versenyezhettek. Legnagyobb sikerüket 2002/2003 folyamán érték el, amikor finalisták voltak az EHF Kupában. A döntőben a Barcelona bizonyult náluk jobbnak. Jelenleg egy fiatal csapatuk van, két - egy bolgár és egy ukrán - idegenlégióssal. Az EHF portálján lehet megismerkedni a csapattal és a játékosaival. 1. mérkőzés: október 11., 18.00, Balatonfüred visszavágó: október 19., 16.00, Asztrahán |
2014.10.09. 08:55
Ennél azért több volt közte. Az egész meccset uralta, ennek ellenére csak három góllal tudott nyerni a Balatonfüredi KSE a Mezőkövesdi KC ellen szerdán a kézilabda NB I-ben. Napló cikke; szerző: Horváth Gábor BKSE–-Mezőkövesd 29:26 (15:10) Balatonfüred, 500 néző. V.: Andorka, Hucker. Balatonfüredi KSE: Székely - – IVÁNCSIK 8 (3), Vilovski, BÁNHIDI 4, Gerdán, ZDOLIK 8, Kovacsics. Csere: BORBÉLY (kapus) Szöllősi 4, Grigoriev 1, Faluvégi, Gábori 2, Kis, Ligetvári, Győri 1, Juhász 1. Edző: Csoknyai István. Mezőkövesdi KC: Liszkai -– Vasic 3, Dzono 2, Radnic, Trivkovic 3, Cuzic SZEPESI 5. Csere: Volarevic (kapus), Nakhayenka 1, Lókodi 2, Grünfelder 2, Molnár 2 (2), Terenyi 2, PÁLOS 4. Edző: Skaliczki László. Kiállítások: 8, illetve 8 perc. Hétméteresek: 3/3, illetve 3/2. A Mezőkövesd csapatát fogadta szerdán a Balatonfüredi KSE a kézilabda NB I-ben. A hazaiak a tabella harmadik helyéről várták a meccset, a Csoknyai-csapat öt sikerrel és két vereséggel állt, míg a vendégek három-három győzelemmel és vereséggel igyekeztek pontjaikat tovább szaporítani. Míg a fürediek ezúttal is több utánpótlás válogatott fiatalt neveztek, a Mezőkövesd légiósok hadával érkezett. Vilovski hibája után Szepesi a vendégeknek szerzett vezetést, de nagy kedvvel kezdő Zdolik gyorsan fordított. Szöllősi akasztott gyönyörű gólt a jobb felsőbe, majd Iváncsik Tamás a háta mögött húzta be a hálóba a labdát, 6. perc: 4:2. Ezt követően majd öt percig ez maradt az állás, Vasic szépített végül egy eladott hazai labda után. Bánhidi találatát követően Skaliczki időt kért. Az MKC szorosan tapadt a Füredre, 16. perc: 7:6. Zdolik onnan lőtt gólt, ahonnan csak akart. (fotó: Penovácz Károly; galéria a Veol.hu oldalon) Grünfelder talált be kétszer egymás után és máris egyenlő volt az állás, 8:8. A fürediek pontatlanul támadtak és gyakran lőtték el a labdát előkészítetlenül. Iváncsik Tamás értékesített egy gyors akciót, Kovacsics próbálkozását viszont Liszkai hárította. Kilenc perccel a vége előtt, 9:8-as állásnál Csoknyai István időt kért. Összekapta magát a Füred, többek között Borbély védéseinek is köszönhetően nőtt a különbség, a 27. percben 13:9-et mutatott az eredményjelző. A másik kapus, Székely sem akart lemaradni, a hálóőr hárította Molnár hetesét. A félidő végén Iváncsik Tamás magabiztosan értékesítette a büntetőt. Szünet után megint Iváncsik volt eredményes, 16:10. Nem sokkal később Zdolik már a hatodik találatát szerezte. A BKSE biztosan irányította a játékot, ám támadásban továbbra is sokszor könnyelmű volt. Csoknyai a 35. percben láthatólag igencsak mérgesen kért időt, pedig 17:13-ra vezetett csapata. Skaliczki is nagyon pipa lett, ezzel párhuzamosan Csoknyai vérnyomása csökkent. Utóbbin sokat segített, hogy Zdolik onnan lőtt gólt, ahonnan csak akart, 19:13. Gábori villantotta meg gyorsaságát és ügyességét. A Mezőkövesd nem jelentett különösebb veszélyt a fürediek vezetésére, de azért a hazaiaknak illett odafigyelniük a folytatásban is, 48. perc: 25:18. Olykor bosszantó hibák tarkították mindkét együttes játékát. Az MKC ráadásul még nem adta fel, Pálos révén szépített, 53. perc: 26:22. Szöllősi törte meg a balatonfürediek rossz sorozatát, de a kiütéses siker végül a rengeteg hazai technikai hiba miatt elmaradt. Ha valaki ennek a meccsnek csak az eredményét ismeri, azt gondolhatja, szoros volt a küzdelem. Pedig ez nem így történt. A BKSE könnyedén kiüthette volna vetélytársát, ám a csapat egész egyszerűen nem égett a megfelelő hőfokon. Emellett több érthetetlen hiba is tarkította a Balaton-partiak játékát. Így, vagy úgy a Füred újabb fontos két pontot gyűjtött be a bajnokságban. Egyik edző sem lehetett elégedett Csoknyai István: –- Amit kitűztünk, elértük, megszereztük a két pontot. Sajnos saját magunknak tettük nehézzé ezt a találkozót. A második félidő közepén eldönthettük volna a meccset, ezzel szemben még a hajrá is szoros volt. Skaliczki László: –- Úgy gondolom, hogy az első félidőben nem tudtuk megoldani a hazaiak gólerős embereinek semlegesítését. A folytatásban már feljavult a játékunk, de kritikus helyzetekben rossz döntéseket hoztunk. Gratulálok a Fürednek. A mérkőzés megtekinthető online a -n. A fiatalok is biztosan hozták a két pontot. BKSE - MKC 35:29 (17:12) Balatonfüred, 200 néző; v.: Ács, Tóbiás BKSE: Kiss - Déber 1, HAJNAL 2, Kis D.3,GYŐRI M. 8/1, KERESZTES 4, Deák 4. csere: Győri K.(k), HORVÁTH 4, Nemes 5, SZÖLLŐSI 3, Vágner 2, Orbán B., Orbán Á., Máthé. Vékony. edző: György László hétméteres: 2/1, ill. 2/2 kiállítás: 6, ill. 4 perc A számszerű eredménynél nehezebb meccset játszottak a fiúk. Úgy a 13. perc magasságában sikerült elöször 3 góllal vezetni és a szünetig ezt ötre hízlalni. A második játékrészben hiába sikerült ennél is jobban ellépni, a szívós ellenfél nem szakadt le és Győri pihentetése után megnehezítették a dolgunkat. Szerencsére Keresztes, a fiatal Horváth és a csupaszív Hajnal kellő távolságban tartották a vendégeket. |
2014.10.08. 21:35
Ismét hétközi mérkőzésen lép pályára a Balatonfüredi KSE NB I-es kézilabdacsapata, amely szerdán este a Mezőkövesd alakulatát fogadja. Mindkét együttest volt szövetségi kapitány irányítja. Napló cikke; szerző: Horváth Gábor Csoknyai István ifjú titánokból álló füredi csapata egy másik volt szövetségi kapitány, Skaliczki István rutinosabb, légiósokkal megerősített alakulatát fogadja. Ezzel együtt a BKSE papíron jobb csapat, mint a Mezőkövesdi KC, csak ezt a pályán is be kell majd bizonyítani. A Balatonfüredi KSE a legutóbbi hétvégén két vereséget követően nyert ismét, a Komlót győzte le idegenben magabiztosan, s ezzel harmadik a tabellán. Az eggyel kevesebbet játszót MKC három-három sikerrel és vereséggel jelenleg a hetedik. –- A komlói sikerért gratuláció jár a csapatnak. Tartottam a meccstől, de szerencsére ez alaptalannak bizonyult, még akkor is, ha támadójátékunk ezúttal nem működött túl hatékonyan. Jó védekezésünknek és kapusteljesítménynek köszönhetően fontos két pontot húztunk be –- nyilatkozta a Naplónak Csoknyai István. A fürediek nyáron kinevezett vezetőedzője megjegyezte: mivel a héten két meccs (szombaton az EHF-kupában az orosz Dinamo Asztahány együttesét fogadja a BKSE) vár a csapatra, a formába hozás az elsőszámú cél. Jelenleg a Mezőkövesd elleni csatára összpontosítanak a Balaton-partiak. Csoknyai István vezetőedző munkáját a fiatalok mellett rutinos rókák is segítik: a képen balra Uros Vilovski, jobbra Kis Ákos (Fotó: Penovác Károly) –- Skaliczki László bevásárolt a nyáron, kilenc külföldi légiós erősíti a mezőkövesdiek keretét. Nehéz összecsapásra, igazi rangadóra számítok, már csak azért is, mert a vendégek hozzánk hasonlóan a felsőházba akarnak kerülni. Az MKC jó formában van, és az elmúlt időszakban többször is megmutatta, hogy remek teljesítményre képes -– fogalmazott Csoknyai. A mezőkövesdiek három vereséggel kezdték ezt az idényt, igaz, nehéz sorsolásuk volt a rajton, a Szegeddel, a Tatabányával és a Csurgóval találkoztak. A Skaliczki-csapat azonban javítani tudott, az utóbbi három fordulóban egyaránt győztesen hagyta el a pályát, megverte a Komlót, a Ceglédet és a Balmazújvárost. Ami a Füredet illeti, a BKSE kiválóan, négy sikerrel kezdett, majd a csurgói és a Szeged elleni vereség, legutóbb pedig, mint említettük, Komlón győzött a „magyar utánpótlás válogatottak csapata”. –- Nem szeretnénk hibázni. Voltak egészségügyi problémáink, de lassan mindenki visszatér a fedélzetre, így megfelelő állapotban várjuk a rangadót -– hangsúlyozta a Csoknyai István. A Balatonfüredi KSE–Mezőkövesd találkozó szerdán 18 órakor kezdődik. Csoknyai István együttese szombaton szintén 18 órai kezdettel csap össze a Dinamo Asztrahány alakulattával. Az orosz csapat előselejtezett az EHF-kupában, nagy csatában az izlandi Haukart ejtette ki. A visszavágót október 19-én rendezik meg Oroszországban. |
2014.10.07. 17:58
Az ünnepségen Gálfi Dalmát, olimpiai bronzérmes teniszezőt, Vadnai Jonatánt, olimpiai bronzérmes vitorlázót, és Győri Mátyást, Ligetvári Patrikot, Nemes Richárdot, valamint Deák Mátét, ifjúsági Eb ezüstérmes kézilabdázókat köszöntötték. - Nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket elérő sportolóinkat ünnepeljük. Büszkék vagyunk rájuk, hiszen hamarosan ők viszik majd a város hírét szerte a világban. Szeretnénk, ha továbbra is kötődnének a városhoz és szép karriert futnának be. Rendkívüli munkát végeztek annak érdekében, hogy eredményesek legyenek, tehetségük adott, most már csak rajtuk áll kiből lesz világklasszis. Várjuk a további eredményeket – fogalmazott a Vaszary Villában rendezett ünnepségen dr. Bóka István polgármester, aki hangsúlyozta: a sportolók sikereihez elengedhetetlenül fontos a szülői háttér, a tőlük kapott anyagi és erkölcsi támogatás. (galéria a Veol.hu oldalon) Gálfi Dalma négy évesen kezdett teniszezni, 14 évesen már vezette az európai ranglistát. Egyéniben, párosban és csapatban összesen tízszeres korosztályos magyar bajnok, kétszeres felnőtt bajnok csapatban. Idén kétszeres csapat Európa Bajnok illetve páros Európa Bajnok. Párosban Grand Slam döntőt játszott Wimbledonban. Jelenleg a Lóczy Lajos Gimnázium magántanulója. Vadnai Jonatán, 16 éves, a Balatonfüredi Yacht Club versenyzője, négyszeres korosztályos világbajnok, kétszeres Európa-bajnok. 2012-ben nyert először korosztályos Európa-bajnokságot Laser 4.7 osztályban. 2013-ban a balatoni Laser Worlds-ön világ-, és Európa-bajnoki aranyérmes, az idősebbek között ezüstérmes volt. Az ifjúsági olimpiai Byte CII világbajnoka lett 2013-ban. 2014 áprilisában a Byte CII világbajnokságon a Garda-tavon megvédte világbajnoki elsőségét, majd a lengyelországi Laser Radial Ifjúsági Világbajnokságon az U17 korosztály bajnoka lett. Idén a Kínában rendezett Ifjúsági Olimpián harmadik helyezést ért el. Deák Máté kézilabdázó Budapesten kezdett sportolni és még serdülőként, 2012 szeptemberében bemutatkozik a felnőtt NB.I./B mezőnyében az FTC-PLER Budapest II. csapatában. Az elmúlt szezonban már rendszeres szereplője a második vonalnak, miközben játszik egyesülete bajnoki rájátszásba kerülő ifjúsági- és junior csapataiban egyaránt. 2014 nyarán igazol Balatonfüredre, ahol a felnőtt NB.I/B. és az NB.I-es ifjúsági csapat mellett a felnőttek között is hamarosan bemutatkozhat. Sokszoros korosztályos válogatottként az ifjúsági válogatott egyik alapembere és tagja az EB ezüstérmes csapatnak. Győri Mátyás Békés városában kezdett kézilabdázni és nagyon fiatalon - 14 és félévesen - még serdülőként mutatkozott be a felnőttek között a békési NB.I./B-s együttesben. Nagy igéretként érkezett 2013 nyarán Balatonfüredre és hamar igazolta a hírnevét. Még október folyamán pályára lépett az NB.I-ben. Tavasszal a bajnoki elődöntőben felszabadult játékkal 6 gólt lőtt az MKB Veszprémnek. Ifjúsági korú játékosként mind a korosztálya-, mind az aranyérmes junior csapatnak az erőssége volt, miként az NB.I./B-s II. csapatnak is. Idén augusztusban az egyik legjobbja volt az EB ezüstérmet szerző Magyar Ifjúsági Válogatottnak. Őt választották a torna legjobb jobbkezes lövőjének, így az all star csapat tagjának. Ligetvári Patrik Veszprémben kezdett kézilabdázni. Kiváló fizikai adottságainak, tehetségének és szorgalmának köszönhetően 16 és félévesen szinte egyszerre mutatkozhatott be a az NB.I-es és NB.I./B-s felnőtt mezőnyben. A 2013/2014-es szezonban - még ifjúsági korú játékosként - már a sokszoros bajnok MKB-MVM Veszprém és a szintén a legmagasabb osztályban szereplő Junior Válogatottban harminc alkalommal lép pályára és 52 gólt ér el. Ugyanebben a szezonban vezéregyénisége a felnőtt NB.I./B-s bajnokságot megnyerő II. számú veszprémi csapatnak. A 2014. évi lengyelországi ifjúsági VB-n tagja az ezüstérmes magyar csapatnak, egyben a torna legjobb védekező játékosának választják és így az all star csapat tagja. 2014 nyarán kerül kölcsön játékosként a Balatonfüredi KSE felnőtt csapatába, ahol sikeresen mutatkozott be. Nemes Richárd balatonfüredi sportoló, az Eötvös iskolában végezte alapfokú tanulmányait. veszprémi kitérő és serdülő bajnoki aranyérem után 2013 nyarán igazol a füredi egyesületbe. Még azon az őszön bemutatkozik a felnőtt NB.I./B mezőnyében. Ifjúsági korúként tagja a junior bajnokságot megnyerő együttesnek és egyik vezéregyénisége az ifjúsági csapatnak. Sokszoros serdülő válogatottság után beverekszi magát az ifjúsági keretbe is és részese lesz a 2014 nyári lengyelországi sikernek, EB ezüstérmes. A legutóbbi bajnoki mérkőzésen, Komló elllen lépett először pályára a BKSE felnőtt csapatában és egyből góllal mutatkozott be. (balatonfüred.hu) |
2014.10.06. 18:36
Egy percnyi kétely nem férhetett a füredi győzelemhez. BKSE U23 - MKB-MVM Veszprém U23 29:17 (12:8) Balatonfüred, 400 néző; v.:Bacs,Bóna BKSE: KOMENDÁNT - BUJTÁR 6, PORDÁN 5, Győri M. 3, NEMES 5, Faluvégi 3, Lestál 3. csere: Győri K.(k), VASVÁRI, Pető 1, NÉMETH 2/1, Deák, Keresztes 1, Déber, Csépányi. edző: György László Veszprém: CSÍKI - Varjú 1/1, Végh 1, KISÉK B. 3, SCHMID 5, Füzi 1, Fekete 1. csere: Kisék M.(k), Rózsavölgyi(k), Sztárai 3, Márton, Pócz Nagy, Dávid 1, Karajz 1, Szűcs, Ádám. edző: Pásztor István kiállítások: 14 perc, ill. 8 perc hétméteres: 2/1, ill 3/1 Nem véletlenül tartott a találkozótól a tavaly még Füreden játszó Pásztor István. Fiatalabb és tapasztalatlan csapata nem jelentett akadályt György László tanítványainak. Ez persze semmit sem von le a füredi fiatalok teljesítményének értékéből. Hiszen nem papíron kell jobbnak lenni, hanem a pályán és a meccs idejében. Ezt pedig teljesítették Pordánék. A meccs elején érződött a beharangozóban ígért pikánsság, de ez csak azt jelentette, hogy a 16. percig kellett várni az első tetemesebb füredi előnyig. Addig is - a 12. perc 4:4-es állását leszámítva - a hazaiak vezettek, de érezni lehetett, hogy van tétje az Ő számukra is a meccsnek. Aztán a második kihagyott vendég hetes és a második emberhátrányban elért hazai gól megnyugtatta a füredieket. A félidőre már négy volt közte. Vasvári megkerülhatetlen volt. (fotó Penovácz Károly; Galéria a Veol.hu oldalon) A második játékrész elején két percig tartották még magukat a Pásztor fiúk, aztán tizenhárom percig nem találtak a füredi kapuba. Csak 20:9 után tudtak szépíteni. Közte sima és kettős emberhátrányból is növelte az előnyét a hazai csapat. A kezdetekben bizonytalan szélsők is belőtték magukat, majd a harmadik kétperce után kiállított Pordán gólfelelősi helyét Nemes vette át. Hatszor voltak emberhátrányból is eredményesek a fürediek, így hiába büntették őket néha túl szigorúan is két percekkel a bírók. A félidő második felére már minden fiatalját a pályára küldhette György László és ők is hozzátették magukét a szép győzelemhez. Erősebb és tapasztaltabb csapat a Füred, de a mérkőzés eredményében a két egyesület utánpótlás képzési filozófiájában meglévő különbség is meglátszott. |
2014.10.05. 19:21
A férfi kézilabda NB I/B-ben Balatonfüred–Veszprém megyei rangadót rendeznek. Több szempontból érdekes összecsapásra van kilátás. Napló cikke, B. Virág Rita A Balatonfüred U23-as együttese a Veszprém utánpótlás-együttesét látja vendégül. A találkozó érdekessége, hogy a vendégeket az a Pásztor István irányítja, aki az előző szezonban még a tópartiaknál kézilabdázott.György László, a házigazdák szakvezetője úgy nyilatkozott, erre a találkozóra is úgy készülnek, mint máskor. – Számunkra ez a meccs nem rangadó, ugyanolyan bajnoki, mint az összes többi. Vagyis szeretnénk nyerni és lehetőségeinkhez képest a legjobb csapattal kiállni – hangsúlyozta a tréner. Pásztor István úgy fogalmazott, jó erőfelmérőnek tartja ezt a találkozót, ahol az esélyek inkább a fürediek mellett szólnak. – Borzasztó nehéz csata lesz, de legalább fiatal játékosaim kipróbálhatják magukat NB I-ben edződött ellenfelekkel szemben is – mondta. |
2014.10.05. 07:32
Majdnem tízet számoltak ellenfelükre. Idegenben aratott magabiztos sikert a Balatonfüredi KSE szombaton a kézilabda NB I-ben. Csoknyai István csapata a Komlót fektette két vállra. Az újonc is gólt lőtt. Napló cikke; Horváth Gábor Komló-BKSE 19:28 (9:14) Komló, 400 néző. V.: Bócz, Wiedemann. Komló: Selymes – Győri 1, Péter Szabó 3, Nagy Z. 1, Szögi 2, SZÖLLŐSI BENCE 2, WÉBER 7 (2). Csere: Granics, Kiss (kapus), Hidasi, Bajorhegyi, Laufer, Kun, Sebestyén 3, Oszlár, Hadziomerovic. Edző: Farkas Attila. Balatonfüredi KSE: SZÉKELY – IVÁNCSIK 7 (3), GRIGORIEV 4, SZÖLLŐSI BALÁZS 3, Bánhidi, ZDOLIK 7, KOVACSICS 4. Csere: Borbély (kapus), Gerdán, Németh, Juhász 1, Kis, Ligetvári, Gábori 1, Faluvégi, Nemes 1. Edző: Csoknyai István. Hétméteresek: 4/3, ill. 4/3. Kiállítások: 4, ill. 8 perc. Az újonc, öt mérkőzés után pont nélküli és sereghajtó Komló otthonába látogatott a Balatonfüredi KSE, amely a harmadik helyről várta a fordulót. A két csapat találkozott egymással a nyári felkészülési időszakban, akkor hét góllal nyert a BKSE, és a szebb napokat is megélt komlóiakon aznap finoman szólva sem érződött, hogy készen lennének az újabb NB I-es szereplésre. A füredieknél Uros Vilovski sérülése miatt keretbe került Nemes Richárd, a fiatal beállós első NB I-es meccsére készült. A Szöllősi-testvérek ismét ellenfélként találkoztak, a hazaiaknál Bence és a vendégeknél Balázs egyaránt a kezdőben kapott helyet. Jó hangulatban kezdődött a találkozó, a 7. percig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Ekkor Grigoriev két góljával, illetve Szöllősi találatával 9:4-re meglépett a Füred. Ezután még feljött a Komló, 17. perc: 8:10. Az utolsó tíz percben azonban a jó védekezésnek és Székely kapus remek teljesítményének köszönhetően a BKSE játéka dominált. A második félidőt is jobban kezdte a Csoknyai-csapat, amely a 35. percben 17:11-re vezetett. Ezután három gólra (17:14) zárkózott a lelkes komlói alakulat, de Zdolik vezérletével ismét nagyobb különbség alakult ki, 48. perc: 21:14. Az összecsapás hajrájában tartotta magabiztos előnyét a vendégcsapat. Az utolsó füredi gólt a most debütáló Nemes Richárd szerezte. Farkas Attila: – Nem játszottunk annyira rosszul, a rossz helyzetkihasználás okozta a nagy különbségű vereséget. Csoknyai István: - A jó kapusteljesítménynek és védekezésnek köszönhetően sikerült könnyű gólokat lőnünk, s ezzel meglépnünk ellenfelünktől. Támadásban kicsit tompábbak voltunk. Összességében dicséret a fiúknak, hiszen fontos két pontot hoztunk haza. Az ifik meccsén is biztos füredi siker született. Komló - BKSE 17:34 (8:17) (jkv. itt érhető el) Kárpáti Krisztián beszámolója a meccstről: -A szerényebb képességű komlóiak csak az első percekben voltak méltó partnerei csapatunknak, utána kidomborodott a két csapat közötti tudáskülönbség. Keresztes vezetésével már a félidő végére eldöntöttük a két pont sorsát, így mérkőzés folyamán egyre távolabb került egymástól a két gárda. Nálunk a fiatalok is bőségesen kivették a részüket a góltermelésből, a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben. |
2014.10.04. 16:32
Mint kés a vajban. BKSE - Ajka 52:4 (25:2) Balatonfüred, 50 néző; v.: Dobovai, Tóbiás BKSE: GYŐRI - Sövegjártó 2, Máthé 4, Szöllősi 5, ORBÁN Á. 7, Vékony I. 5, Orbán B. 5. Csere: HORVÁTH M. (k), GAÁL 10, SÁROSI 8, Németh 2, Rohonczi 2, Csida 2. edző: Kárpáti Krisztián kiállítások: 6 perc, ill. 0 perc hétméteresek: 0, ill. 0 Az eredmény önmagáért beszél. Semmilyen tekintetben nem volt egy súlycsoportban a két együttes. Az ajkaiak 17 füredi találat után lőtték az első- és 36:3 után a negyedik, egyben utolsó góljukat. Az ilyen mérkőzések nem szolgálják a fiatalok fejlődését. Sem a fürediekét, sem az ajkaiakét. Nem a gyerekek tehetnek erről, hanem azok akik ilyen bajnokságot szerveznek. A mieink márciusig kb. két ki-ki meccset játszanak. Ha nem szerveznénk nekik barátságos meccseket az NB.I/B-s junior csapatokkal, akkor csak ilyen - edzőmeccsnek sem jó - találkozóik lehetnének. Nem tudom felfogni, hogy miért nem indíthattunk az NB.I./B felnőtt mezőnyében játszó juniorjaink mellett csapatot az NB.I/B junior bajnokságában, ahol az OSB-seink hétről-hétre megmérethettek volna. |
2014.10.02. 19:14
Izgalmas meccsen egy góllal jobbak voltunk az NB.I./B-ben. SZESE–BKSE U23 27:28 (13:13) Győr, 400 néző. V.: Horváth, Simó. Balatonfüredi KSE U23: Komendánt – Lestál 4, Vasvári, GYŐRI 11, Nemes 2, Pordán 3, BUJTÁR 4.Csere: Kiss (kapus), FALUVÉGI 4, Gerdán, Németh B., Keresztes, Csépányi, Pethő, Déber, Vágner. Edző: György László. Kiállítások: 22, ill. 14 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 4/4. Kárpáti Krisztián beszámolója: A mérkőzést a hazai csapat kezdte jobban, agresszív védekezéssel és kellemetlen támadójátékkal rendre 2 - 3 gólos előnyt tudhattak magukénak. A mieink is becsülettel küzdöttek, de valahogy nem sikerült fogást találni a mérkőzés nagy részében a győri csapaton. Potyogtak a kiállítások mindkét oldalon, hiszen továbbra is a kőkemény védekezés dominált. A végjátékra kissé megfáradtak a hazaiak egy az utolsó percekben rendre döntetlent mutatott az eredményjelző. A vége előtt a mérkőzés során talán először Pordán góljaival átvettük a vezetést, de 15 másodperccel a lefújás előtt a Győr egyenlíteni tudott. Ekkor azonban az időkérésnél megbeszélt figurából Bujtár jobbszélről megszerezte a győztes gólt, amivel nagyon értékes két pontot szerzett csapatunk. Erre a mérkőzésre igazán helytálló volt az a mondás, hogy egy mérkőzés 60 percig tart és a végén kell vezetni! |
2014.09.28. 19:53
Kár volt a végéért. Ötven percig komoly küzdelemre késztette a Balatonfüredi KSE az ország második legjobb csapatát szerdán a kézilabda NB I-ben. Sokáig szoros volt a meccs, a Szeged a hajrában húzott el. Napló cikke, Horváth Gábor BKSE–-Szeged 23:30 (14:15) Balatonfüred, 600 néző. V.: Herczeg, Südi. Balatonfüredi KSE: Székely –- JUHÁSZ 3, VILOVSKI 1, Bánhidi 1, Gerdán, ZDOLIK 5, Kovacsics 2. Csere: Borbély (kapus), GRIGORIEV 5, Faluvégi 2, Iváncsik 1 (1), Gábori 1, Győri 1, Németh 1, Kis. Edző: Csoknyai István. Pick Szeged: Wysomirski -– Parrondo, BALOGH 8 (2), Bombac 3, Zubai 1, Ilyés 2, Kallman 2. Csere: Sierra (kapus), VRANJES 4, Blazevic, Robledo 1, MINDEGIA 5, Ancsin 1, Prodanovic 2, Vadkerti. Edző: Carlos Pastor. Kiállítások: 10, ill. 12 perc. Hetesek: 2/1, ill. 3/2. Nagy érdeklődés és remek hangulat fogadta a csapatokat. Szóltak a füredi dobok és Szegedről is érkeztek szurkolók, nem sokan, de nagyon lelkesen biztatták csapatukat. A mérkőzés elején jó védekezést követően kétszer is vezetést szerzett a Füred, de a Pick azonnal egalizált. Balogh a hatodik percben lőtte be a Tisza-partiak harmadik gólját, 2:3. Grigoriev használta ki kétszer is, hogy a Szeged védekezése nem érte el az üzemi hőfokot, ismét a hazai csapatnál volt az előny. A kilencedik percben már kettővel vezetett a BKSE, 5:3. Juhász lőtt gyönyörű felső sarkos gólt, amiért nagy árat fizetett, a füredi irányító Ilyéstől hatalmas pofont kapott, ápolásra is szorult. A 13. percben Vilovski szerzett labdát, majd értékesítette az egyszemélyes támadást, Pastor 8:4-nél időt kért. Továbbra is jól védekezett a hazai együttes, emellett tűzzel és nagyon koncentráltan játszott. Pastor szinte sort cserélt, a Pick ennek ellenére nem tudott kapaszkodni, 21. perc: 11:7. Kovacsics, ahogy az egész csapat, jól kezdett. (fotó: Penovácz Károly) Galéria és videó a Veol.hu oldalon. Két gyors vendéggól után Csoknyai kért időt. Jól is jött a hazaiaknak a pihenő, Grigoriev megint remekelt. Nem sokkal később azonban a Szeged összekapta magát, Robledo egyenlített három perccel a szünet előtt, 13:13. A pihenőre végül egygólos vendégvezetéssel vonultak a csapatok. A második félidő egy gyönyörű Zdolik-góllal indult, a fiatal átlövő kapott egyet a szájára, ami vérzett, egy időre le is kellett cserélni. Székely védett kettőt, fej fej mellett haladtak a csapatok. Bánhidi megkapta harmadik kétpercesét és ezzel a piros lapot. Balogh gyorsan kihasználta az emberelőnyt, 38. perc: 16:18. Zubai ezt is megúszta. Bencénknek is meg kell tanulnia. (fotó: Penovácz Károly) Úgy tűnt, a vendégek végleg leszakítják a fiatal Füredet, de a hazaiak nem hagyták magukat, 42. perc: 17:19. Sőt Faluvégi egy gólra zárkóztatta a BKSE csapatát, 19:20. A Csoknyai-gárda kettős emberelőnybe került, azonban ettől mintha zavarba jött volna, a Szeged volt eredményes, 20:24. Tíz perccel a vége előtt eldőlni látszott a meccs. Csoknyai István: – Elismerés illeti csapatomat, hogy negyvenöt percig nagyon megnehezítette a Szeged dolgát. A végére sajnos sérülések miatt elfogytunk. Carlos Pastor: – Az első félidőben álmosan játszottunk, és nagyon megleptek bennünket a kiválóan védekező és nagyon jól lövő fürediek. Fordulás után mind támadásban, mind védekezésben feljavultunk, és végül biztosan győztünk. ___________________________________________________- Ifistáinknak sem hozott semmi jót ez a nap. BKSE - Szeged 28 : 30 (15:18) Balatonfüred, 250 néző. V.:Fábián, Földesi, BKSE: Kis - Déber 3, Csillag 4, Bordács 1,KERESZTES 8/4, Győri M. 7/2, Deák 1. csere: Győri K. (k), Hajnal, Horváth, Nemes 4, Szöllősi, Kis. edző: György László hétméteresek: 8/4, ill. 2/2 büntetések: 12, ill. 14 perc A félidő elején ötnél utolértek a vendégek és ettől kezdve csak futottunk a pénzünk után. Elkövettünk a pályán minden hibát amit lehetett. Ha végre összejött a támadás, rögtön rontottunk a védekezésben. Ha hátul keményedtünk fel, akkor meg elöl jöttek a butaságok. Annyi ziccert hagytunk ki, amelyik két meccsre is elegendő lenne. Még a legbiztosabb büntető dobók is a legfontosabb pillanatokban inogtak meg. Így sem volt veszve semmi, mert egy rohammal visszajöttünk a mérkőzésbe az 50. percben, sőt 2 perccel a vége előtt is döntetlenre álltunk. De ezen a meccsen semmi sem sikerült. Nálunk indiszponáltabbak csak a bírók voltak. |
2014.09.24. 22:15
Folytatja bajnoki szereplését a Balatonfüredi KSE NB I-es kézilabdacsapata, amely a jelenleg legerősebb honi vetélytársat fogadja szerdán 19 órakor a szabadidőközpontban. Napló cikke; Horváth Gábor Mivel az MKB-MVM veszprém KC a SEHA-ligás szereplés miatt idén nem vesz részt a magyar bajnokság alapszakaszában, az ezüstérmes Pick Szeged a mezőny legerősebb csapata. A Tisza-partiak látogatnak szerdán a Balaton-partjára, miközben a füredi kézilabdázók hetek óta azon törik a fejüket, hogyan alakulhatott így a sorsolásuk. A BKSE ugyanis alaposan kifogta az idei szeptembert: a gyöngyösi rangadó után jött a Tatabánya elleni derbi, majd Csurgóra utazott a csapat, most pedig a Szeged érkezik. Mindez másfél héten belül. A balatoniak jól rajtoltak, első négy bajnokijukat megnyerték, legutóbb, a Csurgó otthonában viszont alulmaradtak. - Tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz és a pontszerzéshez bravúr kell. A játékunkban aztán egyáltalán nem volt bent a bravúr lehetősége, igazából esélyünk sem volt. Nem játszottunk jól, sokat hibáztunk, nem voltunk elég feszesek, a csurgóiak sokkal motiváltabban kézilabdáztak – tekintett vissza a vasárnapi, 27:31 arányban elveszített meccsre Csoknyai István. A fürediek vezetőedzője hangsúlyozta: a Szeged egy külön kategória ebben a mezőnyben, de ha fiatal játékosai egyszer Bajnokok Ligája szinten szeretnének kézilabdázni, akkor fel kell nőniük a feladathoz, már most meg kell mutatniuk tudásukat. – Telt házas, jó hangulatú, dinamikus meccsre számítok. Nem lennék csalódott, ha pontot szereznénk, vagy esetleg nyernénk. Utóbbi persze a szinte lehetetlen kategóriába tartozik. A szegediek minden poszton két jó játékossal rendelkeznek, ezáltal folyamatosan magas tempót tudnak diktálni, mi pedig a csapatépítés elején vagyunk. A Pick majdnem Veszprém-szint, folyamatosan fejlődik, igaz, a Szuperkupán ezt nem bizonyította, ott szerény teljesítményt nyújtott. Ettől függetlenül borzalmasan erős csapatról van szó, amely ellen csak akkor lehet esélyünk, ha bátran és koncentráltan játszunk – fogalmazott Csoknyai, aki hozzátette: felkészülésre szinte semmi idő nem volt. Túlságosan sűrű a bajnoki program, de nincs mit tenni, igyekeznek alkalmazkodni hozzá. A csurgói meccset kihagyó Kovacsics Péter ismét játszhat, Szöllősi Balázs viszont megsérült vasárnap. |
2014.09.23. 20:40
Csak azért nem aratott rajt-cél győzelmet az OSB csapat, mert 1:0-ra még a Palota vezetett. Várpalota - BKSE 13:30 (7:19) Várpalota, 50 néző; v.:Réger, Vandróczki BKSE: GYŐRI K. - Németh Cs. 1, Kis D. 2, HORVÁTH L. 1, Szöllősi 3, Vékony I. 4, Orbán B.3. Csere: HORVÁTH M.(k), BURGER 4, Vékony II. 3, Németh A. 2/1, Sárosi 2, Sövegjártó, MÁTHÉ 5/1, Orbán Á., Gaál. Edző: Kárpáti Krisztián hétméteresek: 3/3, ill. 2/2 büntetések: 2 perc, ill. 4 perc Palotai találattal indult a mérkőzés, melyre öttel válaszoltak a vendégek. Hat perc után jött az újabb hazai találat, melyre megint öttel válaszoltak a balatoniak. A 15. percben már 10 volt közte (3:13). Győri lehúzta a redőnyt, a védekezés határozott volt, elöl pedig átlövésből, bejátszásból és szélről is jöttek a szebbnél szebb találatok. A 18. percben (4:14-nél) teljes sorcserét hajtott végre Kárpáti Krisztián, csak Győri maradt fenn a pályán a kezdőből. Máthé Dominikék ott folytatták, ahol Horváthék abbahagyták. Szünet után Horváth Marci Győri nyomdokaiba lépett a kapuban. Öt percig nem talált gólt a hazai gárda, míg a vendégek négyet lőttek. (7:23) Ekkor picit alábbhagyott a lendület, illetve meghaltak a szépségben a támadások során a balatoniak, meg a kapufa is a hazaiakkal volt. Aztán egy 3:0-al éreztették a vendégek a biztos fölényüket. A végén ismét belefért egy-két elügyetlenkedett támadás. Szép és hatékony játékot mutattak be a Kárpáti tanítványok. Több felállásban is bizonyították a tehetségüket. Kár, hogy hétköznap lévén kevesen kisérték el a fiúkat Palotára Füredről. |
2014.09.23. 20:24
Jobb volt a Csurgó Megszakadt a balatonfüredi kézilabdázók remek idény eleji sorozata. A BKSE vasárnap este négy siker után vereséget szenvedett a komoly erőt képviselő Csurgó otthonában. Napló cikke, Horváth Gábor Csurgói KK - Balatonfüredi KSE 31:27 (14:8) Csurgó, 800 néző, v.: Bonifert, Oláh CSURGÓ: MIJATOVICS – GEPHARDT 4, Borsós 2, SZÖLLŐSI Sz. 4, Herbert, PUKOVSZKI 7, Nagy M. 2. Cs: Pallag (kapus), GAZDAG 6 (5), Oláh 1, Pordán, Lele 1, OSTROUSHKO 4, Ratajec, Megyeri, Cavor. Edző: Sótonyi László BALATONFÜRED: SZÉKELY – Iváncsik T. 3 (3), Grigoriev, SZÖLLŐSI B. 4 (1), Vilovszki 2, Zdolik B. 3, Németh B. 3. Cs: Borbély (kapus), Juhász K. 1, Kiss Á., BÁNHIDI 3, Lelkes, Ligetvári 2, Gábori 3, Faluvégi 2, Győri 1. Edző: Csoknyai István Kiállítások: 18, ill. 10 perc Hétméteresek: 5/5, ill. 4/4 Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–2. 11. p.: 3–4. 14. p.: 6–4. 19. p.: 9–6. 28. p.: 14–7. 34. p.: 16–13. 38. p.: 19–15. 41. p.: 22–16. 44. p.: 23–18. 47. p.: 25–20. 52. p.: 27–21. 56. p.: 29–23. 60. p.: 31–25 Igazán pikáns párosításra készülődtek a csapatok. A két együttes az előző idényben bronzcsatát vívott, amelyben a balatonfürediek bizonyultak jobbnak annak a Sótonyi Lászlónak a vezetésével, aki nyár óta a Csurgót irányítja. A forduló előtt mindkét együttes veretlenül állt a szezonban. A vendégeknél nem szerepelhetett Kovacsics Péter, aki a Csurgó játékosa, kölcsönben játszik Füreden. Kiesése különösen érzékenyen érintette a Balaton-partiakat, hiszen Bóka Bendegúz sérülése miatt a csapat balszélső nélkül maradt. Iváncsik Tamás vállalta a játékot. A 11. percig (4:4) fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán a Csurgó meglépett ellenfelétől, 17. perc: 8:5. A félidő végén már héttel is vezetett a magabiztos, nagy energiával küzdő hazai együttes. A fürediek nem bírták tartani a tempót. Szünet után igyekezett feljebb kapaszkodni a Füred, amely jól kezdte a játékrészt, 34. perc: 15:12. A Csurgó persze észnél volt és nem engedte közelebb a vendégeket, akik végül jó második félidőt produkálva tisztességes vereséget szenvedtek. Sótonyi László: – A mérkőzés bizonyos periódusaiban már azt gondolom, hogy azt játszottunk amit vártam, ezt kell állandósítani. Természetesen a presztízs miatt is nagyon örülünk a győzelemnek, jót tett a csapatnak és minden játékosnak. Csoknyai István: – Az első félidőben a Csurgó eldöntötte a két pont sorsát. A hazaiak motiváltan, koncentráltan játszottak, ebben az időszakban sem a védekezésünk, sem a támadásunk nem funkcionált. Szünet után volt sanszunk a felzárkózásra. Fájó a vereség, de semmi nincs veszve, megyünk tovább. Meccs a online felületén. Ifistáink szép győzelmet arattak, így továbbra is pontveszteség nélkül állnak. Csurgó - BKSE 29:35 (18:14) BKSE: Győri K. - Deák 2, GYŐRI M. 15 (5), Keresztes 3 (1), Bordács, Csillag 2, DÉBER 5, cserék: Kiss A. (kapus), Orbán B, Vékony, Horváth 1, NEMES 4, Szöllősi 1, KISS D. 2, Vágner, Vizi. Csapatunk a "buszban maradt", hiszen a mérkőzés első félidejét szinte odaajándékoztuk ellenfelünknek. A hazaiak rögtön az elején vérszemet kaptak és rendre náluk volt a 2 - 3 gólos előny. A mienk közül támadásban egyedül Győri Mátyás tartotta a lépést a csurgóiakkal, védekezésünket könnyen szétszedték a gyors lábú, dinamikus hazaiak. A félidő végére a hátrányunk 4 gólosra hízott, ami nem sok jóval kecsegtetett a második játékrészre. Az öltözőben aztán alapos fejmosás következett és egy más szellemű társaság érkezett a pályára. A megnyitott védekezés lelassította a csurgói támadásokat, a kapuban Kiss Aronold kezdett éledezni és a támadó játékunk is egyre hatékonyabb lett. A második félidő közepétől már rendre nálunk volt az előny és amikor megléptünk 3 gólra, a fáradó hazai csapat megtört. A végjátékra már 5 - 6 gólos előnnyel érkeztünk, amit sikerült is megtartani a végső sípszóig. A társaság a második félidei játékáért dicséretet érdemel! (Kárpáti Krisztián tudósított) ( tabella itt érhető el) |
2014.09.21. 15:39
Megyei rangadónak indult, edzőmeccs lett. BKSE U23 - Várpalota 40:25 (19:10) Balatonfüred, 300 néző; v.: Buza, Cseszregi BKSE: KOMENDÁNT - Bujtár 3, Pordán 3, Csépányi 1, VASVÁRI 4, Pethő 3, Lestál 3. csere: Kis (k), GYŐRI 9/1, Nemes 3, Gerdán, Keresztes 2, NÉMETH 3/1, Déber 2/1, Bordács 1, Deák 3. edző: György László Várpalota: Szász - Tolnai, DEVECSERI 7, Szabó 3, Tarlósi 1, BÁRDOS 10/4, Galambos 4/2. csere Lakatos(k), Tokai, Vörös, Falkner,Horváth B. edző: Galambos Attila hétméteres: 3/3, ill. 6/6 kiállítások: 6, ill. 12 perc Az eredmény alakulása: 5.p.:3:1; 10.p.: 4:3, 12.p.: 5:5, 17.p.: 8:7, 20.p.: 12:8, 25.p.: 15:9, 31.p. 21:10, 36.p.: 24:14, 43.p.: 30:16, 50.p.: 34:20, 55.p.: 37:22. Aki csak a félidei eredményt hallotta, az valami gőzhengerre gondolhat. Nem így történt. A 20. percig tartotta magát a Palota. Kétszer kiegyenlített és rendre ott lihegett a fiatalok nyakán. Aztán beállt Győri és tarthatatlan volt. Akkor lőtt gólt, amikor akart. Mindez kiegészülve Komendánt majd 50%-os védéseivel elég volt a meccs letudásához, már a 30. percre. Kicsit el is kényelmesítette a füredieket a fölényes vezetés. Termelték a gólokat a második játékrész elején is, de a védekezést már kissé lazábbra vették és ezzel Komendánt teljesítménye is romlott. Persze nem a győzelem forgott kockán, de 12-14 gólos előnyön stagnált az eredmény. György László forgatta a csapatát, mindenki lehetőséget kapott és a támadásban éltek is vele. A végén Pethő bevitte a negyvenedik füredi találatot is. Nem adott esélyt a Füred. Csépányi és Pordán "takarít". (Fotó: Stiger Ádám) Nagy különbség volt a két gárda között. Győri kiragyogott a mezőnyből, de tulajdonképpen minden füredinek voltak szép- és dicsérhető megmozdulásai. Rajtuk kívül a végig lelkesen szurkoló, -15-nél is daloló palotai szurkolók érdemelnek jelest. |
2014.09.20. 19:27
Úgy tűnik, a balatonfüredi kézilabdázókat alaposan feldobta, hogy a szezon elején sorban találkoznak a legerősebb vetélytársakkal. A BKSE mind a négy idei ellenfelét két vállra fektette. Jöhet a következő? A vasárnapi rangadó előtt az U 23-asok a megyei rivális Várpalotát fogadják szombat 16.00 órai kezdettel Füreden. Napló cikke; Horváth Gábor Remekül kezdte a 2014/2015-ös szezont a kézilabda élvonalban a Balatonfüredi KSE, amely bemelegítésnek a gyengécske PLER-t győzte le, majd a tavalyi bronzérmes végzett az Orosházával, idegenben fektette két vállra a Gyöngyöst, majd legutóbb hazai pályán jobbnak bizonyult a Tatabányánál is. A PLER-en kívül ezek mind olyan ellenfelek, amelyek a legjobbak közé igyekeznek ebben a szezonban, azaz közvetlen riválisai a BKSE-ének.A kemény sorozat folytatódik, s hamarosan kiderül, hogy a füredi sikerszéria mennyire lesz tartós. A Balaton-partiak vasárnap Csurgóra utaznak, majd szerdán a Pick Szegedet fogadják. – Fontos két pontot szereztünk. A meccs eleje nem úgy sikerült, ahogyan terveztük, de a csapat tartását mutatja, hogy rövid idő alatt képesek voltunk a magunk javára fordítani a mérkőzést – utalt vissza a keddi Tatabánya elleni sikerre (26:23) Csoknyai István. A fürediek nyáron kinevezett szakvezetője hozzátette: a Tatabánya nagyon felkészült a játékukból, különösen a beálló körüli védekezést szervezték meg a vendégek hatékonyan. – A hatoszónával nem tudtuk megtörni gyors ellenfelünket, ezért váltottunk védekezésben. Tudtam, hogy ezzel meglepjük a tatabányaiakat, az viszont kérdéses volt, hogy gyakorlás hiányában egyes játékosaink mennyire tudnak alkalmazkodni a rendszerhez. Szerencsére nagyon jól tudtak. Mindenki hozzátette a magáét a sikerhez és akadtak extrateljesítmények is. Köszönjük lelkes szurkolóink segítségét is – fogalmazott Csoknyai, aki kiemelte, most még nehezebb feladat, feladatok jönnek. – Különleges mérkőzés előtt állunk, hiszen Sótonyi László nagyon jól ismeri a füredi együttest. A csurgóiak rendkívül erősek, s évek óta azon dolgoznak, hogy közelebb kerüljenek a két nagycsapathoz, a Veszprémhez és a Szegedhez. Idegenben kell jól teljesítenünk, ráadásul néhány nap múlva a Szegedet látjuk vendégül. Az előző négy meccset megnyertük, az előttünk álló két összecsapással kapcsolatban úgy fogalmaztam, szerezzünk pontot és elégedetten zárhatjuk a sorozatot – jelentette ki a tréner. A balatonfüredieknél az elmúlt időszakban több jó egyéni teljesítmény is akadt. Nem lehet elmenni Zdolik Bence gólerős játéka mellett, a fiatal és nagyon agilis átlövő már 25 találatnál jár, s ezzel második a mesterlövészek listáján. A Tatabánya ellen Szöllősi Balázs nyújtott még kiemelkedőt, de Ligetvári Patrik védekezése is meghatározó volt. Mellettük egy sor tehetséges fiatal ég még a bizonyítási vágytól. A Balatonfüredi KSE nem mellesleg épp listavezető az NB I-ben megelőzve az egy meccsel kevesebbet játszó Szeged–Csurgó kettőst. Több szempontból is különleges a Csurgói KK és a Balatonfüred KSE vasárnapi (18.00) találkozója. Miután nem hosszabbították meg szerződését, Sótonyi László a nyáron négy év után tette át a székhelyét a balatoniaktól Somogy megyébe. A Füred Sótonyival az előző idényben épp a csurgóiakat győzte le a bronzcsatában. Nagyon készülnek a vendéglátók a meccsre. A CsKK honlapjának a válogatott beállós Szöllősi Szabolcs így nyilatkozott: - A Balatonfüredet nagyon jól ismerjük. Továbbra is tehetséges, fiatal keretük van, kiegészülve rutinosabb játékosokkal. Nagy meccs lesz, de ezért dolgoztunk hónapokat. Én ezeket a mérkőzéseket szeretem igazából a legjobban, remélem mindenkiben benne lesz a vágy, hogy visszavágjunk és egyben erőt is demonstráljunk hazai környezetben! A BKSE-éhez hasonlóan a Csurgó is hibátlan még ebben a szezonban. A vendégeknél nem léphet pályára Kovacsics Péter, mivel ő a csurgóiak játékosa, kölcsönben szerepel Füreden és vica versa a Füredről kölcsönbe Csurgóra került Nagy Dániel. A csapat így (Bóka Bendegúz még nem bevethető) balszélső nélkül maradt, ráadásul Iváncsik Tamás is sérült. Persze mindez újabb bizonyítási lehetőség más fiatalembereknek. Szombaton az NB.I./B-ben megyei összecsapásra kerül sor. György László tanítványai a palotaiakat fogadja. Mindkét csapat javítani akar az első forduló után, de hazai pályán a fürediek az esélyesebbek. A győzelmükhöz azonban kell a lelkes füredi közönség támogatása! |
2014.09.19. 09:04
Nagy küzdelemben, de alulmaradtak a fiataljaink az MKB Veszprém I. csapata ellen az OSB második fordulójában. BKSE - MKB-MVM Veszprém I. 21:23 (11:12) Balatonfüred, 150 néző, v.: Ács, Tóbiás. BKSE: Győri -Németh, KIS D. 4, Szöllősi 2, Orbán Á. 1, HORVÁTH L. 4, ORBÁN B. 2. csere: Horváth M.(k), Gaál 1, Sárosi Á., VÉKONY II. 5/3, Vékony I., Németh 1, Máthé 1, Sövegjártó, Csida. edző: Kárpáti Krisztián. hétméteres 4/3, ill. 1/1 kiállítások: 6 perc, ill. 10 perc. Nagy csatára készültünk a kiváló erőkből álló és összeszokott veszprémi első csapat ellen, melynek kispadján most visszavonult válogatott szélsőnk, Tombor Csaba űlt. A mieink nyitották meg a gólok sorát, de hamar fordítottak a vendégek és csak Horváth góljainak és Győri védéseinek köszönhetően nem szakadtunk le. Aztán fordítottunk és a félidő közepén rendre mi vezettünk, igaz elszakadni nem tudtunk. Sajnos 8:7 után megtorpantunk, kimaradtak a helyzetek, fordított a Veszprém és a félidőre egygólos előnnyel vonultak pihenőre. Nem sikerült egalizálni a második játékrész elején, csak tapadni a vendégekhez. Aztán a félidő közepe után négy góllal elszaladtak a Tombor tanítványok, de a mieink egy 3:0-ás rohammal újra ott lihegtek a nyakukba. Sajnos az egyenlítés nem jött össze, mert minden gólunkra válaszolni tudtak a vendégek, sőt a végére kettőt tudtak közé tenni. A vereség ellenére nincs miért szégyenkezni! Tanulni kell a hibákból és ezzel a hittel játszva vissza fognak még vágni a "fiaink". |
2014.09.18. 18:26
Héttel is vezetett a Tatabánya, majd jött egy fantasztikus fordítás Annak ellenére, hogy pocsékul kezdett és már hétgólos hátrányban is volt, a Tatabányát is legyőzte a Balatonfüredi KSE a kézilabda NB I-ben. A csapat kedden negyedik bajnoki sikerét aratta. Napló cikke; Horváth Gábor BKSE-Tatabánya 26:23 (12:11) Balatonfüred, 500 néző. V.: Dobrovits, Tájok. Balatonfüredi KSE: Székely – SZÖLLŐSI 6, Vilovski 1, BÁNHIDI 2, Kis, ZDOLIK 7, Kovacsics 1. Csere: Komendánt (kapus), Grigoriev 3 (2), Gábori 2, Juhász K., Faluvégi 2, LIGETVÁRI 1, Lelkes 1, Németh. Edző: Csoknyai István. Tatabánya: Paul – PÁSZTOR 6 (2), Diaz 2, Peric, Mazák 2, Bodó 2, TÖRŐ 6 (1). Csere: Babasafari (kapus), Katzirz 1, Dénes, Mousavi, JUHÁSZ Á. 4. Edző: Vladan Matic. Kiállítások: 6, ill. 6 perc. Hétméteresek: 4/2, illetve 7/3. Két hibátlan együttes nézett farkasszemet egymással, emellett két fiatal játékoskeret (igaz, a vendégeknél több rutinos róka is akadt) és két fiatal szakvezető. Csoknyai István és Vladan Matic ráadásul nagyon jól ismeri is egymást, hiszen évekig dolgoztak együtt a magyar válogatott mellett. Remek hangulat, lelkes publikum fogadta a csapatokat. Vilovski kétperces kiállítása adta meg a meccs alaphangját, Törő büntetőjét Székely azonban szép mozdulattal megfogta. Diaz szerezte a találkozó első gólját, Bánhidi egyenlített. Hazai oldalon is kimaradt az első hetes, Szöllősi próbálkozását rúgta ki Paul. Ezt követően meg is torpant a BKSE, a 8. percben 1:4-et mutatott az eredményjelző. Zdolik unta meg az eredménytelenséget és akasztott hatalmas gólt a vendégkapuba. A másik oldalon azonban nem sokkal később Pásztor duplázott, négy találatra nőtt a Tatabánya előnye, 3:7. A fürediek körülményesen támadtak, a vendégek pedig igyekeztek ezt gyors támadásokkal kiaknázni. Csoknyai időt kért. Ennek ellenére újabb két Tatabánya-gól következett, 15. perc: 3:9. Nagy bajban volt a BKSE. Hiába cserélt Csoknyai, a hazaiak csak nem akartak kijönni a hullámvölgyből, miközben Diazék egyre inkább felpörögtek. Már hét gól volt a hátrány, amikor a BKSE 10 perc szünet után ismét a kapuba tudott találni, Kovacsics volt eredményes. Faluvégi szerzett szép gólt, majd Zdolik lopott labdát, s máris valamivel jobban festett az eredményjelző, 20. perc: 6:10. Most a vendégeken volt az időkérés sora. Négy hazai találat született zsinórban, sőt Zdolik megszerezte ötödik gólját is, 23. perc: 8:10. Pásztor hetese törte meg a vendégek rossz szériáját, de újra szoros volt a meccs. Emberelőnyben tovább zárkózott a BKSE, amely a 27. percben Szöllősi révén egyenlített, 11:11. Komendánt kivédte Pásztor hetesét, majd nem sokkal később már a hazaiaknál volt az előny. A küzdelem hőfokát elárulja Szöllősi arca. (fotó: Penovácz Károly) Galéria a Veol.hu oldalon; a meccs videója itt nézhető meg. Fordulás után Katzirz egyenlített. Úgy tűnt, a csapatok véget vetnek a rohanásnak és óvatosabban, nyugodtabban kézilabdáznak. Az első játékrész megmutatta, mindkét félnek van mitől tartania. A 37. percben két góllal (15:13) vezettek a hazaiak, akik egyre hatékonyabban védekeztek. Grigoriev büntetőből növelte tovább a különbséget. Pásztor és Törő hozta közelebb a Tatabányát. A vendégek is igyekeztek szorosabban zárni, s ennek meg is lett az eredménye, Törő villámgyorsan duplázott és egyenlített, 45. perc: 17:17. A Balaton-partiak irányítottak, s általában vezettek is, de egy-két gólnál nagyobb különbséget nem tudtak kialakítani. Tíz perccel a vége előtt 22:20-at mutatott az eredményjelző. Szöllősi rázta meg magát, háromra nőtt az előny. Székely védése után egyre közelebb került a Füred a győzelemhez. Juhász szépített két és fél perccel a vége előtt, 25:23. Grigoriev kihagyta a hetest, de nem lett belőle baj, a hajrában Ligetvári vitte be a kegyelemdöfést a Tatabányának. Csoknyai István: - Idegesen, kapkodva kezdtünk, gyermeteg hibákat vétettünk. Látszott a csapaton, hogy lámpalázas a hazai pálya miatt. Akkor kezdtünk el eksztázisban játszani, amikor a vendégek nagyobb előnyt szereztek. Ezt követően is voltak hibáink, de összességében megfelelően teljesítettünk. Gratulálok a csapatnak. Vladan Matics: – Negyed óráig jól játszottunk, jelentős előnyt szereztünk, de elveszítettük a ritmust, és hagytuk játszani a Füredet. Egy ilyen kiélezett rangadóba nem fér bele négy kihagyott hétméteres. Elbúcsúztatták Pásztor Istvánékat A füredi egyesület a mérkőzés előtt ünnepélyesen elbúcsúztatta három nyári távozóját, Pásztor Istvánt, Kovács Györgyöt, és Tombor Csabát. A hazaiak a rutinos játékosok mellett fiatal kéziseket is köszöntettek, Győri Mátyás, Ligetvári Patrik, Nemes Richárd és Deák Máté tagja volt az idei U-18-as Európa–bajnokságon ezüstérmes válogatottnak. Győzelem az ifiknél is. BKSE - Tatabánya 32:30 (14:12) B.füred 200 néző, v.:Kovács, Mándli BKSE: KIS A. - Vágner 1, Csillag 3, Keresztes 3, Bordács 5, GYŐRI M.12/6, Deák 1. csere: Győri K. (k), Orbán B., NEMES 4, Szöllősi, Kis D. 1, Déber 1. edző:György László hétméteres:6/6; ill. 8/8 kiállítás: 8 perc, ill. 10 perc Hullámvasúton érezhették magukat a füredi drukkerek ezen a meccsen. Nehezen indultak a fiúk. Bár vezettek, de a jól képzett vendégek ott lihegtek a sarkukban. Aztán a 21. percben hátradölhettünk a nézőtéren, végre négy lett közte (13:9). Kezünkben a meccs, eldőlt - gondoltuk. Sajnos a gyerekek is és kilenc percig egy gólt se dobtak a vendégek meg egyre zárkóztak. (13:12) Jól jött Deák utolsó másodperces gólja, így kettővel mehettek pihenőre a balatoniak. A 39. percig tartották ezt a két gólos előnyt (17:15), de ekkor egy négy perces rövidzárlat elég volt a vendégeknek az alapos fordításra(17:20). A 47. percig tartották is az előnyüket (22:25), csak ekkor sikerült Győri és Nemes találataival elkezdeni a zárkózást, majd fordítani a meccs állásán. (52.p.: 28:26) Fellélegezni azonban csak az 58. percben mertünk (32:28). Szerencsénkre a hátralevő idő már csak a szépítésre volt elég a vendégeknek. Nagyon hullámzó volt a füredi teljesítmény, csak az akarást lehet egyértelműen dicsérni. |
2014.09.16. 22:51
Hazai pályán szerepel a Balatonfüredi KSE, amely kedd este egyik fő vetélytársát fogadja a kézilabda NB I-ben. Csoknyai István csapata százszázalékosan, nagy önbizalommal, de azért óvatosan várja az ütközetet. Napló cikke;Horváth Gábor Háromból három – remekül kezdte a 2014/2015-ös pontvadászatot a balatonfüredi kézilabdacsapat. Az együttes a PLER és az Orosháza után szombaton idegenben győzte le a Gyöngyöst. Elsősorban az utóbbi számít komoly skalpnak, amelynek értékét tovább növeli, hogy a fürediek hatalmas küzdelemben, időn túli szabaddobással (Zdolik Bence volt eredményes) vívták ki a sikert és az újabb két pontot. – Szoros meccsen, bravúros lövéssel nyertünk, de az igazság az, hogy végig a kezünkben volt a találkozó. Nagyon örülünk a két pontnak, amely különösen fontos volt számunkra – mondta el lapunknak a gyöngyösi ütközetről Csoknyai István, kiemelve: a csapatot nagy-nagy dicséret illeti, a játékosokat a rengeteg kiállítás sem zavarta meg. A balatonfürediek nagy csatára készülnek. Iváncsik Tamás (elöl) még mindig sérüléssel bajlódik (Fotó: Penovác Károly) A BKSE kedden 19 órától a Tatabányát fogadja. A Balaton-partiakhoz hasonlóan a vendégek is százszázalékosak a pontvadászatban, Diazék eddig két meccsen léptek pályára, a Mezőkövesdet és az újonc Balmazújvárost fektették két vállra. – A Tatabánya ellen hasonlóan kemény csata vár ránk, mint amilyet Gyöngyösön játszottunk. Fiatal együttes fiatal szakvezetővel. Vladan Maticot jól ismerem, hiszen dolgoztunk együtt a válogatottnál. Biztos vagyok benne, hogy egy hajtós, tempós, jó meccset láthat majd a publikum. A vendégeknél akadnak rutinos játékosok is, elég csak Diazt, Katzirtzot és Pault megemlíteni. Jó csapat, amely a legjobb négy közé igyekszik, igazi ki-ki meccs következik. Szeretnénk megtartani veretlenségünket, ehhez a szurkolók segítségére is szükségünk van. A csapatomtól egy kicsivel nagyobb koncentrációt szeretnék látni – fogalmazott a szakvezető. Csoknyai István elmondta: az idő rövidsége miatt vasárnap már edzettek. Iváncsik Tamás továbbra is sérüléssel bajlódik, a többiek egészségesek a keretben. A BKSE–Tatabánya találkozó előtt búcsúztatják a fürediek idén nyáron távozó három rutinos játékosát, Pásztor Istvánt, Tombor Csabát és Kovács Györgyöt és köszöntik az ifi EB-n ezüstérmes fiataljaikat. A Balaton-partiakkal kapcsolatos további hír, hogy az EHF-kupa második körében orosz ellenfelet kapott az együttes. A Dinamo Astrahany az izlandi Haukart ejtette ki a nemzetközi kupasorozat első fordulójában. A párharc Füreden kezdődik az október 11/12-i hétvégén. |
2014.09.15. 18:13
Pécsett sérülések és betegségek miatt foghíjas kerettel kezdtek a fiataljaink az NB.I./B Nyugati csoportja rajtján. Pécs - BKSE U23 26:22 (14:9) Pécs, 200 néző. V.: Natkai, Szalay. Balatonfüredi KSE U23: Kiss –- Lestál 2, Vasvári 1, Pető, Csépányi 2, Pordán 4, DÉBER 6. Csere: GYŐRI (kapus), Vágner 1, Bordács, Keresztes, Deák, TÖRTELI 6. Edző: György László. Kiállítások: 16, ill. 8 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 2/2. Kárpáti Krisztián beszámolója: - AZ NB I/B ELSŐ JÁTÉKNAPJÁRA IGEN FOGHÍJAS ÖSSZEÁLLÍTÁSBAN UTAZOTT A BALATONFÜREDI CSAPAT, HISZEN A PÉCS RÁKÖTÖTTE A MÉRKŐZÉST AZ NBI-ES ÖSSZECSAPÁSUNKRA. A JÁTÉKOT A HAZAIAK KEZDTÉK JOBBAN, DE AZ ÖTÖDIK PERCBEN ÉBREDTEK A MIEINK IS, EGY 4 - 0 -ÁS ROHAMMAL JELEZTÉK, HOGY GYŐZELMI SZÁNDÉKKAL ÉRKEZTÜNK PÉCSRE IS. A KÜLFÖLDI JÁTÉKOSOKKAL MEGERŐSÖDÖTT PÉCS AZONBAN KEMÉNY VÉDEKEZÉSSEL ÉS TUDATOS TÁMADÓJÁTÉKKAL JÓL LASSÍTOTTA A JÁTÉKOT, AMI NEM IGAZÁN KEDVEZETT NEKÜNK, ÍGY FOKOZATOSAN ÁTVETTÉK A JÁTÉK IRÁNYÍTÁSÁT ÉS A PIHENŐRE MÁR 5 GÓLOS ELŐNYRE TETT SZERT A HAZAI CSAPAT. A MÁSODIK FÉLIDŐBEN TÖBBSZÖR IS SIKERÜLT 2 GÓLRA FELZÁRKÓZNI, DE MINDIG KÖZBEJÖTT EGY - EGY KIHAGYOTT HELYZET VAGY TECHNIKAI HIBA, ÍGY NEM TUDTUK MEGFORDÍTANI A MÉRKŐZÉS KIMENETELÉT. A HAJRÁBAN SAJNOS SZENTE KAPUS IS EGYRE TÖBBSZÖR FOGOTT KI RAJTUNK, ÍGY EGY KÜZDELMES MÉRKŐZÉSEN 4 GÓLOS VERESÉGET SZENVEDTÜNK. |
2014.09.15. 15:17
2014.09.13. 18:54
Két győztes meccs után a Gyöngyös otthonában szerepel szombaton a Balatonfüredi KSE NB I-es kézilabdacsapata. Az U-23 as csapat ezzel egyidőben Pécsett szerepel az NB.I./B-s nyitányon. Napló cikke; Horváth Gábor A PLER elleni sikeres nyitány (32:20) után hazai pályán az Orosházát is magabiztosan fektette két vállra (33:26) a Balatonfüredi KSE, amely most nehéz sorozat előtt áll. Az első állomás Gyöngyös, a hevesiek otthonában az előző idényben nem sok csapatnak termett babér. –- Kemény ellenfél a Gyöngyös, tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Erre a mérkőzésre készültünk egész héten. Vetélytársunk meglepetésre első meccsén kikapott az újonc Balmazújváros otthonában. Ez egyfelől nekünk jó, másrészt nem annyira pozitív, hiszen a sebzett vad mindig veszélyes. A gyöngyösiek most minden bizonnyal bizonyítani akarnak -– nyilatkozta a Naplónak Csoknyai István, a BKSE vezetőedzője. A szakember kiemelte, mindezzel együtt nagyon szeretnének nyerni Gyöngyösön is. A csapat jó állapotban és hangulatban várja az összecsapást, egyedül Iváncsik Tamás játéka kérdéses. A szélső még mindig a vádlijával bajlódik. A fiatal Kovacsics jól mutatkozott be a füredieknél (Fotó: Penovác Károly) –- Nehéz sorozat előtt állunk, hiszen a gyöngyösi meccs után érkezik a Tatabánya, majd megyünk Csurgóra és a Szegedet fogadjuk. Ebben a szakaszban igyekszünk minél több pontot szerezni -– fogalmazott Csoknyai István. A Gyöngyös - –BKSE találkozó szombaton kora este 18 órakor kezdődik. Az U-23 as csapat ezzel egyidőben Pécsett szerepel az NB.I./B-s nyitányon. A helyzet kisértetiesen a tavalyi szezonkezdetet idézi. Akkor az Ajka próbált előnyt kovácsolni abból, hogy nem tért ki az NB.I-es meccs elől. Most Pécsett nem volt szabad csarnok, csak szombat este hatkor. Tavaly csúnyán ráfáztak az ügyeskedésre az akkori házigazdák. Most is megsokszorozhatja az elszántságát a György csapatnak a fair play hiánya. Ami még nehezíti a fiatalok helyzetét, hogy az ifisták csütörtökön és pénteken is bajnokit játszottak, ráadásul mindkétszer idegenben. Az ezeken a meccseken begyűjtött négy pont azonban önbizalmat adhat! György László a mérkőzés előtt nyilatkozott a Naplónak: - A héten derült ki, hogy a felnőttcsapatból három játékos is lekerült hozzánk. Vasvári, Törteli és a spanyol Juan Linares a továbbiakban velünk készül. Azonban így sem világos még mindig, kire számíthatok szombaton Pécsett, ugyanis a felnőttmeccs Gyöngyösön a miénkkel egy időben van. – A tréner elmondta még, kapusposzton nagyon számít valamilyen megoldásra, ugyanis jelenleg egy ifjúsági korú és egy 2000-es születésű fiatallal számolhat. –- Úgy vélem, az NB I/B-ben talán nem egy 14 éves kapussal kellene harcba szállnunk, attól függetlenül, hogy a fiatalember roppant tehetséges. A céljainkról nehéz mit mondanom, fejlesztjük a srácokat legjobb tudásunk szerint. Pécsen pedig tisztes helytállásra számítok. |
2014.09.12. 19:44
4 pont a zsebben a második után Ezen a héten nem unatkoznak fiataljaink. Csütörtöktől szombatig többüknek három meccs is kijut. Az NB.I-es ifjúsági bajnokságban csütörtökön Bogláron a NEKA II. csapata, pénteken meg a Mátra alján a gyöngyösiek lesznek az ellenfelek. Szombaton meg rajtol az NB.I./B, Pécsett kell helytállni. Különleges feladatot ró mindez a szakmai stábra és természetesen a "gyerekekre" is. A rajt jól sikerült. Biztosan sikerült legyőzni a házigazdák II. csapatát Bogláron és ez reméljük kellő indulási sebességet ad ehhez a nagy meneteléshez. NEKA II. - BKSE 27:35 (12:17) ( jkv. itt lesz elérhető) GÓLLÖVŐK: BORDÁCS 7, VIZI - VÁGNER 6, KERESZTES 5, CSILLAG 4, ORBÁN Á. 3, DEÁK - HORVÁTH - SZÖLLŐSI - KIS 1. JÓK: BORDÁCS, VIZI, KERESZTES, VÁGNER A mérkőzésről Kárpáti Krisztiánt kérdeztük: - A MÉRKŐZÉS ELEJÉTŐL KEZDVE A MIEINK IRÁNYÍTOTTÁK A JÁTÉKOT. VIZI, BORDÁCS, KERESZTES ÉS CSILLAG FELVÁLTA LŐTTÉK A GÓLOKAT. AZ EGÉSZEN NYITOTT VÉDEKEZÉS CSAK RITKÁN FOGOTT KI RAJTUNK. A MÁSODIK JÁTÉKRÉSZ KÖZEPÉN KISSÉ MEGTORPANT CSAPATUNK ÉS A FIATAL HAZAIAK FELZÁRKÓZTAK 4 GÓLRA. SZERENCSÉRE A HOLTPONTON HAMAR TÚLESETT A FÜRED. EGY 5 - 0 -ÁS ROHAMMAL BIZTOSÍTOTTUK BE A 2 PONTOT. A VÉGJÁTÉKBAN A FIATALOK IS SZEREPET KAPTAK, AKIK NEM OKOZTAK CSALÓDÁST, MEGTARTVA A MEGSZERZETT ELŐNYT, 8 GÓLOS GYŐZELMET ÜNNEPELHETTÜNK A VÉGÉN. Pénteken szoros csatában, de ismét győztesen hagyták el a pályát a fiatalok, ezúttal Gyöngyösön. Így négy meccs után is száz százalékosak! B.Braun Gyöngyös - BKSE 25:27 (9:12) (jkv. itt lesz elérhető) GÓLLÖVŐK: DEÁK 8, ORBÁN Á. 6, BORDÁCS 3, KIS - VIZI - HORVÁTH 2, ORBÁN B - KERESZTES - CSILLAG - VÁGNER 1. JÓK: DEÁK, HORVÁTH, BORDÁCS, SZÖLLŐSI, ORBÁN Á, KIS. A mérkőzésről Kárpáti Krisztián tudósított: - A KÉT VERETLEN CSAPAT ÖSSZECSAPÁSA NAGY IZGALMAKAT HOZOTT, VÉGIG KIÉLEZETT KÜZDELEM FOLYT A PÁLYÁN. CSAPATUNK KÉNYTELEN VOLT NÉLKÜLÖZNI A SÉRÜLT GYŐRI MÁTYÁST ÉS A BETEG NEMES RICHÁRDOT, DE ENNEK ELLENÉRE A MÉRKŐZÉST JÓL KEZDTÜK, 3 - 0 -RA, MAJD A FÉLIDŐ DEREKÁN 9 - 5 -RE IS VEZETTÜNK. EBBEN A SZAKASZBAN A JÓL MŰKÖDŐ VÉDEKEZÉS MÖGÖTT STABIL KAPUSTELJESÍTMÉNY PÁROSULT, ÍGY A TÁMADÁSBAN LÉVŐ PONTATLANSÁGOK ELLENÉRE IS BIZTOSAN VEZETTÜNK. A MÁSODIK JÁTÉKRÉSZBEN SAJNOS EGY BUTASÁG MIATT ELVESZTETTÜK KERESZTEST (ROSSZ CSERE MIATT 3. KIÁLLÍTÁS), MAJD VIZIT RÁNTOTTÁK LE ÚGY, HOGY A VÁLLA MEGSÉRÜLT. A GYÖNGYÖS MEGÉREZTE, HOGY A MIEINK ELBIZONYTALANODTAK, ÍGY A JÁTÉKRÉSZ DEREKÁTÓL TÖBBSZÖR SIKERÜLT KIEGYENLÍTENIÜK . A MIEINK AZONBAN HATALMAS SZÍVVEL ÉS ELSZÁNTSÁGGAL TARTOTTÁK MAGUKAT ÉS A BEÁLLÓ CSEREJÁTÉKOSOK ÚJ LENDÜLETET ADTAK A VÉGJÁTÉKRA. DEÁK VEZETÉSÉVEL SIKERÜLT 1 - 2 GÓLRA MEGLÉPNI HAZAI CSAPATTÓL, MAJD AZ UTOLSÓ PILLANATOKBAN NAGYOT KÜZDVE SIKERÜLT KIHARCOLNI A NAGYON ÉRTÉKES GYŐZELMET! A két idegenben elért siker értékét növeli, hogy a legjobbjainkat nélkülözve értük el. A gdanski EB legjobb lövőjének választott Győri már Bogláron se tudott játszani egy kisebb sérülés miatt, míg péntekre a másik EB-ezüstérmes, Nemes is kiesett vírusos torokfertőzés miatt. Ráadásul Gyöngyösön a bírók Keresztest is a nézőtérre száműzték. Így mindkét mérkőzésen a még fiatalabbak bizonyíthattak, mint az eredmény mutatja, sikerrel. Szombaton Pécsett folytatódik a menetelés az NB.I./B-s nyitányon. |
2014.09.11. 22:09
Szerdán Veszprémben kezdték a szezont az OSB A csoportjában Kárpáti Krisztián tanítványai. Vendégként sikerült begyűjteni a két pontot a hazaiak II. csapata ellenében. MKB-MVM Veszprém II. - BKSE 18:31 (8:15) GÓLLÖVŐK: SZÖLLŐSI 6, HORVÁTH L. 4, SÁROSI - ORBÁN Á. - KIS 3, ORBÁN B. - VÉKONY B. II. - VÉKONY B. I. - MÁTHÉ - ENCS 2, GAÁL - NÉMETH 1. JÓK: GYŐRI, HORVÁTH M. (KAPUSOK), SZÖLLŐSI, VÉKONY II., (jkv. itt érhető el) A mérkőzésről Kárpáti Krisztián a következőket nyilatkozta: - AZ ELSŐ FORDULÓBAN MINDJÁRT AZ EGYIK NAGY RIVÁLISHOZ LÁTOGATTUNK, IGAZ, HOGY AZ EGY ÉVVEL FIATALABB II. VESZPRÉMI CSAPATÁHOZ. AZ ELSŐ PÁR PERC KAPKODÓ JÁTÉKA UTÁN GYŐRI VÉDÉSEI ÉS SZÖLLŐSI GÓLJAI MEGNYUGTATTÁK A CSAPATOT ÉS FOKOZATOSAN SIKERÜLT ÁTVENNI A MÉRKŐZÉS IRÁNYÍTÁSÁT. A HAZAI FIATALOK LELKESEN ÉS ÜGYESEN PRÓBÁLTAK RÉST TALÁLNI A VÉDELMÜNKÖN, DE A MAGASSÁG ÉS SÚLYBELI FÖLÉNYÜNKET JÓL HASZNÁLTUK A MÉRKŐZÉS FOLYAMÁN. AZ ELSŐ FÉLIDŐ MÁSODIK FELÉBEN A HAZAI KAPUS SOKSZOR KIFOGOTT RAJTUNK, DE ÍGY IS SZÉP LASSAN NŐTT A KÉT CSAPAT KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉG. A BALATONFÜREDI LEGÉNYSÉG EGYRE JOBBAN ÉS TETSZETŐSEBBEN JÁTSZOTT TÁMADÁSBAN, ÍGY A MÁSODIK FÉLIDŐBEN MINDENKI JÁTÉKLEHETŐSÉGET KAPOTT ÉS CSAK A GYŐZELEM MÉRTÉKE VOLT A KÉRDÉS. AZ ELSŐ FORDULÓT VÉGÜL 13 GÓLLAL, MAGABIZTOS JÁTÉKKAL NYERTÜK MEG. |
2014.09.10. 22:10
Sikeresen abszolválták az első hazai összecsapást is a fiúk. Aki sportolt, az tudja, hogy az első hazai meccs talán nehezebb, mint a bajnoki rajt idegenben. Otthon elvárás a győzelem, otthon rengeteg az őket szimpátiával, de kritikusan is figyelő szempár. Pláne nehéz az első hazai egy új felállásban, egy új edzővel. Gábori, Iváncsik, Ligetvári, Kovacsics ráadásul elöször húzott füredi mezt tétmeccsen a Balaton Szabadidő- és Konferencia Központ pályáján. Vilovskinek is régen volt, amikor itt lépett - fürediként - a pályára. (Bizony az a nagylány, aki az öccsével együtt várta az Aput a meccs után, akkor született!) Aztán minden sima lett. Igen sima, ez a legjobb kifejezés. Még az elején is, amikor ott lihegett a nyakunkon az Orosháza, amikor úgy tünt, hogy nem sikerül leszakítani őket, még akkor sem volt miért izgulni. Jó negyedóra után aztán már gólokban mutatkozott a különbség. Amikor tíz percen át nem kaptunk gólt, még a legaggályoskodóbbak is megnyugodhattak. Még akkor is, ha Buday Dani a félidő vége előtt meccsben tartotta az övéit. Mert ez volt az utolsó fellángolás. Persze messze nem állt - nem is állhatott még - össze a társaság. A PLER elleni találkozó után mondta Csoknyai István, hogy majd akkor lesznek nagy csapat, ha egy első félidő után, ahol csak hat gólt kapnak, majd a másodikban is csak hatot engedélyeznek az ellennek. Ez igaz az Orosháza elleni meccsre is, hiszen a parádés percek után voltak megtorpanások is. Azt mindenesetre megállapíthatták a fürediek, hogy egyneműbb lett a társaság. Közel azonos tudású emberek állnak egymás mögött sok poszton és nem lefelé egyneműsödött a társaság, sőt! Gyors, pörgős, lendületes játékot láthattunk, olyan sportolókat akik még hosszú ideig felfelé menetelhetnek a pályájukon. A kiegyensúlyozottságot mutatja, hogy a két meccsen mások és mások vitték a prímet. Lőrincen nem ment a játék Kovacsics Petinek, Füreden ötösre vizsgázott a hazai publikum előtt. Zdolik Bence átlagosat futott Pesten, itthon meg szinte nem tudott hibázni. Lietvári Patrik szerdán még kereste a helyét, szombaton aztán már meg is találta. Pesten Vili a hátára vette a társakat, Füreden meg Ő hozta az átlagot. És így tovább. Ez nem baj, ez az erősségünk is lehet. Jó volt látni, hogy mennyire erősödött a beálló játékunk. Vili érkeztével ezt vártuk is, de Bánhidi Bence is komolyan erősödött. (Ez a legvisszafogottabb jelző, hogy ne bízza el magát) De az Ő jó játékuk dícséri az irányítók pontos passzait is, de Gábori Máténak is volt mindkét meccsen egy-egy szép felkanyarodása és forintos labdája feléjük. Említhetnénk Faluvégi Rudi robbanékonyságát, Szöllősi Balázs néha egészen érett játékát, Németh Balázs megbízhatóságát, Iváncsik Tomi profizmusát és mehetnénk végig a névsoron. Két meccsen 65 gól. Ezt se kell külön megmagyarázni, de persze semmit sem szabad túlértékelni, de lekicsinyelni sem! Menni kell előre. Most következik négy nehéz rangadó. Biztos nem fogunk ott is harminc felett lőni minden meccsen. Lehet, hogy pontokat is hullajtunk majd. Azt lehet veszíteni, de a hitünket nem fogjuk. Se a Csapat, se a szurkolók. |
2014.09.08. 00:32
Jó hazai bemutatkozás Biztosan gyűjtötte be a pontokat a Balatonfüred KSE szombat este a kézilabda NB I-ben. A fürediek idei első hazai meccsükön az Orosházát verték. Napló cikke(Horváth Gábor) BKSE-Orosháza 33:26 (17:13) Balatonfüred, 400 néző. V.: Hargitai, Markó. Balatonfüredi KSE: Székely – Iváncsik T. 2 (1), Grigoriev 2, SZÖLLŐSI 5 (3), Vilovski, ZDOLIK 7, KOVACSICS 5. Csere: Komendánt (kapus), Gerdán, BÁNHIDI 4, Kis, LIGETVÁRI 3, Faluvégi 2, Juhász, Gábori 3. Edző: Csoknyai István. Orosháza: Ivanisevic – Benis 2, Németh G. 2, Benmiloud 2, MAZIC 5, BUDAY 8 (3), Németh L. 2. Csere: Herjeczki (kapus), Morva 2, Pásztor M. 2 (2), Stranigg, Milovic, Varsandán, Tárkányi 1, Berta, Szeitl. Edző: Vladan Jordovics. Kiállítások: 10, illetve 10 perc. Hétméteresek: 5/4, ill. 6/5. Első hazai tétmérkőzését játszotta a Balatonfüredi KSE a 2014/2015-ös szezonban. Tétmeccsen most mutatkozott be a csapat színeiben Iváncsik Tamás, Kovacsics Péter, Gábori Máté és Ligetvári Patrik. A vendég Orosháza csapatában sok régi ismerős akadt, Buday Dánielt nem kell bemutatni a Veszprém megyei kézilabda rajongóknak, Németh László és Yassine Benmiloud Füredről igazolt néhány éve Orosházára, Stranigg János, Pásztor Máté és Szeitl László pedig veszprémi nevelésű fiatal. Zdolik talált be először, Benis válaszolt, de nem sokkal később már 3:1-et mutatott az eredményjelző. Potyogtak a gólok, elsősorban a vendégek védekezése volt lyukas, 10. perc: 6:5. A fürediek irányították a játékot, de az Orosháza tapadt ellenfelére. A 13. percben a nagyon aktív Zdolik Bence már a negyedik góljánál járt, 9:7. Szöllősi gyönyörű, felsősarkos találatot szerzett, de a BKSE nem tudta leszakítani vetélytársát, az Orosháza rendre egy gólra zárkózott. Egészen a 20. percig, Kovacsics negyedik találatával 13:10-re alakult az állás. Az alföldiek időt kértek és cseréltek. Ennek ellenére a hazaiak lehúzták a rolót, az Orosháza csaknem 10 percen keresztül képtelen volt a kapuba találni, miközben a BKSE háromszor is eredményes volt, 16:10. Buday találataival szépítettek a vendégek, az első 30 percet követően 17:13-at mutatott az eredményjelző A folytatásban tovább nőtt a különbség, Zdolik vezérletével a 35. percre hat góllal (20:14) lépett meg a BKSE. Gábori kiállítása után valamelyest fel tudott zárkózni az Orosháza, Szöllősi állította meg idejében a vendégek „rohanását”. Több technikai hiba is akadt, ennek ellenére a Csoknyai-csapat magabiztosan vezetett, 42. perc: 23:18. Bence nagyot küzdött. (fotó: Penovác Károly) Galéria a veol.hu oldalon. Komendánt kivédte Buday hetesét, Ligetvári másodszor talált be a meccsen, 48. perc: 25:19. Öt-hat gól volt a különbség a két csapat között, és semmi jel nem utalt arra, hogy az Orosháza képes lehet szorossá tenni a meccset a hajrára. Gábori duplájával és Székely védése után az 54. percben 30:23-at mutatott az eredményjelző. A hibák ellenére végig magabiztosan játszott a Füred, amely teljesen megérdemelten gyűjtötte be a két bajnoki pontot. Az Orosháza képtelen volt igazán megnehezíteni a hazaiak dolgát. Csoknyai István: - Szurkolóink támogatásával nagyarányú sikert arattunk. Több jó egyéni teljesítmény is akadt. A védekezésünk a második félidőben állt igazán össze, s ekkor alakult ki a megnyugtató különbség. Vladan Jordovics: - Gratulálok a Fürednek. A mai napon jobbak voltak. Ami zavar, az a nagyarányú különbség, nekünk egyenrangú partnereknek kellett volna lennünk. Sok javítanivalónk van még. -------------------------------------------------------------------------------- Ifistáink is meggyőző fölénnyel nyertek. Pedig nem így indult a találkozó. A 22. percben csak eggyel vezettek (11:10) a mieink, de ekkor megrázták magukat és a félidőre ötöt tettek közé. A második játékrészben ott folytatták, ahol a szünet előtt abbahagyták. A 48. percben már tíz volt közte. (28:18) Ez a különbség kitartott a végéig. BKSE - Orosháza 31:21 (17:12) Legjobb góllövőink: Deák 8/1, Győri 5, Keresztes 5/2, Vágner 4. |
2014.09.06. 21:40
Szombaton este bemutatkozik saját közönségének a Balatonfüred KSE új csapata. Iváncsik Tamásék elsőként az Orosháza együttesét fogadják a kézilabda NB I 2014/2015-ös idényében. Napló cikke (Horváth Gábor ) A Balatonfüredi KSE szerdán kezdte meg az élvonalbeli pontvadászatot, a tavaly bronzérmes együttes magabiztosan, 32:20-nyert a PLER KC otthonában. Meg kell jegyezni, ez a Füred már nem a tavalyi Füred. A változást a hazai szurkolók szombaton este tapasztalhatják először élőben és élesben. A BKSE az Orosházát fogadja, a találkozó 18 órakor kezdődik. – Örülök a sikeres bemutatkozásnak, korrekt, koncentrált, jó játékot kaptam a csapattól. Persze az is látszott, hogy sok mindenben kell még javulnunk – tekintett vissza a szerdai meccsre Csoknyai István. A nyáron kinevezett edző elmondta: nem sok idejük jutott az Orosháza elleni felkészülésre, ezzel együtt mindenképpen szeretnének nyerni. – A szurkolók minden bizonnyal kíváncsiak ránk, nekünk pedig nagy szükségünk van a támogatásukra, hiszen az út elején járunk. Többen idegenben is elkísérték az együttest, köszönjük nekik, sokat jelent a jelenlétük. Az Orosháza veszélyes ellenfél, a vendégek célja a felsőházi szereplés, ennek megfelelően erősítettek is a nyáron. Bizonyára pontokkal szeretnének távozni, de nekünk is nagyon fontos a siker, hiszen egyre nehezebb feladatok jönnek – nyilatkozta a szakember. Füredi színekben tétmeccsen most léphet először hazai pályára Iváncsik Tamás, Ligetvári Patrik, Kovacsics Péter és Gábori Máté. Az együttes fiatal, célja pedig az, hogy minél jobb játékkal az első hatba, azaz a felsőházi rájátszásba kerüljön. |
2014.09.05. 18:56
Biztos két pont.
No és természetesen a tavalyi bronzérmes társaság gerince: a nagyválogatott kerettagságot joggal kivívó Székely-Zdolik-Szöllősi-Bánhidi kvartett; a junior válogatott kapitánya Faluvégi; a jolly joker Németh Balázs; a védekezés oszlopai Kis és Gerdán; a kapus Kommendánt; és Juhász Karcsi. Mögöttük ott vannak a sérülés/betegség miatt otthon maradók, a pillanatnyilag kimaradók, az U 23-asok, vagy éppen az ifik erősségei. Akik már letették a névjegyüket és akik ott toporognak, hogy letegyék. Ez a névsor szép reményekre jogosíthat fel, persze jól összegyúrva, csapatként küzdve. Indul a meccs. Előtérben Alex és Iváncsik Tomi. (fotó: hetmeteres.com)
PLER - BKSE 22:30 (11:18) jók: Kis(k); Győri M. 7, Déber 6, Bordács 5, Keresztes 3. jegyzőkönyv itt érhető el. |
2014.09.03. 07:47
2014.09.02. 18:01
Alapos átalakulást követően idegenben nyitja meg a 2014/2015-ös szezont a Balatonfüred KSE NB I-es kézilabdacsapata. Új edző, több új játékos, új taktika, régi, megszokott fiatalos szellem: a dinamizmust szeretnék eredménnyé felépíteni. Napló cikke szerző: Horváth Gábor A nyári szünet végén némi kavarodás után Csoknyai István vette át a Balatonfüredi KSE NB I-es csapatának irányítását. A BKSE az előző idényben Sótonyi László vezetésével bravúrosan szerepelt és bronzérmet szerzett. Sótonyival a klub ennek ellenére nem hosszabbított szerződést, s úgy volt, hogy utódja a korábbi másodedző, György László lesz. Jött azonban (kissé váratlanul) az MKB-MVM Veszprém KC-val kötött együttműködési megállapodás, amelynek keretében Csoknyai István lett a vezetőedző és a bakonyi megyeszékhelyről több játékos is Füredre került kölcsönbe. Az új tréner (és néhány fiatal játékos) a junior Európa-bajnokság miatt csak később tudott bekapcsolódni a nyári munkába. –- Rövid volt a felkészülésünk, hiszen a junior Eb miatt csak négy hetet tudtunk közösen, együtt dolgozni. Amíg távol voltam, segítőm, Igor Zubjuk elkezdte a fizikai munkát a srácokkal és azt kell mondjam, hogy remek eredményt értek el, a társaság jó állapotban van – - nyilatkozta a Naplónak Csoknyai István. A fürediek fiatalok, tehetségesek, eltökéltek, már csak az a kérdés, hogyan áll össze a játékuk a szerdai bajnoki rajtra a PLER-nél (Fotó: Penovác Károly) A bakonyi kéziszurkolók korábbi nagy kedvence, aki az előző idényben a Veszprém II-vel aranyérmes lett az NB I/B-ben hozzátette: taktikai téren akadnak még lemaradások. -– Vannak részsikerek, ez érződik, de hosszabb folyamatról van szó, 3-4 hónap, vagy akár egy fél év is eltelhet a játék tökéletesítéséig. Csoknyai kiemelte a hét junior válogatott mellett csapatában jelenleg öt olyan játékos van, akivel a felnőtt nemzeti együttes keretében is számolnak. Mind fiatalok. - Fiatal a társaság, ami azt jelenti, hogy terhelhető és motivált, remek az edzésmunka. A kérdés az, hogy nehéz szituációban ki lesz az, vagy kik lesznek azok, akik átlendítik az együttest. A vezetőedző a célkitűzéssel kapcsolatban elmondta, szeretnének bekerülni a felsőházba, azaz az első hat közé. –- Gyilkos harcok állnak előttünk. A sorsolásunk nehéz, hiszen sorban jönnek majd a rangadók. A Veszprém és a Szeged helye biztos, úgy néz ki, nekünk a Gyöngyössel, a Tatabányával, a Csurgóval, a Mezőkövesddel és az Orosházával kell megküzdenünk a fennmaradó négy pozícióért. A játékunk várhatóan rapszodikus lesz, hiszen a formaingadozás természetes egy ilyen fiatal csapatnál. Elsősorban az a dolgunk, hogy a hullámvölgyeket kiegyenesítsük. Sokan vagyunk, de kialakítunk egy 16-17 fős első keretet. Persze nem baj, ha tudunk meríteni, nagyon sok a tehetséges junior, vagy ifista korú játékos. Azt szeretnénk elérni, hogy Füredre mindenki remegő térdekkel jöjjön. Lendületes, dinamikus játék a célunk, olyan kézilabda, amely megfelelően kiszolgálja a szurkolókat. Az évad első tétmeccsét a fővárosban, a PLER otthonában vívja a BKSE. -– Az első bajnoki mindig nehéz, főképp, hogy idegenben kell pályára lépni. Ezzel együtt úgy gondolom, mi jobbak vagyunk, persze ezt szerdán bizonyítanunk is kell. Számomra is komoly kihívás ez a feladat, ráadásul nehéz örökséget kaptam. A bronzérmet túlszárnyalni szinte lehetetlen, de megismételni is emberfeletti produkció lenne. Azt viszont megígérhetjük, hogy mindent megteszünk a lehető legjobb teljesítmény és szereplés érdekében. Kevés a rutin, sok a fiatal válogatott A fürediektől nyáron rutinos játékosok távoztak: Pásztor István, Tombor Csaba és Kovács György visszavonult, Kemény László és Nagy Dániel meg kölcsönben másutt szerepel ebben a szezonban. A Veszprém első csapatától Iváncsik Tamás és Uros Vilovski érkezett kölcsönbe, valamint két junior válogatott, Ligetvári Patrik és Borbély Ádám. Igaz, utóbbi Mirko Alilovic sérülése miatt egyelőre a bakonyiaknál van. Érkezett még Gábori Máté Vácról, Kovacsics Péter Csurgóról, és Juan de Rios Linares Gonzales Spanyolországból és az utolsó pillanatban A. Grigorev is beállt a sorba. A csapatból Szöllősi Balázs, Zdolik Bence, Bánhidi Bence, Székely Márton és Bóka Bendegúz felnőtt válogatott kerettag. A füredi egyesület színeit többen is képviselik a különböző utánpótlás nemzeti együttesekben. Győri Mátyás, Nemes Richárd és Ligetvári tagja volt a nemrég Eb-ezüstöt nyert U18-as csapatnak. |
2014.09.02. 14:33
Még az utolsó napon is voltak változások a keretben. Az Egyesület elnöksége figyelembe véve a szakvezetés véleményét két fiatal játékos kölcsönadása mellett döntött. A füredi fiatalok fejlődését a folyamatos játéklehetőség garantálja, így a játékosokkal egyetértésben két fiatal tehetségünk ebben a szezonban kölcsöben szerepel. Kemény Lacus a PLER Budapest csapatában, Nagy Dani Csurgón tökélesíti a tudását. Természetesen mindketten azonnal visszatérnek, ha szükség lesz rá. Kivánjuk nekik, hogy sok meccsrutint szerezzenek és figyelemmel követjük őket! Ugyancsak a keretet érinti, hogy Alex Grigorev visszatért a csapatba. |
2014.09.02. 14:22
Tragikus hirtelenséggel, szeptember 1-én, elhunyt Csincsi Ferenc, a Ferencsik János Zeneiskola igazgatója. Ferivel majd minden kézi meccsen találkozhattunk. Pénteken is ott volt a Lóczyban a fiatalok felkészülési tornáján. Örömmel segített nekünk, számos alkalommal emelte meccseink szinvonalát fúvósainak a közreműködése, kiknek az élén mindig Ő állt. Nehéz elhinni, hogy ez már csak az emlékeinben lesz így. Hiányozni fogsz, nem feledünk! Temetése szeptember 5-én, pénteken, 17 órakor lesz a balatonfüredi köztemetőben. |
2014.09.01. 18:54
PLER-Budapest BKSE 09-03 18,00 ifi 15:30 Ceglédi KKSE BKSE 2015-01-30 18,00 ifi 16.00 Orosházi FKSE BKSE 2015-02-11 18.00 ifi 16.00 |
2014.09.01. 11:30
Csapatunkat bemutatta a oldal. A cikkre itt lehet átlinkelni. A játékoskeretet meg itt mutatják be. |
2014.08.31. 20:21
Másodikok lettek a fiataljaink a nemzetközi tornán. Elöszőr a két tegnapi vesztes csapott össze. A meccs közel háromnegyedéig a szlovének vezettek, de ekkor fordítani tudtak a zágrábiak és a végén ők lettek a harmadikikok. Celje - Zagreb 28:30 (16:14) A mieink tegnap nagyot játszva, kissé erőn felül teljesítve jutottak a döntőbe. A veszprémiek nem bíztak semmit a véletlenre és minden a korosztályba bevethető fiataljukat a pályára küldték, olyanokat is, akik ősszel valószínüleg az NB.I./B-ben szerepelnek. Mi nem variáltunk, azok küzdöttek a döntőben, akik a szezonban az ificsapatot fogják alkotni, köztük több, fiatalabb tehetséggel. Nem múlt el nyomtalanul a szombati meccs, főleg fejben voltak kissé fáradtabbak a mieink. Így a rutinosabb, fizikálisan is erősebb vendéglátók magabiztosan győztek. Ezért volt kár a kissé erősebb hazai pályáért, hiszen ezek a fiúk most még előrébb tartanak a mieinknél. MKB-MVM Veszprém - BKSE 37:30 (20:15) A mieinknél jók: Vékony, Vágner, Burger, Németh, Orbán Á. |
2014.08.31. 15:45
Vasárnap 12-kor az Arénában játszanak a fiúk a mini torna döntőjében. A négy csapatos torna első meccsét öt góllal nyerte a zágrábiak ellen az MKB-MVM Veszprém fiataljai. Utánuk a mieink léptek pályára a Celje ellenében. A tornát a 97- és utána született korosztálynak írták ki és a mieinknél bőven szerepeltek utániak is, még 2000-es születésüek is. Féltettük is a "gyerekeinket" az idősebb és főleg fizikailag előrébb tartó szlovénektől. Nem így a fiúk! Bátran szálltak szemben a nagyobb meccsrutinnal rendelkező vendégekkel és előbb csak utol-, utolérték őket, de a félidőre már nálunk volt az előny. Úgy folytatták Kis Daniék a játékot, ahogy abbahagyták. Már négy is volt közte (14:10), amikor kettőre jöttek fel a vendégek. Nem hagyták magukat a fürediek, tartották az előnyt, sőt a véghajrába három gólos előnnyel fordultak. Nem csökkent a lendület, öt lett a vége. Állva tapsoltuk meg Kárpáti Krisztián növendékeit, akik bátor játékkal cáfoltak rá a félelmeinkre. Még a sok kihagyott hetes se bosszulta meg magát. BKSE - Celje 23:18 (9:8) Jók: az egész füredi csapat. |
2014.08.30. 20:11
A verseny helyszíne: A verseny időpontja: A résztvevő csapatok: Lebonyolítás rendje:
16,00 BKSE U18 – Pick Szeged U18 23:18 (14:8) 17,15 1. mérkőzés: Várpalotai Bányász SK – Pick Szeged U23 20:24 (14:11) 18,30 2. mérkőzés: Alba Régia KSE – BKSE U23 23:24 (5:8) 19,45 BKSE - Várpalota 27:12 21,00 Az első és második mérkőzés győztesei |
2014.08.29. 10:05
A Komlót fogadta szerdán felkészülési találkozón a Balatonfüredi KSE NB I-es kézilabdacsapata. Ez volt a fürediek utolsó edzőmeccse a bajnoki rajt előtt. Napló cikke (Horváth Gábor) A szintén NB I-es Komló látogatott Balatonfüredre szerda este. A BKSE új csapatára sokan voltak kíváncsiak, több mint kétszáz néző foglalt helyet a lelátón. Csoknyai István mindenkinek játéklehetőséget adott (Fotó: Penovác Károly) Az új szerzemények közül Iváncsik Tamás most lépett pályára először a füredi közönség előtt, a korábban vádlisérüléssel bajlódó szélső nem tudott a kapuba találni az egyébként hét góllal megnyert találkozón. Csoknyai István edző forgatta a csapatot, váltogatta a játékmódokat, mindenki szerepet kapott. A legeredményesebb Zdolik Bence volt, az átlövő hétszer talált be, de ki kell emelni Székely Márton kapus teljesítményét is. Érdekesség, hogy a Szöllősi testvérek egymás ellen szerepeltek, Balázs hat gólt lőtt a hazaiaknál, bátyja, Bence a komlóiak színeiben kilencig jutott. BKSE - –Komló 30:23 (12:8) Balatonfüred, 200 néző. V.: Horváth, Marton A hazaiak gólszerzői: Zdolik 7, Szöllősi 6 (1), Vilovski 5 (1), Bánhidi 3, Gábori, Faluvégi és Törteli 2-2, Németh, Juhász és Kovacsics 1-1. |
2014.08.27. 21:10
I. Pécs VSE BKSE U. 23 2014-09-13 18,00 II. BKSE U. 23 Várpalotai BSK 2014-09-20 16,00 III. SZESE Győr BKSE U. 23 2014-09-28 18,00 IV. BKSE U. 23 MKB Veszprém U.23 2014-10-05 16,00 V. Váci KSE BKSE II. 2014-10-12 18,00 VI. BKSE U. 23 Alba Regia KSE 2014-10-19 16,00 LÓCZY GIMN. VII Tatai AC BKSE II. 2014-10-25 18,00 VIII. BKSE U. 23 Budaörs-Tatab. U.23 2014-11-07 16,00 LÓCZY GIMN. IX. Dabas VSE KC BKSE U. 23 2014-11-15 18,00 X. BKSE U. 23 Csurgói KK U.23 2014-11-21 16,00 LÓCZY GIMN. XI. Szentendre KC BKSE U. 23 2014-11-30 18,00 XII. Vecsés SE BKSE U. 23 2014-12-07 18,00 XIII. BKSE U. 23 Százhalombattai KE 2014-12-14 16,00 LÓCZY GIMN. |
2014.08.24. 21:40
NB.I. Ifi bajnokság 2014/15 Balatonfüredi KSE Orosházai FKSE -09-06 16,00 NEKA II. Balatonfüredi KSE -09-11 18,00 B. Braun Gyöngyös Balatonfüredi KSE 09-12 18,00 Balatonfüredi KSE Grundfos Tatabánya -09-17 16,00 Csurgói KK Balatonfüredi KSE -09-21 16,00 Balatonfüredi KSE Pick Szeged -09-24 16,00 Sport36-Komló Balatonfüredi KSE -10-04 15,00 Balatonfüredi KSE Mezőkövesdi KC -10-08 16,00 Balatonfüredi KSE Csurgói KK 10-15 16,00 Balatonfüredi KSE Balmazújváros 10-24 16,00 NEKA I. Balatonfüredi KSE 11-06 16,00 Balatonfüredi KSE PLER-Budapest 11-09 16,00 Lóczy Gimn. Balatonfüredi KSE B.Braun Gyöngyös -11-18 16,00 Grundfos Tatabánya Balatonfüredi KSE 11-26 16.00 MKB-MVM Veszprém Balatonfüredi KSE 12-05 15,30 Balatonfüredi KSE Sport36- Komló 12-13 16,00 Mezőkövesdi KC Balatonfüredi KSE 12-17 16,00 Balmazújváros Balatonfüredi KSE 2015-02-07 16.00 Ceglédi KKSE Balatonfüredi KSE 2015-01-30 16,00 Balatonfüredi KSE Ceglédi KKSE 2015-02-13 16,00 Orosházi FKSE Balatonfüredi KSE 2015-02-11 16,00 Pick Szeged Balatonfüredi KSE 2015-03-29 18,00 |
2014.08.24. 21:30
2014.08.24. 19:06
2014. augusztus 30-31. Nemzetközi Utánpótlás Torna, 1997/98-as korosztályú csapatok részére. Résztvevő csapatok: MKB-MVM Veszprém, Balatonfüredi KSE, Celje Pivovarna Lasko, HC Zagreb Program: 2014. augusztus 30. szombat Helyszín: Balatonfüred, Lóczy Csarnok (Füred, Ady Endre u. 40.) 1. mérkőzés 16:00 MKB-MVM Veszprém – HC Zagreb 2. mérkőzés 18:00 Balatonfüredi KSE – Celje Pivovarna Lasko 2014. augusztus 31. vasárnap Helyszín: Veszprém Aréna 1. mérkőzés 10:00 Előző napi párosítás két vesztes csapata 2. mérkőzés 12:00 Előző napi párosítás két győztes csapata |
2014.08.24. 18:55
Ezüst a jutalma a nagy menetelésnek. Győri Matyi és Ligetvári Patrik bekerült a Torna válogatottjába! |
2014.08.24. 18:18
Hibátlanul jutottak a vasárnapi döntőbe az ifik.. A vasárnapi döntő 16.30-kor kezdődik és az EHF TV online közvetíti. |
2014.08.23. 08:00
Pénteken 20.00-kor Dánia ellen a döntőért játszanak az ifik. A házigazda lengyelek ellen is megőrizte eddigi hibátlan teljesítményét az U18-as csapat. Magyarország - Lengyelország 33:26 (15:13) (Tudósítás) Ricsi és Matyi egyaránt 4-4 gólt vágott. |
2014.08.20. 21:02
Matyi hat találatával menetelt tovább az Ifi EB-n Magyarország. Magyarország - Németország 30:20 (16:9) (tudósítás az utanpotlassport portálon) Holnap 19.00-kor Lengyelország jön. Mivel a franciák legyőzték a lengyeleket, így a holnapi meccstől függetlenül már az elődöntőbe került az eddig 100%-os Gyurka csapat. |
2014.08.19. 20:14
Pontveszteség nélkül kerültek a legjobb nyolc közé Nemes Ricsiék. Románia - Magyarország 30:43 (13:21) Tudósítás és riportok az utanpotlassport.hu-n. |
2014.08.17. 20:18
2 arany és 1 ezüst a vasárnapi termés. Soha rosszabb torna zárásokat a mai vasárnapnál. Orosházán a döntóben végig vezetve győzött a Csoknyai István vezérelte felnőtt csapat. Ezzel megnyerték a harmadszorra kiírt Gyopárosfürdő Kupát. BKSE - CSM Bucuresti 29:25 (16:12) lj. góldobóink: Zdolik 13, Szöllősi 6, Kovacsics 4. A Torna végeredménye: 1.Balatonfüredi KSE 2.CSM Bukarest 3.Váci KSE 4. RK Kragujevac 5.Politechnika Temesvár 6.Gyöngyösi KK 7.OFKSE 8.Ceglédi KKSE Legjobb játékos:Kriszian Fenici Legjobb kapus: Vitális Norbet Gólkirály: Zdolik Bence 31 gól A Cell Kupa döntőjében György László juniorjai visszavágtak a SZESE Győrnek és ezzel megnyerték a Torna felnőtt mezőnyének a versenyét. Vasvári Ádámot, meg a torna legjobbjának választották. Balatonfüredi KSE - SZESE Győr 21:19 Kárpáti Krisztián U 16-osai előbb legyőzték a döntőbe kerülésért a Velky Mihály irányította szegedi A csapatot: Balatonfüredi KSE - Pick Szeged A 19:14 A döntőben azonban egy nagyon szoros meccsen visszavágtak a csoportkörbeli vereségért a veszprémiek, így a fiataljaink egy vereséggel a második helyen zárták a versenyt. A torna legjobbja Orbán Ákos lett. Balatonfüredi KSE - MKB-MVM Veszprém 17:18 Kijár a dicséret valamennyi korosztálynak!! |
2014.08.17. 20:06
Döntőben és a döntő küszöbén. György Laci juniorjai vasárnap 13:10-kor döntőt játszanak az Arénában a SZESE Győr ellenében. Kárpáti Krisztián vezényelte - eddig veretlen - U 16-os társaság vasárnap 9:40-kor a Veszprémi Egyetem csarnokában a Pick Szeged A csapata ellen játszik a döntőbe kerülésért. Az eredmények leghamarabb a Cell Kupa hivatalos honlapján lesznek elérhetők. |
2014.08.16. 20:05
3 ponttal gazdagodtunk a második napon Orosházán. Ceglédi Kézilabda Klub SE - Balatonfüredi KSE 21:21 (12:11) lj. góldobóink: Zdolik 6, Szöllősi 4, Bánhidi 2. Váci KSE - Balatonfüredi KSE 27:32 (17:15) lj. góldobóink: Vilovski és Kovacsics 7-7, Zdolik 6, Nagy 5. Holnap 16:30-kor a CsM Bukarest-Kragujevac meccs (9.00 onlajnok.com) győztesével játszunk az 1. helyért. |
2014.08.16. 19:47
Döntetlennel rajtoltunk a Temesvár ellenében Orosházán. CSU Politehnica Timisoara – Balatonfüredi KSE 25:25 (13:9) lj. góldobóink: Szöllősi 9, Zdolik 6, Bánhidi 3, Faluvégi.Kovacsics 2-2. Ma 10:30-kor a Cegléd, 16:00-kor a Vác ellenében lépünk pályára. A mérkőzéseket online közvetíti az Onlájnok.com oldal. |
2014.08.16. 08:08
Győri Matyiék két kézilabda nagyhatalom fiataljain vannak túl. Croatia vs Hungary 23 : 36 (9 : 19) tudósítás itt. Hungary vs France 34 : 26 (19 : 15) tudósítás itt. A Torna az EHF honlapján kisérhető figyelemmel. Legközelebb Románia ellen lépnek pályára Gyurka János tanítványai 17-én 15:30-kor |
2014.08.15. 19:15
A 2014/15-ös szezonban Füreden folytatja az utánpótlás válogatott balszélső. Egy évre adja kölcsön a Csurgó a fiatal tehetséget Füredre, ahol az első csapatban számítanak rá. Péter nem érkezik idegen közegbe, hiszen az utánpótlás keret másik hat tagjához csatlakozhat és a Válogatott Kapitánya, Csoknyai István keze alatt játszhat. Mint ismeretes, Bóka Bendegúz lábán kisebb műtéti beavatkozást végeztek, így Ő csak később kapcsolódhat be a közös munkába. Péter ezért egyből a mélyvízben bizonyíthat. A füredi közönség előtt sem ismeretlen a legújabb füredi. Mind a Csurgó első, mind a második csapatában, illetve az Utánpótlás Válogatott keretében számtalanszor szerepelt a BKSE különböző csapatai ellen. Isten hozott Füreden Péter! Érezd nálunk jól magadat és bizonyítsd füredi mezben is a tehetséged! |
2014.08.12. 22:22
Idén is indulnak a fiataljaink a Cell Kupában a felnőttek között. CELL CUP 2014’ FELNŐTT „MA” FÉRFI KATEGÓRIA 1. Várpalotai Bányász SK HUN 0 0 0 0 0 : 0 0 2. Balatonfüredi KSE HUN 0 0 0 0 0 : 0 0 3. SZESE Győr HUN 0 0 0 0 0 : 0 0 4. S.P. Modena ITA 0 0 0 0 0 : 0 0 5. HSG Dietmannsried / Altusried GER 0 0 0 0 0 : 0 0 08.13 11.30 VAR MA SZESE Győr - HSG Dietmannsried/Altusried : 08.13 13.00 BF1 MA Balatonfüredi KSE - S.P. Modena : 08.13 16.10 VAR MA SZESE Győr - Várpalotai Bányász SK : 08.14 10.30 VAR MA Várpalotai Bányász SK - S.P. Modena : 08.14 11.20 BF1 MA HSG Dietmannsried/Altusried - Balatonfüredi KSE : 08.14 16.10 BF2 MA S.P. Modena - HSG Dietmannsried/Altusried : 08.14 16.50 BF1 MA Várpalotai Bányász SK - Balatonfüredi KSE : 08.15 12.00 BF1 MA Balatonfüredi KSE - SZESE Győr : 08.15 12.30 VAR MA HSG Dietmannsried/Altusried - Várpalotai Bányász SK : 08.15 17.10 BF1 MA S.P. Modena - SZESE Győr : 08.16 11.20 M15 MA 1. - 4. : 08.16 11.20 STA MA 2. - 3. : 3-5 helyért 08.16 15.00 M15 MA 1-4 vesztese - 5. : 08.16 18.30 M15 MA 5. - 2-3 vesztese : 08.17 10.40 M15 MA 1-4 vesztese - 2-3 vesztese : Döntő 08.17 13.10 ARE MA 1-4 győztese - 2-3 győztese : Bf1= Szabadidő Központ M15 Március 15. csarnok STA= Veszprém egyetemi csarnok ARE= Veszprém Aréna Serdülőink (U 16) is indulnak, az Ő sorsolásuk itt érhető el. A meccsek és az eredmények a Cell Kupa hivatalos honlapján követhetők |
2014.08.12. 22:11
Az MKB-MVM Veszprém KC-val kötött megállapodás dacára a jövőről való elképzelés nem változott a Balatonfüredi KSE kézilabda együttesnél. Vagyis az utánpótlás nevelés kiemelten fontos. Napló cikke (B. Virág Rita) Ahogy azt már megírtuk, a junior férfiak korosztályos NB I-es bajnoksága megszűnt, helyette a fiatalokat kötelezően az NB I/B-ben, illetve az NB II-ben kell versenyeztetnie a kluboknak. Veszprémben és Balatonfüreden ez a korosztály már évek óta rendszeresen tagja a második vonalnak, hiszen az egyesületek tapasztalatszerzés céljából benevezték oda őket. Most annyival lesz könnyebb a helyzetük a fiataloknak, hogy csak ebben a bajnokságban kell helyt állniuk a junior pontvadászat megszűnése után.Balatonfüreden továbbra is György László vezeti az utánpótlás szakág munkáját, így az említett korosztály felkészültségéért is ő felel. Füreden, mint minden évben, idén is több fiatalt igazoltak, de mellettük most a stáb is erősödött. Kárpáti Krisztián a PLER utánpótlás nevelésében bizonyította már a tehetségét. Tervek szerint a felnőtt keret idősebb tagjai is bekapcsolódnak a fiatalok nevelésébe. György László felel továbbra is az utánpótlásért (Fotó: Zwicker Tamás) Bene Tamás, a BKSE nemrégiben megválasztott, új elnöke lapunk kérésére elmondta, a veszprémi fúzió nem jelenti az utánpótlás nevelés végét. Sőt, ha lehet még inkább odafigyelnek a korosztályos nevelésre. Eszerint a fiatalok versenyeztetése épp oly fontos nekik, mint a felnőtteké, hiszen a legfőbb cél az, hogy a tehetséges fiatalokat mielőbb a nagyok közé is beépítsék. Az NB I/B-ben a minél jobb szereplés a cél, de a klubvezető hozzátette, György Lászlót ismerve az élmezőnyben lesz a helye a csapatnak. Egyelőre egyetlen poszton vannak hiányosságaik, még nem tudni, ki lesz Kommendánt Endre kapus párja a pontvadászatban. A felkészülés természetesen már javában tart a felnőttekkel együtt. Az NB I/B-s utánpótlás garnitúra a Cell kupán mutathatja meg, hol is tart a munkában. |
2014.08.12. 07:54
Elkezdődött a bérletek árusítása a 2014/15-ös szezonra. A bérletek valamennyi hazai bajnoki - NB.I.; NB.I./B; korosztályos - Magyar- és EHF Kupa meccsre érvényesek. Áruk változatlan: diák- és nyugdíjas 10.000,- Ft; felnőtt 20.000,-Ft A bérleteket a Szabadidőközpont 2. irodájában, illetve a 87/ 480-196 -os telefonon lehet lefoglalni/átvenni. |
2014.08.05. 10:46
A vártnál biztosabb győzelem a helyosztón. A veol.hu interjúja és videója a Kapitánnyal. |
2014.08.02. 22:08
Egy góllal felülmúlták a juniorok a svájciakat, így a 9. helyért játszhatnak. Magyarország - Svájc 28:27 (18:16) Statisztika itt érhető el. Szombaton 20.00 -kor a Norvégok ellen a 9. helyért játszhatnak Faluvégiék. A döntőben a svédek és a németek találkoznak. |
2014.08.01. 22:07
PLER-Budapest BKSE 09-03 18,00 BKSE Orosházai FKSE 09-06 18,00 Gyöngyös BKSE 09-13 18,00 BKSE Tatabánya 09-17 19-00 Csurgói KK BKSE 09-21 18,00 BKSE Pick Szeged 09-24 18,00 Komló BKSE 10-04 17,00 BKSE Mezőkövesdi KC 10-08 18,00 BKSE Balmazújváros 10-24 18,00 Ceglédi KKSE BKSE 11-05 18,00 BKSE PLER-Budapest 11-09 18,00 Orosházi FKSE BKSE 11-13 18,00 BKSE Gyöngyös 11-22 18,00 Tatabánya BKSE 12-03 18,00 BKSE Csurgói KK 12-07 18,00 Pick Szeged BKSE 12-10 18,00 BKSE Komló 12-13 18,00 Mezőkövesdi KC BKSE 12-17 18-00 Balmazújváros BKSE 2015-02-07 18,00 BKSE Ceglédi KKSE 2015-02-13 18,00 |
2014.08.01. 19:34
Idén is ott leszünk Orosházán a Gyopárosfürdő Kupán. Elkészült a menetrend: III. Gyopárosfürdő kupa 2014.augusztus. 15 (péntek) • 14.00 RK Radnicki Kragujavac- Gyöngyös KK • 16.00 Politechnika Temesvár- Balatonfüredi KSE • 18.00 OFKSE- LINAMAR- CSM Bukarest 2015. augusztus 16 (szombat) • 9.00 OFKSE- LINAMAR- RK Radnicki Kragujavac • 10.30 Ceglédi KK- Balatonfüredi KSE • 12.00 Váci Kse- Politechnika Temesvár • 13.30 Gyöngyös KK- CSM Bukarest • 15.00 Ceglédi KK- Politechnika Temesvár • 16.30 Váci KSE- Balatonfüredi KSE • 18.00 OFKSE- LINAMAR- Gyöngyös KK 2014.augusztus. 17 (vasárnap) • 9.00 RK Kragajevác- CSM Bukarest • 10.30 Váci Kse- Ceglédi KK • 12.00 A4- B4 • 13.30 A3- B3 • 15.00 A2- B2 • 16.30 A1- B1 18.00 Eredményhirdetés. |
2014.07.31. 19:45
A Balatonfüredi Kézilabda SE Közgyűlése Bene Tamás urat, csapatunk egykori sokszoros válogatott balszélsőjét, eddigi ügyvezetőnket választotta az Egyesület elnökévé. Nagy János urat, a Klub egyik alapítóját az Egyesület társelnökévé választotta. Az Egyesület Közgyűlése köszönetét és elismerését fejezte ki sok éves, sikeres munkájáért Csima László úrnak, az Egyesület leköszönő elnökének, akit a BKSE örökös tiszteletbeli elnökévé választott. Csima úr elnöki időszaka a BKSE eddigi legfényesebb sikereit hozta. Csapatunk kétszer lett harmadik a Nemzeti Bajnokság első osztályában, kétszer került be a Magyar Kupa négyes döntőjébe és idén negyedszer mérethetjük meg magunkat a nemzetközi porondon. Elnöksége idején épült ki a BKSE sikeres utánpótlás képzése. Juniorjaink zsinorban háromszor lettek bajnokok, ifistáink bajnoki dobogós és kupadöntős sikereket értek el. Saját nevelésű játékosaink közül a számtalan korosztályos válogatottság mellet hárman már a felnőtt válogatottban is bemutatkozhattak. |
2014.07.30. 20:04
A fehéroroszoktól elszenvedett egygólos vereség ellenére megnyertük az alsóházi csportunkat. Magyarország-Fehéroroszország 24-25 (14-12) Csoknyai István szövetségi edző sérülésekről is beszámolt értékelésében. – A keddi meccsen aratott győzelmünkkel gyakorlatilag biztossá tettük csoportelsőséget, így ma már kicsit előregondolkodva forgathattam a csapatot. Igyekeztem olyanoknak lehetőséget adni, akik eddig kevesebbet szerepeltek. Nem volt könnyű, mert azért nyerni szerettünk volna. Nem sikerült, de sokkal jobban aggaszt, hogy két sérültünk is van. Leimeter Csabának beletérdeltek a combjába, az egyetlen balkezes átlövőnk alig bír járni. Csakhogy a Miklós Gergőnek a bokája fáj, most visszük kórházba. Márpedig egyetlen kapussal nem mehetünk neki az utolsó két mérkőzésnek, így aztán gyakorlatilag az orvosi stáb döntésétől függ, kit cserélek csütörtök reggel kilencig. Pénteken 20.00-kor Svájc ellen kezdjük meg a 9-12. helyekért való játékot. Győzelem esetén a Norvég Fehérorosz meccs győztesével találkozhatunk a 9. helyért szombaton. |
2014.07.30. 19:59
Izrael ellen ráéreztek a győzelem ízére a fiúk és ez Szlovákia ellen is meghozta a sikert. Magyarország-Szlovákia 27-21 (12-10) Linz, játékvezetők: Baumgart, Wild (németek). Magyarország: Borbély, Miklós (kapusok), Bánhidi 4, Faluvégi, Gyene, Honyák P. 8, Horváth D., Kovacsics P. 4, Leimeter 2, Ligetvári 3, Nagy Sz., Szeitl, Törteli 3, Vasvári, Vizes 3, Zakics. Szövetségi edző: Csoknyai István. Szlovákia: Javorcek, Konecny, Vernarsky (kapusok), Cigan 7, Dujcak, Kalafut 2, Majbik, Michniewicz 2, Orlovsky 2, Pales, L. Sarpataky, M. Sarpataky 1, J. Urban 4, L. Urban 1, Vanko, Wilga 2. Szövetségi edző: Ivan Pompos. Kiállítások: 10, ill. 8 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 1/1. Tudósítás az utánpotlássport oldalon. Statisztikák és a további menetrend itt olvasható. |
2014.07.29. 23:48
Megszerezte első pontjait a junior csapat Ausztriában. A sikernek köszönhetően két pontot visznek az alsóági középdöntőbe Fehéroroszország és Szlovákia ellen. Kedden 16.00 Szlovákia ellen és szerdán 14.00 Fehéroroszország ellen. (menetrend és a vetélytársak eddigi eredményei) Magyarország-Izrael 36-23 (16-12) Linz, 300 néző, bírók: Hermann, Madsen (dánok) Magyarország: Borbély, Miklós (kapusok), Bánhidi 4, Faluvégi 5, Gyene 4, Honyák P. 7, Horváth D. 2, Kovacsics P. 5, Leimeter, Ligetvári 3, Nagy Sz., Szeitl, Törteli 2, Vasvári, Vizes 4, Zakics. Szövetségi edző: Csoknyai István. Izrael: Tepper, Kaplan (kapusok), Aharonovich, Gera 2, Goltz 2, Halfon 3, Kalderon 3, Kushmaro 1, Levin, Liberty, Luziano, Peres Shalem, Sidi 3, Turkenitz 5, Waysler 3, Weinfeld 1. Szövetségi edző: Dragan Djukics. Kiállítások: 12, ill. 6 perc Hétméteresek: 5/4, ill. 7/4 Az eredmény alakulása: 5. perc: 3-1, 10. perc: 5-3, 15. perc: 8-6, 20. perc. 11-10. 25. perc: 13-12, 30. perc: 16-12, 35. perc: 18-14, 40. perc: 21-17, 45. perc: 25-19, 50. perc: 29-20, 55. perc: 33-21. Koppány a darálóban. (tudósítás az utánpótlássport oldalon) |
2014.07.27. 20:30
Nem sikerült a javítás a svédek ellenében. A második napon hétgólos vereséget szenvedett a Csoknyai csapat, így a vasárnapi (14.00 óra) Izrael elleni csoportmeccs esetleges megynyerésével sincs esély a legjobb nyolcba kerülésre. Magyarország - Svédország 19:26 (9:13) Tudósítás az utánpotlássport oldalon. |
2014.07.25. 18:23
Megkezdődött a JUnior EB Ausztriában. Hat füredivel a keretben - Faluvégi, Törteli, Bánhidi, Vasvári, Borbély, Ligetvári - szerepel a kontinentális tornán a magyar csapat Csoknyai István vezetésével. A meccsek időpontjai itt tekinthető meg. Minden meccset élőben közvetitenek az interneten. Az EB-ről, a résztvevőkről és az eredményekről az EHF honlapján olvashatunk. Sajnos az első meccsünk nem sikerült: Szlovénia - Magyarország 29:21 (17:11) A meccs tudósítása az utánpótlás lapon. Legközelebb Svédország ellen pénteken 16:00-kor lépnek pályára Faluvégiék. |
2014.07.24. 18:13
Hétfőn délelőtt elkezdte a felkészülést a következő szezonra a
balatonfürediek NB I-es kézilabdacsapata. Csoknyai István vezetőedző bő
játékoskeretet kapott, Veszprémből, Spanyolországból is van érkező. Napló cikke; Horváth Gábor Ahogyan arról a múlt héten beszámoltunk, az MKB-MVM Veszprém KC-val kötött együttműködési megállapodás keretében Csoknyai István lett a Balatonfüredi KSE vezetőedzője bakonyiak a szakember mellé négy játékost adtak kölcsönbe: Uros Vilovskit és Iváncsik Tamást a felnőtt keretből, valamint a junior válogatott Ligetvári Patrikot (átlövő) és Borbély Ádámot (kapus). Rajtuk kívül érkezett még Gábori Máté jobbszélső Vácról és két fiatal, húszéves balkezes lövó: Kátai Richárd Hajduszoboszlóról és a spanyol Juan de Rios Linares Gonzales. Juan de Rios Linares Gonzales Pásztor István és Tombor Csaba visszavonult (legalábbis az első osztályú kézilabdától), valószínűleg Kovács György is így dönt és fegyelmi ügye lezárásáig nem tagja a füredi keretnek az orosz Grigoriev sem. Az első edzés - amelyet a szabadidőközpont felújítása miatt a Lóczy gimnázium csarnokában tartottak meg - előtt Csima László köszöntötte az együttest. A klub elnöke az elmúlt szezon remek eredményét méltatta, hasonlóan jó szereplést, az újaknak pedig gyors beilleszkedést kívánt. A bajnokságban a 3-6. hely megszerzése az elvárás, az EHF-kupában pedig az, hogy a lehető legtovább eljusson a csapat. Jelenleg igen nagy a keretünk, az új vezetőedző feladata lesz, hogy kiválassza, ki szerepeljen az NB I-ben – nyilatkozta a Naplónak Csima László, aki megjegyezte: a füredi csapat már kész volt az egyébként egyéves időtartamú Veszprémmel kötött megállapodás előtt, ezért van az, hogy jelenleg bizonyos posztokra több játékos is akad. Az első eligazítás. (fotó:Stiger Ádám) Képgaléria a veol.hu-n. Videó meg itt érhető el. Az előző idényben Sótonyi Lászlóval lett bronzérmes a BKSE, őt György László követte volna a kispadon. Az említett megállapodás miatt ez változott, megegyeztek Györggyel is, ő szakmai igazgató lett és az utánpótlásért felel. Csima László kiemelte: az egyesület továbbra is rendkívül fontosnak tartja az utánpótlás nevelést, nagyon sok tehetséges fiatal bontogatja a szárnyait Füreden. Utóbbi állítást Csoknyai István is megerősítette. - Balatonfüred fontos szerepet tölt be a magyar kézilabdában, hiszen számos utánpótlás válogatott játékost ad, valamint jó páran már a bő felnőtt keret tagjai – mondta az új edző, aki először is gratulált a füredieknek a bronzéremhez. - Ez a csapat tavaly óriási eredményt ért el, így most magasan van a mérce. Ennél feljebb nem is lehet menni, hiszen a mezőnyben van a Veszprém és a Szeged, de igyekszünk megismételni produkciót, nagyon nehéz lesz. Az együttes új, ettől függetlenül az összes meccsen győzelmi szándékkal lépünk pályára – fogalmazott a szakember. Csoknyai István segítője Igor Zubjuk lesz, akinek máris komoly feladatai akadnak, hiszen a vezetőedző hat játékossal együtt szerdán elutazik a junior Európa-bajnokságra. A távollétében Zubjuk tartja a tréningeket. A szövetségi kapitány mellett Faluvégi Rudolf, Bánhidi Bence, Vasvári Ádám, Törteli Koppány, Borbély Ádám, és Ligetvári Patrik lesz ott a füredi együttesből az ausztriai kontinenstornán. A teljes BKSE-keret augusztus 4-től tud majd együtt edzeni. Bahrein is az edzőpartnerek között A 2014/2015-ös szezon első bajnokiját idegenben játssza a Balatonfüredi KSE, amely szeptember 3-án a PLER vendége lesz. A hazai nyitány szeptember hatodikán esedékes, az Orosháza lesz a vendég. Természetesen a nyárra több edzőmérkőzés is le van kötve, még nem végleges a program, de az biztos, hogy július 30-án idegenben és augusztus 13-án otthon a Tatabányával, augusztus 8-án Dabason játszik a Balaton-parti alakulat, amely augusztus 16-17-én Orosházán vesz részt egy nemzetközi tornán, augusztus 21-én pedig Bahrein ellen lép pályára. |
2014.07.22. 12:50
EDZŐMÉRKŐZÉSEK: AUG.23. MKB-MVM Veszprém-BKSE 11:30 AUG.27. ? Az izlandi Haukar (ill.itt) és az orosz Dinamo Asztrahán párharc győztesével találkozunk |
2014.07.22. 12:45